2007. április 11.
Tracklist:
01. Százas szögek (4:32)Az indusztriális hagyományokat stílusilag és névválasztás terén egyaránt hithűen követő zenekar születése 2005. novemberéhez köthető, akkor még csak Vajsz Kornél (Long Pig/ex-Din-Addict) egyszemélyes kísérletéről volt szó; FL szekvencerekkel, s egy-egy elektromos illetve basszusgitárral, no meg egy raklapnyi effektpedállal… majd egy 12 számos demó után, kilépve a sufnis otthon melegéből, stúdió lett a vége. A felvétel során szó esett az esetleges élő zenekarrá való bővülésről, így jött a képbe Illés Dávid, az anyag minősége felülmúlta az elvárásaikat mellyel számoltak, s a tervezett 50 példányszámos terjesztés helyett az Ausztrál Grinhead égisze alá kerültek… mely alapvetően death és grind dolgokra szakosodott, így a magyar név és stílus meglehetősen kuriózum számba mehetett náluk, haha! De azt hiszem megérte…
Vessük magunkat a rozsdás gyárak magasló kéményeinek árnyékába és merüljünk el a korruzió nem kímélte élményben, melyet remegve és zaklatottan nyújtanak kezünkbe.
Érdekes és egyben nehézkes koncepciót vontak a srácok a 10 szám köré(vagy 11?!), így erre nem térnék ki, hiszen minden 90-es évek eleji kicsit is magára adó ipari förmedvénynek megvolt a maga kis groteszk szeglete; vészjósló militaristán a világbékét taglaló s elutasító, narkómán, a Bentham féle börtön reformok adta orwelli megfigyelés és kontrollálás mánia, elhidegülten, emberien embertelenül etc…
Ezek a jellemzők szövegvilág terén a Roncsiparnál is megjelenek, egyszerre értelmesek és ködösek, lázadóak és nyugodtak, szép és zaklatott, befogadható és befogadhatatlan, avagy az örök paradoxonok otthona… olyan akár, mint maga a zenéjük. Igazából Godflesh és a korai Pitchshifter taposta ösvényen haladnak, egy kevés Meathok Seed-del és Scorn-nal keverve, persze ezeknél némileg dallamosabb (stílusilag éppen ezért talán az ipari-beteg-stoner állná meg a helyét) és a Godflesh mélységét nem üti meg, ám amit adnak, azt nagyon is maian megkomponálva és magyarul teszik.
Akár a gyárak kéményei, ez is súlyos és koszos, éjfekete hamu lepte dekadencia, mely egybefüggő torz masszaként telepedik rá a hallgatóra, éppen emiatt a folytonos morajlás végett nem akarom számonként elemezni, egyben hallgatandó, bár mindenképpen megérdemel, hogy kiemeljek pár nótát a ködből, a többiről csak nagyvonalakban!
A kezdés a Százas szögekkel (haha, micsoda ipari címek!!!) mindenképpen erős és jellegzetes, bár itt már kiütközik az anyag egyetlen negatívuma, ez pedig a dobhangzás, mely bár ipari, de lehetne vastagabb is. A vokál egy picit a dallama és hangfekvése végett is Molnár Róbertre (az Árnyak frontemberére) emlékeztet, persze a torzítás miatt, durvább és kietlenebb is, a téma pedig kissé Meathook Seed szerű (Sea Of Tranquility 14 perces lélekvesztője az Embedded-ről).
Lehet kissé furán hangzik de, a Rotterdami Erasmus és az Éhlélek nagyon a korai és kísérleti Quimby-ket jutatta eszembe (és ezt másutt is érezni vélem), természetesen itt minden torzabb és mélyebb, de hasonlóan avantgárdkodó.
A Tudok-e? remek nóta, kissé talán Tool-os, de aztán hamar elmúlik… itt a dob is jól hangzik, holott minden ugyanaz, csak más a hangulat, remek kis dallam, melyből nagyon jól építkeznek, s súlyos-vaskos kitörések és vonaglások lesznek társaink…
A Drákói lüktetés igazi különlegessége abban rejlik, hogy ipari jammelés, melyben jól használják a hangokat, és a hangszerek is a helyén vannak. Kétségtelenül remek döntés volt a részükről, hogy istrumentálisra vették a figurát. A hangzással minden rendben van, hiszen a Noise Lab stúdióban került felvételre Fehér Dávid közreműködésével, a booklet pedig a zenéhez hasonlóan igényes és egyedi, melyet Farmasi Lilla rajzai díszítenek.
A címadó nóta igazi meglepetés, amolyan konyhakés a hátunkban még is mosolygunk, gyönyörű tétel; egy kis melankolikus folklórral fertőzvén játszadoznak a lágyság pihe-puha köntösével, melyen már átütött a vér, mégis oly szépen csillog… a közepére beindul, de a súlya által sem veszti el éteri tisztaságát. A lezárás is szívgyönyörködtető, kicsit északias az egész, melyet gondolom Dávid munkásságának köszönhetünk, megkockáztatom; szinte már post-rock!
10/ 9.9 (a dobhangzás néhol túl zavaró)
