Richard Ashcroft – Keys to the World

Tracklist:

1.Why Not Nothing?
2.Music Is Power
3.Break The Night With Colour
4.Words Just Get In The Way
5.Keys To The World
6.Sweet Brother Malcolm
7.Cry Til The Morning
8.Why Do Lovers?
9.Simple Song
10.World Keeps Turning

Hossz: 45:16

Kiadó: EMI

Webcím: Ugrás a weboldalra

Richard Ashcroft ugyebár a The Verve énekese volt. Ez a zenekar leginkább azért érdekes, mert sikerült megírnia azon két brit pop dal közül az egyiket, amelyet itthon is mindenki azonnal felismer, a Bittersweet Simhony-t (a másik ilyen a Blur — Song 2). Ez amellett hogy bebizonyítja hogy zenei ízlés terén mekkora fisifosi országban élünk (meg amúgyis), tényleg egy zseniálisszám, egy generáció egyik himnusza.

Namost itt ez az Ashcroft, aki kiszállt a zenekarból, ami el is tűnt — ha ez másképp alakult volna, eléggé valószínű hogy most nem a Coldplay nevétől zengene a média (és valljuk be, nem is jártunk volna annyira rosszul ezzel). A csontsovány lóképű énekes kiadott egy szintén sikeres szólóalbumot Alone With Everybody címmel, de a második albuma már nem lett ekkora siker, ezért évekre el is tűnt, és az utóbbi időben a Coldplay környékén tűnt fel (ezért aztán Chris Martintól meg is kapta Verve a maga seggnyalásadagját — legalább most már nem a Sigur Rós van terítéken).

Ki is jött a harmadik szólóalbuma Keys to the World címmel. A borító Ashcroftot ábrázolja egy elég átlagos, feltehetőleg londoni utcán baktatva magában, szűken összehúzott kabátban, maga elé nézve nagy melankólikusan. És ez végülis Ashcroft, a fekete fehérség maga, a csontsovány, magába fordult művész ideál.

A zene milyen? Nincs rajta Bittersweet Simphony — az ilyen himnuszoknak általában az a hátránya hogy csak egyet lehet írni belőlük, de van 10 ingadozó minőségű szám.

Az első két dal pl olyan mintha hősünkre rájött volna a mindenbe beleszarási vágy, és átadta volna magát az igazi rakenroll hozzáállásnak. Nem rossz, az énekes által feltehetőleg többtonna elszívott cigi, megivott pia és felszívott por a hangján is megtette a hatását: jó karcos lett, sokkal férfiasabb mint a Verve idejében. De ettőlmég ez az említett nyitókettes nem üt be igazán, valahogy olyan mintha a dolgokba való beleszarási vágy ellenére túlérlelték volna őket.

Viszont itt a Break the Night With Colour ami egy bődületesen nagy sláger. Ízléses billentyűdallamai, és tényleg eltalált refrénje azonnal feledteti a hallgatóval a nyitás elbaszottságát.

Szerencsére itt nem is áll meg a magas színvonalú slágergyártás — Words Just Get in the Way, Keys to the World, Sweet Brother Malcolm — ez utóbbi egy tényleg szép ballada, amelyre feltehetőleg minden tinédzser össze szeretne jönni a suliban kiszemelt, állandóan vihogó hülye picsával.

A lemez végighallgatása után nyugodtan kijelenthetem, hogy az első két dal az igazi gyenge pontja a lemeznek — a dalsorrend összeállításáért simán le kéne vágni az illetékes pár végtagját. Persze vannak felejthető dalok, de azok közel sem rosszak.

A lemez hossza szerencsére csak 45 perc, ennyi időt mindenből ki lehet bírni, és mondom, a színvonal simán elfogadható végig.

Az igazi hiba: kicsit úgy érzem hogy túl lett érlelve a Keys to the World, és komolyabbnak akar tűnni mint amilyen. Legközelebb egy kicsit lazábbra vedd a figurát kedves Richard — Ja, természetesen közreműködnek itt zenészek is, de ők ugyebár kit érdekelnek.