Retrospektív utazás a millennium hardcore punkjába – Satelles-nagylemezkritika

A fővárosi Satelles legénységének a munkásságát már 2014 óta nyomon követjük, a fiúk azóta pedig mondhatni igencsak kinőtték magukat, koncertjelenlétük sűrűsödött, debütáló kislemezes hangzásvilágukat pedig gondosan tovább pontosították az elmúlt két évben. A februári az eddigi legfontosabb lépés volt a budapesti formáció életében, kiadták debütáló nagylemezüket The Wolf You Feed címmel, amelynek hangzásvilága több mint egy évtizeddel ránt vissza úgy az időben, hogy közben nem felejti el azt sem, hogy egy „másik korba születtél”, egyfajta hidat képez úgy, hogy közben sajátos arcot mutat. Kritikánkat olvashatjátok.

A zenekar kulcsfontosságú sarokpontja az energikus sodrás, és ez a bemutatkozó The Wolf You Feed dalcsokrán a legfontosabb szerepkörben díszeleg, a középtempó szinte összeegyeztethetetlen a Satelles-szel ezen a kislemezen, a fiúk folyamatos felgyorsult tempóban darálnak, amely alól a kicsit „óvatosabb” felvezető Heartwood, valamint az EP egyetlen átvezető, szinte intermezzónak tekinthető tétele, az Apollo kivétel. A fiúk zenei világát talán úgy lehet a legjobban megközelíteni, ha vesszük a debütlemezén már túl lévő, éppen második soralbumos Shai Huludot, amely a That Within Blood Ill-Tempereddel végleg megszilárdította szerepkörét a millennium metalcore/hardcore punk szcénájában, és hozzáadjuk azt a „magyaros ízt”, amit úgy hívunk, hogy Bridge to Solace, amellyel főleg az Of Bitterness and Hope dallamos hardcore punk/metalcore hibridje azonosítható.  Az egészben az igazán a legjobb, hogy a fiúk azt sem felejtették el, hogy 2016-ot írunk, így a dalok tálalása is „felnő” a kortárs műfajtásak hangzásbeli és hangulatbeli hasonlóságaihoz. A Satelles egy mondhatni merész, de mintha csuklóból jövő retrospektív utazást követ el egy olyan hardcore és metal környezetbe, ahol még nem volt túlpolírozottság, fémesebb riffek domináltak a metalos, kifinomultan dallamos hardcore punkban, s ugyan a The Wolf You Feed keverése szolid és kicsit sajnos tompa is köszönhetően a direkt „élő” megszólalásnak, ettől még érezni azt az „eleganciát”, amivel ez a korszak élt, és ez erősen tisztelendő. Érdekes, hogy tényleg minden dalról szinte sugárzik az ösztönösség, a punkos attitűd, a kvintgazdagság, valamint érezni bennük egy jelentős kiállást is, amiben fontos szerepe van annak is, ahogy Bokis Balázs kitárulkozik, ha nem akarom, akkor is Jakab Zolinak a Bridge To Solace-es korszaka jut ennek a hangulatáról az eszembe. Egyedül a rövidzárlatnak mondható Apollo az, ami belerondít a képbe, valahogy az olyan dalok mellett, mint az egyik tetőpont Holding Torches vagy az albumon legjobban nyitó címadó, túlságosan súlytalan egy ilyen átvezetőt elhelyezni, a nagylemez végig sodró lendületét töri meg, és az újravett Empty Circles-höz nincs is szükség ilyen átvezetőre. A lemezt kohéziós szempontból vizsgálva ez az egy rossz szájíz maradhat az emberben, mind az Heartwood szolidabb nyitása, mind pedig a Bödecs Andrással búcsúzó zárótétel, a Ties & Wounds is azt jelzi, hogy a lemez tart valahonnan valahová, az ív jó, csak az a fránya Apollós kísérletezés az, ami nem Satelles stílusgyakorlat. Viszont: a zenekar mintha tolódott volna a metalcore felől jobban a melodikus hardcore punk felé, a kiállás remek, a dalok lendülete páratlan, valamint van bennük súly is, annak ellenére, hogy a felvétel az „élő” megszólalás miatt kicsit tompának mondható.

A Satelles debüt nagylemezén érződik, hogy a Storyteller zenei világától nem igazán tudtak elszakadni, de egyben hallani a fejlődést, a dalszerzői készségek további csiszolódását, a dalok tényleg jobbak lettek, mint a debütáló kislemezen, az egészben van bizony egy könnyen elkapó, elegáns húzás is amellett, hogy a The Wolf You Feed tényleg az a hazai hardcore/metalcore lemez, amely bátran és büszkén nyúlt oda vissza, ahol a két műfaj szimbiózisa a legszebb korát élte, és ahogy azelőtt akkoriban még soha nem hallottuk (Shai Hulud). A magyar underground és egyben a mostani hiszti/tumblr-pozitív hardcore megközelítések korszakában különösen fontos egy ilyen zenekari jelenlét, valamint nagylemezes megjelenés is. Amellett, hogy színesítik az egyre jobban szélesedő fiatalos hardcore szubkultúra kultúrképét (amire itthon mondanunk sem kell, hogy mekkora szükség van!), egyben bizonylatot adnak arról, hogy ami másfél és egy évtizede jelen volt a műfajban, annak nagy jelentősége volt, és egyben a lenyomatát ma is érezzük, és egyben fontos is feleleveníteni. 2016-ban ezt köszönhetjük a Satelles-nek. 8,5/10