Reflections – Exi(s)t

A kérdést igen nehéz lenne mindenki számára kielégítő módon megválaszolni, azonban a csapat szinte egészen biztosan jól döntött – már, ami a további karrierjüket illeti. Sikerült minden ma jellemző elemet az albumba illeszteni: vannak természetesen mélyre hangolt gitárok, egy csipetnyi technikázás, össze-vissza tördelt ritmizálások, koncerteken jól működő refrének. Az egyik legszembetűnőbb dolog egyértelműen a bivalyerős hangzás. Már az előző nagylemez is épített az arcleszaggatás érzetét reprodukáló megszólalásra, most viszont mindent a köbére emeltek; még a Structures gárdájának is fel kell kötnie a nadrágszíjat, ha ezt a közeljövőben felül – illetve a mélység tekintetében alul – szeretnék majd múlni. Ez így mind jól hangzik, ám az ilyen végletekig kitolt, brutális megszólalást a legtöbbször két esetben alkalmazzák a hasonló stílusban mozgó zenekarok: egyrészt a koncerteken mindenki kedvére taposhatja a bogarakat, valamint boldogan learathat akár három hektár búzát is; másrészt viszont ezzel a megoldással könnyen elfedhető az kiemelkedő ötletek hiánya. Esetünkben ugyan mindkét vonal jelen van, utóbbi nagy fájdalmat okozhat azok köreiben, akik The Fantasy Effect váratlanul felbukkanó, ötletes megoldásainak egyenes ágú folytatására számítottak. Sajnos sokkal butább lett a korong, főleg az első fele épít az üres húrok szüntelen zakatolására, és igaz ebből már a korábbi lemezen sem volt hiány, ez alkalommal nem sikerült megtalálni a helyes arányt. A tízedik szerzeményhez érve pedig képes megülni az ember gyomrát.  Persze a gitárosok azért nem hagytak fel teljesen a technikázással, a szólók most is remekül sikerültek, de a bemutatkozás első négy tételében több maradandó témára bukkan az ember, mint amit az Exi(s)t negyven perce nyújtani tud. Ráadásul úgy tűnik, mintha a bonyolultabbnak tetsző részletek is csupán kötelező jelleggel lennének jelen a legtöbb esetben, s csak nyomokban találkozhatunk igazán egyedi megoldásokkal; egy-egy véletlenül elhelyezett tappingsémától már valószínűleg senki sem fog hátast dobni. Szerencsére a lemez második felében egy kicsit sikerül javítani a helyzeten, így akit nyomban menekülésre késztetne a dolog, azért várja ki a végét, hátha könnyebben megszerethető részekre talál. Ám arra még a jobban megírt tételek sem képesek, hogy elvigyék a hátukon a teljes tételsort.

A Reflections új lemezét a fenti sirámok ellenére tömegek fogják szeretni; egyrészt ott az arcrobbantó hangzásvilág, másrészt erre a mély döngölésre rengeteg érdeklődőt lehet találni. Összességében rossznak sem nevezhető, sőt egy profi módon elkészített album lett az eredmény, csupán a kelleténél jóval sablonosabbá, emiatt pedig kiszámíthatóbbá vált. A fanyalgók között a legtöbben a korábbi alkotásuk ismerői lesznek – a megváltozott erőviszonyok szemléltetéséhez tökéletes megoldás, ha a friss korong végeztével lejátszóinkba helyezzük a csapat korábbi munkáját. A különbség sajnos borzasztóan hamar megmutatkozik. 6/10