Pulling Teeth – Martyr Immortal

Dallampártiak akár itt abba is hagyhatják az olvasást, és kerüljék messzire e cikk tárgyát, ha nem akarnak a kielégületlenség és a borzadály érzetével viaskodni, ugyanis ez a Maryland állambeli Baltimore-ból származó pár éve alakult, öt tagot számláló horda a brutális és csúf, thrashes ízekkel kevert mocskos hardcore/punk zenében érzi magát igazán otthonosan. A viszonylag fiatal – ám a Slumlords, a The Spark és a Desperate Measures révén már kipróbált arcokból álló – csapat 2006-os Vicious Skin debütálása, és a Frightenerrel közös 7” split már egy erős, életképes és ígéretes vadhajtást mutatott, főleg a Vicious… gyűjtött be pozitív kritikákat szerte a világban, ám első Deathwish-es kiadványuk, a Martyr Immortal az az anyag, amivel igazán maguk mellé állíthatják a zajosabb muzsikák híveit, hisz amellett, hogy Jacob Bannonék logója a borítón már eleve egyfajta minőségi garancia, a lemezen hallható 12 opusz még elég sok hasonló stílusú csapatot is maga mögé utasíthat.

Az alig 26 perces kiadvány minden ízében tüskés és barátságtalan falat, s hallgatása közben nem egyszer kapott el a késztetés, hogy egy konyharuhával közeledjek a hangfalak felé nyáltócsákat törölni, Mike Riley torz, gyűlölettől fűtött vehemens ordítása ugyanis szinte kifröccsen a membránból. A társadalmunkat és a politikai elitet ostorozó, valamint hasonszőrű témákat (elég csak egy pillantást vetni a borítóra) körbejáró, antiszociális érzelmek egész tárházával telítődött szövegei ugyan nem hordoznak magukban túl sok újdonságot, ám pont passzolnak ehhez a csúf és elképesztően intenzív dühödt zúzdához. A vaskos gerjedésekből kibontakozó gyors, húzós váltásokkal operáló With Avarice mindjárt jobbhorogként üt ki, azon sincs kedved gondolkodni másfél perce alatt, hogy a dal végi riffeket minden magára valamit is adó banda eljátszotta már; zsigeri rombolásától kezdve nincs megállás, a dalok szünet nélkül követik egymást. Az elkapott tempóváltások bedarálnak, a blast és a punkos tempók közti ultrasúlyos málházások pedig (mint a brutális kiállásból grind sebességgel átfolyó Dead Is Dead vége) bárkit mozgásra késztethetnek. A Clipped Wings is ezen az ösvényen halad tovább, Domenic Romeo és Danny Parker durva, zsúrló riffjei a kilencvenes évek metalos hardcore világából (Integrity, Poison Idea) épp úgy merítenek, mint a thrash nagyágyúinak hagyatékából, a punk intenzitásból (Discharge), és az olyan modernebb zajbandáktól, mint a Trap Them, vagy a Tragedy, valamint a Napalm Death-t is hatásaik közt tartják számon. Az itt-ott fellelhető nyúlfarknyi szólók is inkább a régi nagyok iránti tiszteletről tanúskodnak, a Clipped Wings-é például tiszta korai Slayer, a Dead Is Dead-é pedig alig különbözik a Stonethrowers-ben hallható társától, de az elsöprő lendület nem hagyja, hogy ezen filozofáljunk. Utóbbi dal egyébként a punkos, mocskos Basically Dead és a mizantropikus károgással beoltott, súlyos, vontatott grooveokkal végződő Sick and Tired társaságában a Frightenerrel megosztott CD-n is hallható volt korábban, zajosabb, punkosabb tolmácsolásban.

A többségében gyors, vagy szélsebes dalok közt némi felüdülést nyújthat a – Mori Vincent Omnes borult akkordozásával egybefűzött – címadó tétel lassabb, dallamosabb gitártémája, és CD messze leghosszabb darabja, a zajokkal tűzdelt záró Dismissed In Time, melyet a beteg vonósokkal (!), és spoken word-szerű szövegeléssel megteremtett depresszív hangulat ural – akkor sem épp pihentető zárás, ha nincsenek benn torzított gitárok. A Pig Destroyer, Agoraphobic Nosebleed gitáros Scott Hull által masterelt Martyr Immortal metalosan és szinte horzsolóan brutális módon szakít, ezzel is feltéve a pontot az i-re. A Pulling Teeth a maga nemében gyilkos anyagot szállított le az asztalra, amit csak ajánlani tudok minden zajbarátnak!

9/10

MySpace
Deathwish
A389 records