Pulling Teeth – Funerary

Tracklist:

1. A Bitter Harvest
2. From Birth
3. Extinction
4.  Brain Drain
5. The New Dark Age
6. Grudgeholder
7. Plastic Tombs
8. Funerary
9. At Peace
10. Whispers
11. Waiting
12. August 29

Hossz: 47:39

Megjelenés: 2011. április 25.

Kiadó: A389 Recordings

Webcím: Ugrás a weboldalra

Első találkozásom a baltimore-i Pulling Teeth-szel körülbelül 2009-re datálható, amikor még blogról blogra járva kutattam fel az extrém zenéket, és ritkán maradt meg egy album egy napnál hosszabban az mp3-lejátszómon. Talán egy splitjüket hallottam azidőtájt, de a Martyr Immortal című albumukat biztosan. Igazából nem hagytak bennem nagy nyomot, gyorsak voltak, agresszívek, ami még oké is lenne, de valamiért az egész nem tudott működni. Azóta nem nagyon hallottam felőlük (igazából csak egy albumról maradtam le, úgyhogy annyira nem hagytam ki sokat), 2011-ben azonban újra rájuk akadtam, és bizony értek vaskos meglepetések.

A Funerary (ami, mint később kiderült, tényleg egy temetés volt) úgy kezdődik, mintha a régi PT-t hallanám, azaz nem is annyira: már a Martyron is voltak metal hatások, de itt ezek sokkal inkább előtérbe kerültek (sőt, még annál is előrébb, de ne szaladjunk előre). Főleg thrashből táplálkoznak a srácok, és a gitártémák technikája is inkább a metalhoz áll közelebb, mint a klasszikus HC-hez (értsd: egyhúros, “gyorsanpengetős” riffek vannak az akkordozós-galoppozósak helyett), és erre rátesz egy lapáttal a hangzás is. Kár, hogy ezek a gyors dalok nem igazán tudnak maradandóak, talán egy kicsit túl gyorsak is (na jó, ez az én számból elég hülyén hangzik azért), és ezért gyorsan elveszteni a fonalat az 1-2 perces dühkitörésekben. Azért Mike Riley énekesi teljesítményét meg kell dicsérnem, hardcore szinten elég komoly teljesítményt mutat be. A korongot szerencsés mindenképpen két részre osztva kezelni (mint ahogy bakeliten is így jött ki), hogy miért, arra  pillanatokon belül rátérek, de előbb el kell mondanom, hogy ez az első rész nálam egy hatost érne, ha itt vége lenne.

A második rész a címadóval kezdődik, és itt már eléggé bántam, hogy kimaradt a 2009-es Paranoid Delusions Paradise Illusions, mert itt – ahogy ott is – a Pulling Teeth egy teljesen más arcát ismerheti meg a kedves Hallgató: egy tízperces doom-monstrumról van szó, amit meg-megszakítanak különféle hangbetétek bejátszásával (templomi kórusok, hegedűjáték, eltorzított nyögések, amik igazából csak leírva hangzanak ilyen hülyén), ezekből sikerült egy olyan kavalkádot összehozni, hogy csak úgy lestem, a többféle kórus összevágásával keltett kakofón katyvasz egyértelműen csúcspont. Nehéz szöveg vége. Na de ez még csak a jéghegy csúcsa, mert az ezután következő At Peace-Whispers-Waiting hármas még erre is rátesz egy lapáttal. Az első kettő felépítésileg hasonló, valamint mindkettőnek a Black Sabbath legjobb pillanatait megidéző refrénje a legszebb pillanata (sőt, ha a Sabbath ilyen dalokat írt volna, akkor a mai napig hallgatnám őket), és ennek és a lemez címének megfelelően: gyászosak. Nagyon. Viszont a Waiting egy sokkal pozitívabb darab, főleg a csordavokálos, “caplatós” rész sugároz ilyen hangulatot, ellentétet képezve a szöveggel. A záró August 29 viszont nem hagyott bennem ilyen mély nyomokat, ám ez sem akadályoz meg abban, hogy a lemez ezen felének egy tizest adjak – ha önállóan adják ki, akkor simán év végi Top 10-ben van.

És ha már szót ejtettünk a szövegekről, csak pozitívan tudok róluk nyilatkozni. Bár túl hosszas elemzésbe nem nagyon tudnék, és nem is akarok (aki nagyon szeretne, az itt első kézből tud információkat szerezni) belemenni, de azt elmondhatom, hogy nagyon érdemes velük közelebbről is megismerni, mert a tavalyi Bury Your Dead “fucking”-halmához képest ez egy Vonnegut könyv, hogy stílszerű legyek. A Pulling Teeth pedig, miután év végén meglátogatták hazánkat, december 12-én bejelentette feloszlását. Bár búcsúbulit azért még lenyomnak (lesz fellépésük a Ringwormmel és a Gehennával is, de az A389 szülinapi buliján – a tényleges búcsúkoncerten – fellép az Eyehategod is), de aztán vége. Tulajdonképpen jól is van ez így, mert itt be is teljesedett az életművük, ami miatt meg kell cáfolnom az átlagszámítás szabályait, és kilencest kell (na jó, nem kell, de szeretnék) adnom. Aztán ki tudja, lehet, hogy öt év múlva ők is újjáalakulnak. Addig én bánkódom a kihagyott koncert miatt.

9/10