Elérkeztünk a német thrash-death brigád terén a csúcsponthoz, a 88-as Golem a legkultikusabb anyaguk, mely tartalmaz, mindent, melytől a Protector egykoron nagy volt, s mai is egy felejthetetlen emlék sokaknak, csak az idő csúszik… a hallgatótábor pedig lassan 30 felett tapossa az élet koszos padlóját egy kivénhedt bérlakásban. Azonban a szocreál a Protector esetében nem életképes, a háború, és a mitológia övezte album agresszíven, tolja arcunkba csontos kezét, és húz magával bódult közel 38 percre…
A kezdő
Delirium Tremens feszes és intenzív, egyértelműen érezhető a korai
Kreator hatása (sok minden leírható a 87-es
Terrible Certainty-t hallgatva, a
Protector-ra nagy hatást tehettek), ahogy később némi
Slayer is feltűnik, az
Apocalyptic Revelations szaggató megérlelt kiállásai és kissé HC-s thrash kórusa, pedig a crossover ízeket keverik újra.
D.R.I. tagadhatatlan, ahogy a basszus hangjai miatt jó pár ős hardcore neve felötlik bennem, de ezek sorolásaitól inkább eltekintenék, hiszen a küszöbön toporzékol már a sötét és gonosz címadó dal. A
Golem megfélemlített elfolyó szóló,
Martin Missy fortyogó gyűlöletes vokálja egy primitív és ősi világba kalauzol el, ahogy egy dallal odébb a folytatás is; a
Protector Of Death is azokból az időszférákból merítkezik a zajos és földalatti Örömóda kezdéssel, majd feszes thrash-death gitárokkal tördelve meg a csontokat. A közben kimaradt
Germanophobe erős basszussal és duplázásokkal bolondítva tárgyalja ki az 1930/40-es éveket… remek refrénnel, nagyon gyilkos riffekkel…
You call us nazis – and Führer’s slaves
But we’re no nazis – We’re no fascists
We’re germans – We’re humans like you!
Az
Operation Plaga Extrema lassan indul be, benne foglaltatik a tipikus
Protector vaskos tammok hangzása és a gonosz zárt riffelések, kibontakozó dallamok és sátáni vokál, itt is érezni a kórusban a HC és crossover ősöket, amíg a beszédes című
Megalomania egy gyilkos penge, érces-szaggató, de inkább death metál, mint thrash, és ez mondható el a folytatásról is;
Only The Strong Survive a végére meghozza a
Slayer-es riffeket és szólókat (
Reign in Blood be-bekattan…), illetve az agresszív és masszív kórusokat. Az
Omnipresent Aggression remek basszus és dobjátékkal indít, melyre dallamos témák feszülnek rá, kissé
Kreator-féle, de ennyivel
Destruction is lehetne (igen-igen, a német srácok mertítettek inne is-onnan is), majd megjön a régi
Incubus cápa riffje, lassan hálóz be, építkezik majd egy gyors váltással minden semmivé lesz… tombol és gyilkol… adja, amit lefektettek, és újra éljük, azt, amit akartunk! Elég technikás nóta, remek duplázásokkal és nyitott és zárt gitár halmazokká lesz, mindezzel ellentétben a záró, totálisan crossover
Space Cake… gyönyörű akusztikussal indít, mely elvarázsol majd olyan agresszióval lep meg, hogy csak nézünk… a végére, pedig a már több helyen ismételgetett tipikus HC-s kórusok zárnak.
Nehéz bármit is leírni erről a lemezről, mert egy újdonsült hallgató nem fárasztja magát egy lassan 20 éves albummal, melyet már azóta 100-an 100 féleképen írtak újra, azonban, akik ennek ellenére el szeretnek derengeni a délceg (s mára egy kissé fénytelen, poros) múlton, azoknak mindenképpen kötelező anyag, melynek meghódításához sok sikert kíván egy azóta már felszámolt mp3 blog
(a rapidshare linkjük még él, jelszómentes)…
100%
Akik pedig esetleg csak most ismerkedtek meg a dologgal, azoknak itt van még némi olvasnó való az oldalról:
Protector – Urm the MadProtector interjú…Protector – A Shedding Of Skin
