Primal Rock Rebellion – Awoken Broken

Az egész történet egy SikTh haknival indult, és ha mi lennénk a Blikk, biztosan megjegyeznénk, hogy ez Adrian Smith fiának születésnapi bulija volt (és azt is biztosan elkezdenénk feszegetni, hogy vajon melyik évben volt mindez, lévén, hogy 2010-ben kezdtek el először szállingózni a hírek a projektről, az utolsó SikTh koncert pedig még 2007-ben volt), de szerencsére ennek a NuSkullon nem kell elhangzania. A lényeg az, hogy Adrian felfigyelt Mikee-ra az eseményen, és nem sokkal később elkezdtek ötletelni. A korai hírek alapján James Leach és Dan Foord, a SikTh egykori bőgőse és dobosa is helyet kapott volna a felállásban, később Leach kommentár nélkül kikopott a történetből (a felvételen Smith játszotta fel a basszussávot is), Foord pedig session dobossá lett lefokozva. Szándékosan nem elsietve a dalírást és a felvételeket, két monstre Iron Maiden turnét is beiktatva a folyamatba, végül tavaly év végére készült el a lemez.

A hely, ahova került pedig a Nem rossz, de minek? skatulya. A „Nem rossz…” részt az első klipes szám, a No Place Like Home, és még legalább 2-3 további dal (például a címadó Awoken Broken, vagy az azt követő Search For Bliss) teljesen egyértelművé teszi. Legalábbis azoknak, akik felvállalják a 80-as 90-es évekbeli közmetál szeretetét. Jól bejáratott és jól összehegesztett fémpanelekből álló dobozok ezek, ismeretlen alkatrészek nélkül, de teszik a dolgukat (például a Bright As Fire mindig emlékeztet, hogy az Isten Háta Mögött első lemezén lévő Menekülök/Nem elég-et nem lett volna szabad annyiszor átugranom).  A „…de minek?” részt pedig minden egyes apró részletén keresztül sugallja a projekt. Kezdjük ott, hogy Primal Rock Rebellion. Ilyen névvel kizárólag Jack Black, esetleg Josh Homme tudna megérinteni bárkit is, egyikőjük sem a komoly hangvétel miatt. Folytassuk azzal, hogy Smith gitárosként, 2012-ben nem rúg labdába, és a ziccert, amivel még adhatott volna értelmet a projektnek, kihagyta: itt tényleg bármit megtehetett volna, amit eddig nem, de ehelyett beérte egy, a rá jellemzőnél mélyebb és kövérebb hangzással és pár maiden-idegen praktika (pl. whammy pedál a már említett Search For Blissben, az Abi Fry (Bat For Lashes) nevéhez kapcsolódó brácsa és hegedűszólamok) próbálgatásával. A számok nagy része vígan felfért volna a közreműködésével készült 1998-as Bruce Dickinson szólólemezre (Chemical Wedding) is, ráadásul az utóbbi tíz évben azért akad pár tíz lemez, ami ugyanezt hozza. Mikee Goodman leszállítja, amire számítanál tőle, mindent, amit a SikTh-ben mutatott (az As tears come falling from the sky például lényegében egy monológ némi gitárzajjal), és még némi pluszt is. Az anyazenekarban elsősorban Justin Hill vitte a dallamos vokáltémákat, de ezen a lemezen Mikee bebizonyítja, amit már rég sejtettél: lenne helye a Megasztár selejtezőiben is. Viszont sem a hangja, sem az affektáló vokálmegoldásai nem fognak megértő fülekre találni az Iron Maiden rajongói közt, és igazából azt sem lehet mondani, hogy minden pillanatban illeszkedne a zenére (a No Place Like Home refrénjében a Halfordos kisikítás például igen fájdalmas). Végeredményben tehát egyik fő résztvevő vonzásköre sem lesz elégedett a lemezzel, önmagában pedig egyrészt nem elég friss, másrészt nem áll meg a konkurencia mellett. Maradhatna a meggyőző csomagolás, de a körítés színvonaláért annyi pofont érdemelne Meats Meier, ahányszor az Iron Maiden kiadta ugyanazt az egy lemezét (amit egyébként szeretünk, és a fél metálvilágot ennek köszönhetjük). És ha ezt az Adrian Smithszes lemezekre szűkítjük, akkor is tíznél állnánk meg az osztásban, úgyhogy ez nem erény.

Smith egyszer már próbálkozott azzal, hogy visszaugorjon a zenei jelenbe, 1995-ben, amikor épp kiszállt a Maidenből, és a korábbi projektjei is leálltak, összetrombitálta a(z ugyancsak briliáns nevű) Psycho Motelt, aminek teljesen azonos a története a Primal Rock Rebellionéval. Velük az akkori hatalmas grunge hullám felé próbált nyitni. Eredménytelenül. Minden esetre Smith elérte a célját: olyan zenét és úgy csinált, ahogy neki épp jól esett, és most itt olvashatsz egy olyam lemezről, amiről Goodman nélkül véletlenül sem találkoznál ezen az oldalon, Goodman pedig a világ negyedével megismertette a SikTh és saját nevét. És közben pár jó heavy metal számot is összeraktak. De jövőre már el fogod felejteni ezt a lemezt, és remélhetőleg Goodmannak sikerül az A srác a Painted Smilesból címmel elnyomni az A srác abból a felejthető Iron Maiden oldalhajtásból titulust.

Pontszám: 5/10