Persefone – Spiritual Migration

Az tagadhatatlan, hogy tapasztalt csapattal van dolgunk. Már a 2004-es bemutatkozó nagylemezen is igen terjedelmes és monumentalitásra törekvő szerzeményekkel találkozhattunk, de ebben kétségkívül a két évvel későbbi, Core című korong jelentette a csúcspontot: mindössze három tétel kapott helyet rajta, egyenként húsz perc fölötti terjedelemmel, szövevényes koncepcióval a háttérben. Azonban talán úgy érezhették ez az összetettség lehet az, ami miatt a vártnál kevesebben próbálkoznak megbarátkozni a zenéjükkel. Így a harmadik stúdiólemez ismét szokványosabb szerkezettel került a boltok polcaira, letisztultabb hangzásvilággal és hangulattal. Ez a tendencia a Spiritual Migration esetében tovább folytatódott. Megszaporodtak a befogadhatóbb, a ma népszerűbb és a megszokottabb megoldások, kissé háttérbe szorítva ezzel a csapatra eddig jellemző motívumokat. A korábbi rajongók körében ez komoly szívfájdalomra adhat okot, melyet részben ugyan meg lehet érteni, a változások puszta ténye miatt azonban nem érdemes elfordulni a csapattól. Az olyan kortárs elemeket, mint például a különféle poliritmusokkal történő ritmizálások nyugodtan lenyelheti az ember, akad mellette épp elég finomság – ráadásul továbbra sem ezen megoldások alkotják a korong gerincét. A lemez egyik nagy erőssége a progresszivitásában rejtőzik: a tételek jól felépített, átgondolt sorozattá állnak össze; nincs olyan érzésünk, hogy csupán egymásra dobált riffhalmazokkal állunk szemben. Emiatt mondhatni végig egységes hangulatot kapunk, amit csak ritkán sikerül megtörniük. Amikor pedig kissé kezdene ellaposodni egy-egy túlnyújtott téma, általában igen hamar megtöri az addigi tendenciát egy instrumentális szerzemény, egy mesterien megkomponált zongoradarab, vagy pedig egy, az alap témákhoz viszonyítva igen technikás futam. Ezek az instrumentális alkotások az album leghangulatosabb és legszebb részei, könnyedén átsegítenek azon a néhány haloványabb tételen. Unalomról tehát szó sincs, sőt helyenként elképesztő mennyi minden történik az adott pillanatban – ez az ismerkedés fázisában talán zavaró tényező is lehet, de aki igazán éli ezt a stílust, az valószínűleg meg sem lepődik az ilyesmin. A felvonultatott témák többnyire izgalmasak, főként a technikásabb, szokatlan figurákra kapja fel a fejét az ember. A szintetizátor használata végigkíséri az egész korongot – többnyire szimfonikus elemekkel egészíti ki a hangzást, de több szólóval is találkozhatunk. Az ekkor használt effekt helyenként szerencsétlen módon kissé elüt az addig felépített hangulattól, de ez túl kevésszer fordul elő ahhoz, hogy igazán zavaró lehessen. Ének téren sokkal gyakrabban hallhatunk tiszta dallamokat a korábban megszokottnál, de az eddig durvának ható, nyers ordítások is letisztultabbá váltak ezen a korongon – feltehetőleg abban reménykedtek ezen döntés meghozatalakor, hogy több eddig idegenkedő, konzervatívabb progresszív-mániákust sikerül megtéríteniük. Ez a mentalitás tehát – vagyis a felerősödött szimpatizálás a szokványosabb megoldásokkal – a lemez egészén érezhető, de csak nagyon ritkán képes levonni annak értékéből.

A fentieket olvasva remélhetőleg egyértelművé vált: a Persefone gárdája kétségkívül megérdemli a figyelmet, és talán jóval többen észreveszik őket a progresszív stílusban utazó zeneszeretők köreiben. A Spiritual Migration egy hihetetlen mélységekkel bíró lemez lett, melynek kiismeréséhez koránt sem elég néhány lopva történő hallgatás – mégis szinte már az első alkalommal befogadhatóvá és szerethetővé válik. Ez pedig egy ilyen kaliberű korong esetében a siker egyik legfőbb jele. Ugyan akadnak kisebb hibák és hullámvölgyek is, ezek főként a zenekart már korábban megismert hallgatók számára lesznek nehezen leküzdető momentumok – de még így is érdemes benevezni rá, hiszen, ha elkap a hangulat, nehezen hagyja el a lemezjátszót. 8/10