Patkányok és 7/8-os ütemek a Room of the Mad Robots harmadik nagylemezén

Az már a Room of the Mad Robots 2009-es bemutatkozó nagylemeze, a Mechanical Sound Empire óta kétségtelen, hogy a banda underground berkeken belül igazi hiánypótlónak számít kis hazánkban. Zenéjüket elég nehéz bármilyen skatulyába beletenni – a Tool hatása elég egyértelmű, ahogy vannak Alice in Chains- és további grunge-áthallások is, de úgy általában véve talán a progresszív metal a legmegfelelőbb jelző rájuk. A saját tempójuk szerint dolgoznak, az I Stray című második album három éve jelent meg, most pedig végre megérkezett a legújabb folytatás a Rat King Racket képében. Régi közhely, hogy a harmadik nagylemez többnyire kiemelt mérföldkő egy banda történetében, de úgy fest, hogy az állítás még egy ilyen öntörvényű zenekarnál is megállja a helyét.

Meg kell hagyni, a srácok nem kapkodták el az új anyagot sem, de legalább borítékolható volt, hogy így nem kapunk egy összecsapott fércmunkát, bár nagyon furcsa is lett volna, ha ez mégis így történik. Noha az I Stray közel sem volt tökéletes, de egy kiemelkedő album volt a maga nemében, hol kicsit kicsapongó, hol kerekre csiszolt dalaival, de a fejlődés ott is felismerhető volt elődjéhez képest, most sincs ez másképp. Némi változás történt a zenekar soraiban is, Ónodi Gergely perkás helyére Novaszel Attila sampleres érkezett, ami ugyan nem akkora érvágás a hangzás alakulásának szempontjából, de mindenképp érezteti hatását a csere. A lemezt nyitó 27 című tétel érdekes választásnak bizonyult, mivel mindössze 27 másodpercnyi tömény zúzás, amit akár a Step On It is elkövethetett volna. Az ilyen vadabb gyorsulások egyébként jól mutatnának keretbe foglalva is, tehát komplett számok részeként, hajlamos a zenekar egy adott tempót sokáig tartani. A lemez a későbbiekben már nem fog egyszer sem ekkora fordulatszámon pörögni, egy lassan hömpölygő, sötét masszaként áramlik és temet maga alá. Nem lett egy könnyen emészthető alkotás, de ki számított másra? Már a lemezt felvezető Deism című tétel is erre engedett következtetni, ami a Rat King Racket egyik legjobbja is lett végül, nem hiába esett erre a választás. Az utána következő Thorax Tales szintén 10 pontos, amit a hangszeres szekció ebben a számban művel, az egyszerűen pazar, Mári Péter meg valami hihetetlen, mekkora dallamokat hoz benne, azonnal magával ragad a dal hangulata. Általánosságban is igaz, hogy az énektémák sokszínűsége és fogóssága bámulatos, szinte nincs olyan tétel, amiben ne lenne valami megjegyezhető motívum, ami tipikusan egyre inkább beférkőzik a hallgató tudatába és még csupán néhány hallgatás után is dúdolható dallamfoszlányokat hagy maga után. Tény, hogy időt kell hagyni az anyagnak, de a felszín alatt rengeteg a felfedezni való kis apróság, rendkívül rétegelt lett a végeredmény, amihez Novaszel Attila is nagyban hozzájárult – hol csak különböző zajokkal, zörejekkel, hol viszont szinti jellegű hangképekkel ruházta fel a dalokat, a Cavities is így kapott egy igen fenyegető hangulatot. Ha még perkákkal is meg lenne támogatva néhány szám, az valóban lehengerlő lehetne, de nyilván nem lett volna könnyen megvalósítható élőben megszólaltatni ezeket a szerzeményeket, viszont így sincs okunk panaszra, a ritmusszekció ezúttal is kitesz magáért. Egyedül a hangzást nem érzem olyan erősnek, fedetten, tompán szól helyenként (ennek legnyilvánvalóbban anyagi okai vannak…), de a hangulat és a remekül összerakott dalok mindenért kárpótolnak. Egy rendkívül erős nagylemez lett a Rat King Racket, nem csak a hazai mezőnyhöz viszonyítva. Megérte ennyit várni rá, a Room of the Mad Robots eddigi legkomolyabb alkotása! 9/10