Panelballada – BetterThanEver: Kétlépésközt

Az idő kikerülhetetlen előrehaladtát, a fiatal felnőtt létet és a mindennapok problémáival való szembesülést már sokan és sokféleképpen megzenésítették. Ehhez általában megfelelő táptalajt és eszköztárat biztosítanak a jóval populárisabb stílusok és műfajok, jelen példának okáért mondjuk a pop punk. Na, de hát a pop punk, az nem más, mint véget nem érő bulika, deszkázás, pizzázás hányásig, meg kiégett rapperek friss tárháza, mi köze annak a komolysághoz meg a szürke hétköznapi dilemmákhoz? Mondjuk úgy, hogy ha megfelelő közegben, megfelelő mennyiségben helyezzük el ezeket a stíluselemeket, akkor egészen fogyaszthatóvá válik a téma ebben a köntösben. Mint ahogy azt a debreceni BetterThanEver is teszi a maga “értelmiségi attitűdjével” a bemutatkozó nagylemezén. A Kétlépésközt című albumra több, mint tíz évet vártunk, de megérte, ugyanis itthon nem mostanában írták meg utoljára ilyen jól az érzést, hogy

fel kéne ugyan kelni az ágyból, de egyszerűen nincs miért.

A BTE 2010 óta szállítja a talpalávalót, három kislemezt és jó pár különálló single-t adtak ki a srácok. Én legelőször a 2014-es Out of Our Range EP-t hallottam tőlük, ami iszonyat berántott akkor, imádtam a gyors, de mégis dallamos punk sodrást és Nándi karcos, szinte üvöltésbe hajló énektémáit. Nem szívesen mondom ezt, mert a hátam is borsódzik az elnevezéstől, de az az anyag még leginkább az “easycore” skatulyába illett. Brrr, túléltem. Aztán a három évre rákövetkező kislemezen stílusosan a kiadvány felétől váltottak magyarra a fiúk, és hiába volt az Einstand is egy dühös punk rock-zúzda, jóval érezhetőbb volt már az érettebb hangnem és a kiforrottabb taktusok. Innentől pedig soha nem is tértek vissza az angol nyelvhez, amivel kapcsolatban elég ambivalens érzéseim vannak, de erről majd még később. A Kétlépésközt 2020 nyarának és őszének hozománya, amit Tóth Gábor a Ghostship Recordingsban rögzített, kevert és maszterelt. Az albumon 11 dal kapott helyet, ami közel félórás játékidő mellett teljesen elfogadható mennyiség, egy sztenderd hétköznapi pótcselekvés közben le is pörög a cuccos, mondjuk két lépés közt (haha).

Már az első másodpercekben feltűnhet – vagyis aki figyelemmel kísérte a 2018-2020 közt kiadott single-öket, annak már ott -, hogy ez a fajta stílusbeli repertoárbővítés mintha csak ennek a teljes lemeznek az előkészületét szolgálta volna. Az alap felütés a pop punk és a poszt-hardcore közti adok-kapok, amit olyan ágazatok elemei színesítenek, mint az indie táncolhatósága (Körhinta), a shoegaze lebegése (Panel), a poszt-rock(!) levegővétele (Egyedül a másikon), vagy épp az alternatív rock színpadiassága (Hullám). Az albumot záró Délben ezekből az elemekből szinte kivétel nélkül kapunk egy keveset, és a dalhoz egy nagyon jópofa klip is készült Gábor, a gitáros lakásában. Apropó gitáros: a hangszeres szekció játékán erősen érezhető, hogy megpróbáltak minden olyan, az előbb felsorolt összetevőt beletenni a főzetbe, ami az elmúlt években nagy hatással volt rájuk. A szövegek is teljesen rendben vannak, elég jól visszaadják azt a srácok által definiált “lakótelepi kiégés-loopot”, amiben szerintem már jó néhányunknak része lehetett – és ha már szövegek, illetve ének, kanyarodjunk csak vissza a második bekezdésre, amikor is az angol nyelv elhagyásáról beszéltem. Nem szívesen kötök ebbe bele, de sajnos muszáj lesz: úgy érzem, hogy Nándinak pár helyen igencsak megterhelő kiénekelni a hangokat, ami lehet, hogy a magyar szöveg ragjaiból, toldalékaiból és alapvető szótagolásából eredhet, mert hát lássuk be, angolul valamivel egyszerűbb a szövegírás – már annak, aki tud angolul. Szerencsére ez nem vesz el annyit az élvezeti faktorból, mint amire először számítottam és azt is belátom, hogy ez a műfaj nem is igazán a makulátlanul kiénekelt melódiákról szól, hanem jóval inkább a vibe-ról, amit itt könnyűszerrel hoznak a srácok.

A BetterThanEver mondhatni beérett és hallatszik a lemezen, hogy a srácok megtalálták a maguk hangját. Egy roppant kellemes hallgatnivalót kaptunk, aminek az elenyésző gyenge pontjait ellensúlyozza a srácok kitartása, humora és a fejlődésre való törekvése. Mindenkinek ajánlom a Kétlépésköztöt, aki kicsit elveszettnek, motiválatlannak, vagy csak úgy en bloc üresnek érzi magát, hiszen ezek szerint senki nincs egyedül e problémákkal, és csak idő kérdése, hogy megkapja mindenki a saját üzenetét az élettől – akár egy pizzásdoboz belsejére írva. 8/10