Nuskull Karácsony: Strongarm – The Advent Of A Miracle

Tracklist:

01. These Times That Try Men's Souls
02. Supplication
03. Council of Perfection
04. More Bitter Than Death
05. Advent of A Miracle
06. Measure of Consequence
07. Sorrow Is A Sage
08. Increase
09. The Fall of Babylon

Az utolsó dal végén elrejtve megtalálható a két gitáros, Nick Dominguez és Joshua Colbert korábbi zenekarának (Endure) egyik dalának (Together) a feldolgozása. Ez eredetileg 1993-ban jelent meg a csapat self-titled demo EP-jén.

Műfaj: metalcore

Támpont: Shai Hulud, Set Apart

Hossz: 29:38

Megjelenés: 1997. március 25.

Kiadó: Solid State

Webcím: Ugrás a weboldalra

Meglehetősen nehéz egy alapvetően metalközpontú oldalon úgy reflektálni a Karácsonyra, hogy az ízléses tudjon maradni, és sokáig nem is tudtuk, hogy ezt a két és fél napnyi ünnepet mégis milyen kritikák képviseljék a honlapon. Végül úgy döntöttünk, hogy ha már úgyis meglehetősen sok évfordulós cikkünk volt idén, akkor a szebb napokat is megélt keresztény metalkiadó, a Solid State egy-egy kiadványát tesszük a fa alá: elsőként az idén tizenöt éves The Advent Of A Miracle-re esett a választásunk, amit majd egy tizenkét, és egy ötéves album fog követni. Ez a kiváló korong azonban nem csupán a karácsonyi és az évfordulós cikkek sorozatát erősíti: örömmel jelentjük be, hogy vele indul újra a meglehetősen közkedvelt „Elveszett lemezek” sorozatunk is, mely jövőre mind a korszakokat, mind a műfajokat tekintve messzebbre merészkedik majd.

Bár valószínűleg botrányba fulladna az, ha valaki megpróbálna összeállítani egy listát a ’90-es évek legjobb vagy legfontosabb hardcore zenekaraiból, abban szinte biztosak vagyunk, hogy a Strongarm neve keveseknek szúrná a szemét, és náluk is leginkább csak a csapat vallási üzenetvilága felelne ezért. 1993-as megalakulásuk után két albumot adtak ki, melyek közül talán a ’95-ös Atonement mondható nagyobb hatásúnak (ez még a szintén floridai Shai Hulud számára is meghatározó volt, egyébként Steve Kleisath dobos játszott Foxéknál, Nick Dominguez pedig basszeros volt abban a Tensionben, amiben Chad Gilbert is), de a zenekar későbbi színtérformáló erejéhez az Advent Of A Miracle is kellett. Az, hogy a két album közt csupán kisebb minőségbeli különbség hallható, ráadásul az is a későbbi lemez javára,  apróbb csodának könyvelhető el, hiszen a lemez két felének megírása közt két tagcsere is volt: kilencből öt dal még Jason Berggren énekessel és Bob Franquiz gitárossal íródott, míg a többit újracsatlakozott korábbi tagokkal (Nick Dominguez gitáros és a dobosból énekessé avanzsált Chris Carbonell) komponálták. Ebből azonban szinte semmi sem hallatszik.

A lemez ugyanis elejétől végéig az évtized egyik legerőteljesebb szenvedélybombája, tényleg kevés album érzelemgazdagsága mérhető hozzá, és ennek a megítélése teljesen független attól, hogy ki mennyire osztja Chris nézeteit, hiszen kétségtelen, hogy ebbe az albumba beleírták az utolsó csepp hitüket és reményüket is. Lehet, hogy ma már csak legyintünk, hogy „megint keresztény hardcore”, és gyorsan reblogolunk két fordított keresztet, de 1997-ben, pár évvel a Tooth & Nail indulása után ez még nem csak furcsa volt, de újdonságértékű is, elvégre a hardcore punk megszokott témavilágait nem tegnapelőtt koptatták el. Ugyanakkor nem ők voltak az egyetlenek: a Strongarmmal kapcsolatban leginkább a Demon Hunter énekesének egyik korábbi zenekarát, a Focal Pointot, illetve a szintén floridai Set Apartot kell megemlíteni (a témában a szokásosak mellett ezt a blogot ajánljuk). Arról a színtér szeniorjait kell megkérdezni, hogy annak idején konkrétan ennek a lemeznek milyen volt a fogadtatása, de a külföldi vélemények alapján bármilyen túláradó is volt a mondanivaló, a lemez magas hangszeres színvonala, különleges dallamossága és tagadhatatlan ereje a nem épp vallásos körökkel is elfogadtatta az albumot (ennek egyik fő oka lehetett az is, hogy elvileg ők nem prédikáltak a koncertjeiken). Ha létezik újsulis proto-dallamos hardcore, akkor az első ’Hulud lemez mellett mindenképp a Strongarm tartozna ide, hiszen nem csak a keresztény metalcore kialakulásáért felelnek részben (persze svéd riffeket nem adtak az ezredforduló környékén felfutó hullámnak, de a Zao és mások oldalán kitaposták az utat nekik), hanem a később felfutó, „újhullámos” dallamos hardcore-ban (Life In Your Way, Taken, stb.) is ott a kéznyomuk. Ezt a szubzsánert ugyanis előttük teljesen más hangzású zenekarok jelentették (korábban a Gorilla Biscuits, velük párhuzamosan pedig a Lifetime), ám Josh Colbert vezetésével a Strongarmnak sikerült egy olyan új irányba elindulnia, ami ha át is alakult az évek során, de a mai napig igen termékeny, bár ma már nem közelíti meg azt a változatos és egyedi sodrást, amit az Advent of a Miracle összes dalában hallunk.

Persze az eltelt 15 év nem múlt el nyomtalanul, így a szövegek “árnyalatlansága”, az idő vasfogának nyomai a hangzáson, illetve a spoken word betétek túlhasználása kicsit csorbítja a korong erejét, de ezek egy része pont abból ered, hogy a lemez nyomán megírt modernebb albumok megváltoztatták az ember ingerküszöbét (annak idején leginkább csak abba kötöttek bele, hogy Chris gyengébben teljesített, mint Jason). Ettől függetlenül, ha Jeremy Staska még egyszer kikeverné a lemezt (pár évvel később már rájött az időtálló hangzás receptjére, pl. Poison the Well), akkor talán több friss fül tudná értékelni azt a kiadványt, ami nélkül rengeteg mai közönségkedvenc zenekar nagyon mást játszana. A csapat pont akkor oszlott fel, mikor elkezdtek népszerűsödni és elszaporodni a keresztény hardcore és metalzenekarok, illetve kibontakozott ez a progresszív hardcore-irányzat (pl. Codeseven, Hopesfall), így a nevük némileg feledésbe merült, pedig az ezt az albumot megíró hangszeres tagok később igen híresek lettek, és 1998 óta egy négyéves szünetet leszámítva máig együtt zenélnek. A nevük Further Seems Forever.