Nova Prospect – Lépj Ki Az Árnyékból

Megvallom, kissé úgy érzem magam, mint az egyszeri speedcore-os, aki a nagymamától szép szvettert és egy ‘best of rnb’ válogatás CD-t kap karácsonyra, ahogy ezeket a sorokat írom. A kecskeméti Nova Prospect nagylemeze már egy ideje kísértett, s a Főnix jó fogadtatása után nehéz szívvel ültem neki e kritikának, az utolsó pillanatig halogatva. Félreértés ne essék, az anyag jó: a hiba az én készülékemben van.

Ha meg akarnám határozni, hogy mit is hallok, akkor előbb ahhoz egy tetraédert rajzolnék a zenei színtéren. A csúcsok olyan bandák, mint a Guano Apes, a Paramore, a Zanzibár, és tán még egy kicsit a Lacuna Coil is: női vokállal vezetett, tökös rockzene, boldoggá avatva szintetizátor játékkal. Ebben a térben lavírozik a Lépj Ki Az Árnyékból, s noha elemek visszaköszönnek az ötletes megoldások eme halmazában, ahol megfér a technikás szóló, a groove-os betét, a májra rúgó dob, no meg az epikus háttérfestést felrakó elektronika. A manőverek bravúrosak, egyes dallamok pofátlanul fülbemászók, de a brigád gondosan ügyelt, hogy véletlenül se érintse a csúcsokat, egybe csavarva ezeket a hatásokat, ami a klasszikus mötálnak túl poppos, a pop-rocknak pedig túl súlyos.

A versek és a refrének előbb-utóbb átütik még a magamfajta renitens diák ellenkezését is, s a néha viccesen ható szójátékok, máskor klisébe hajló képek (ha még egyszer meghallom a démon szót egy dalszövegben, kibiztosítom a browningomat) hamar elsüllyednek abban az érzés-hullámban, amit a gyors-lassú tempós pulzálásokkal ad a lemez, hogy a hatodik szám magasságára az ember már bármilyen lírai merényletet megbocsájt, amíg Besnyő Gabriella énekli.

Ha már ennyit geometriáztam ebben az írásban, számozott értékelést nem írnék, csak annyit: itt a tavasz, s a Lépj Ki Az Árnyékból tökéletes köszöntője ennek. Valamint figyeloda’, mert lesz ez még hetedhét megyében taroló zenekar.