No Consequence – IO

Azonban tréfának és komolytalanságnak nem igen jutott hely, amit helyette kapunk, az egy hihetetlenül összetett és korrekt lemez. Már a csapat bemutatkozása, az ’In The Shadow Of Gods’ is egy kreatív és tehetséges gárda képét hirdette minden téren, az ’IO’ talán még erre is rátesz egy lapáttal. Négy évet kellett várni a folytatásra, de ennek köszönhetően sietségről vagy ötlettelenségről beszélni teljességgel felesleges, erről már az első néhány hallgatás során megbizonyosodhatunk. A tíz tétel – a két rövidebb átvezetőt ilyen szempontból nem venném számításba – mindegyike komplex témákkal és ritmusképletekkel operál, technikás riffekkel, dallamos részekkel fűszerezve. A gyors, pattogó ritmizálásokat leginkább a Veil Of Maya irányvonalával lehet párhuzamba állítani, lassú breakdownokra nem érdemes túl gyakran számítani. Az utolsó másodpercig aktuális, modern témákat kapunk, többször előkerülnek a manapság divatosnak számító djent egyes jellegzetes elemei is, bár nem erre van kihegyezve a korong. A nyitó tétel az album egyik legerősebb darabja, így a felütéssel nem lesz túl nagy probléma; pillanatok alatt az atmoszféra is a helyére kerül, amely végigkísér mind a negyvenöt percen keresztül. Azonban a nyitányt követő néhány szerzeményben akadnak gyengébb momentumok, a tapasztalt zenehallgató számára a változatos megoldások ellenére is néhol képes kissé ellaposodni a dolog, ilyenkor általában igen hamar valami, a korábbiaktól lényegesen eltérő ötlet vagy hangulati elem érkezik, ami újfent megragadja a figyelmet – főleg a korong második fele bír érdekesebb vonásokkal, emiatt egy teljes hallgatást mindenképpen megérdemel. Rengeteg dallamos ötletet is beépítettek, az agyatlan technikázás fölé emelve ezzel az anyagot. Elsőre talán kicsit túl sok is ez az egész, de ezt a stílus kedvelői már megszokhatták: kellő odafigyeléssel viszonylag hamar feltárul a lemez minden porcikája, nincs is jobb érzés annál, mint az utolsó ütemig felfedezni egy-egy új alkotást. Ugyan fele annyi technikás megmozdulás sincs benne, mint mondjuk a legutóbbi Within The Ruins albumon, de azért el lehet veszni az ’IO’ útvesztőiben is. Ha Basick Records, akkor a hangzás is nagyjából be van lőve, és jelen esetben sincs meglepetés: mély, letisztult, steril – na meg nagyon jó. A zenekar énekese, Kaan Tasan valószínűleg nem veti meg az Architects gárdáját sem, egyes témái kísértetiesen hasonlóra sikeredtek Sam Carter megoldásaihoz, de összességében jól veszi az akadályokat, még a tiszta részek is bőven elviselhetőek.  A lemez egészén érződnek a már emlegetett hatások, azonban csak olyan mértékben merítettek kedvenceiktől, hogy a végeredményt sikerült a saját elképzeléseikkel tökéletes harmóniába hozni. Bár összességében nem nevezhető korszakalkotó darabnak, mégis annyira egyben van az egész, annyira sikerült eltalálni a helyes arányokat, hogy igazán ellenszenvesen kell nekikezdeni ahhoz, hogy végül csalódnunk kelljen. Aki az aktuális kedvencek mellé valami hasonlót, de mégis újat szeretne, mindenképpen adjon egy esélyt a korongnak. 8/10