Nine Lashes – World We View

Tracklist:

01. Anthem Of The Lonely
02. The Intervention
03. Get Back
04. Afterglow
05. Adrenaline
06. Believe Your Eyes
07. Our Darkest Day
08. Memo
09. Write It Down
10. The Void
11. My Friend

 

Hossz: 38:45

Megjelenés: 2011. február 14.

Kiadó: Tooth & Nail Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

Szinte egyidőben adta ki a Tooth&Nail a Sent By Ravens és a Nine Lashes lemezét, generálva ezzel egy olyan elkerülhetetlen összeütközést, amelyben egyik oldalon a fiatalos, ötletektől duzzadó rockbanda csap össze a kissé szokásosabb hangzással kiálló, az alternatív rock fogalmát jobban magáévá tevő együttessel. Előzőről már olvashattátok a pozitív véleményünket, azonban itt az idő, hogy a Nine Lashes is megkapja a magáét, hogy mégis mennyire lehet érvényesülni ezzel a zenével 2012-ben?

Hiába volt a bandának 2009-ben egy Escape névre hallgató nagylemeze, az igazi hírnevet egyértelműen a Tooth&Nailhez való igazolás hozta meg, amely eléggé “derült égből” érkezett, hiszen a Thousand Foot Krutch-on és a Since Octoberen kívül szinte nincs is ennyire “tradicionális” alternatív rock bandája a washingtoni kiadónak. Meg is kapták a promot egy közepesre sikerült videoklip formájában, amiben eldörrentettek egy borzalmasan nagy slágert az Anthem Of The Lonely képében, így a Red rajongók már a megjelenés előtt új királyt hirdettek. A levegő forrósága mindössze addig tartott, amíg kézhez nem kapták a World We View-t, amelyen sajnos érződik, hogy egy egész lemezen keresztül még mindig képtelenek lekötni az efféle zenére vágyó hallgatóság figyelmét.

Első körben a lemez hangzását érdemes megfigyelni, amely alapból egy kissé lerágott csont, néhány helyen viszont érthetetlen húzásokat is hallhatunk. Kicsit idegesítően hat az, hogy a szépen kikevert gitárokat bizonyos frekvenciákon elektronikus zajok kísérik, és sokszor olcsó pop rock bandákat “megszégyenítő” riffekkel próbálnak kemények lenni – nyilván sikertelenül. Ezt leszámítva az elektronikus betétek felfelé kerekítik a pontszámot, ám vannak ennél nagyobb gondok is. Sajnos a slágergyártás az első szám után szinte teljesen megakad, és hiába próbálkoznak balladisztikusabb hangvételű dalokkal, illetve keményebb szerzeményekkel a változatosság megtartása érdekében, néhány kivételtől eltekintve nem ülnek a dalok többszöri hallgatás után sem. Pedig bevetik a rokkenroll király Trevor McNevan-t is, ami egy egészen jó húzás egyébként, hiszen az addigra már porba süllyedő unalomfaktorból sikeresen kihúzza az albumot. Itt tűnik ki legjobban, hogy ez a lemez leginkább a vokáltémákon csúszik el, hiszen Jeremy Dunn tipikusan fülbemászó hangszíne adott ahhoz, hogy új csillagokat köszöntsünk a rock feketén világító egén, azonban amíg nem tanulja meg rendesen kezelni a hangját és nem tud épkézláb dallamokat írni (mint tette azt a Red vagy a Sent By Ravens énekese), addig a középszerben fog ragadni ez a banda. A zenei alap biztosan – mégha nem is túl változatosan – hozza a dolgát, így az igazi fogást ennél a pontnál találhatjuk a Nine Lashes esetében.

A bevezetőben kreált összecsapásból tehát egyértelműen a Sent By Ravens került ki győztesen. Nem csak zeneileg voltak képesek az egész színtér fölé emelkedni, hanem az énekdallamokkal is sikerült egy új szintre lépniük a stílusban. A Nine Lashesnek egyik sem sikerül, így bűn lenne egy lapon emlegetni őket a Reddel, hiszen egy-két slágerre nem lehet zenei karriert építeni, legalábbis hosszú távon biztosan nem. Azt azért le kell szögeznem, hogy nem rossz lemez ez, sőt, a mostani felhozatalban kifejezetten hallgatható és sok tavalyi nagy “visszatérőt” leiskoláz, de egyelőre ez sem elég a megdicsőüléshez.

5/10