Nine Inch Nails – Hesitation Marks

Ennek függvényében aki muzikális vagy marketingforradalmat, esetleg mélységes koncepciót várt a 2013-as visszatéréstől, az fog a legnagyobbat csalódni. Trent Reznor nem akar többé „megbaszni, mint egy állatot”, inkább fityiszt mutat saját rajongóinak, még inkább azoknak, akik idén fanyalogtak a How To Destroy Angels? nagylemeze hallatán és követelték tőle a NIN újraélesztését. Olyan ez a lemez, mint a Radioheadnek volt a The King of Limbs, vagy Thom Yorke legújabb projektje, az Atoms For Peace. Egy bőséges életművel rendelkező elismert művész örömzenéje, természetesen a tőle elvárt precízre polírozott módon. Leginkább úgy lehetne körülírni a Hesitation Marks hangzásvilágát, mintha LCD Soundsystem alapokra Reznor rákevert volna The Fragile-erából megmaradt éneksávokat. Persze néha becsusszan egy-egy olyan szerzemény, mint az Everything vagy az All Time Low, előbbi egy pozitivista gitárpop-nóta (milyen ironikus, hogy itt csendül fel legtöbbször hathúros), utóbbi pedig egy több mint hat perces modern funk, hogy némileg felrázzák a korong kattogós monotonitását.

A kiadvány szerves részét mégis az olyan minimális hangszerelésű szerzemények képzik, mint a Dissapointed, vagy a szándékosan kiszivárogtatott Copy of A, melyek hallatán csupán szegény Ilan Rubint, a jelenlegi felállás ifjú dobosát sajnáljuk, kinek kiemelkedő tehetségét nem lehet könnyű úgy kamatoztatni, ha az egész lemezen egyetlen élő dobhang sem szólal meg. Nem vitás, a Hesitation Marks nehezen szerethető anyag, igényli a hallgatást, de idővel azon kaphatjuk magunkat, hogy beszippant a maga kis világába. Nyilván lesznek olyanok, akik már az első másodpercek után sikítva menekülnek és olyanok is, akik sokadik nekifutásra is képtelenek lesznek beletörődni abba, hogy ez bizony se nem a The Downward Spiral, se nem a kétezres évek sterilizált hangzása. A számtalan szempont miatt kifejezetten nehéz értékelni és az életműben elhelyezni ezt a lemezt, a rajongói vélemények vélhetően a „Trent Reznor kiöregedett” és a „Trent Reznor tévedhetetlen” szélsőségek között fognak ingadozni. A két állításnak persze egyike sem igaz, mindössze arról van szó, hogy ez a pasas képtelen ismételni önmagát. 8/10