Nincs mit tenni, nincs hova menni – The Southern Oracle: Hiraeth

Nem túlzás kijelenteni, hogy a The Southern Oracle a 2010-es évek hazai metalcore-színterének megkerülhetetlen zenekara. Az elmúlt évek alatt sok komoly változást megélt csapat decemberben mutatta be harmadik nagylemezét, amellyel egyben le is zárta történetének egy régebben indult, zökkenőmentesnek egyáltalán nem mondható, zűrös korszakát. Ez a terápia egy hosszabb folyamatnak is tekinthető, mivel a srácok még jó négy évvel ezelőtt láttak hozzá a most kiadott album bizonyos dalainak megírásához, és bár azóta több rövidebb anyagot is kihoztak, azt biztosan állíthatjuk, hogy a Hiraeth egy másik ligában játszik az előző megjelenésekhez képest.

Az idén tízéves banda zseniális bemutatkozó nagylemezétől viszonylag rögös út vezetett el a legújabb albumig: a lebilincselő Hellwakening a legjobb pillanatban kapta el a hazai színteret, és olyan magasságokba lökte a srácokat, amilyenekről kevés hazai metalzenekar álmodhat. Ennél meglepőbb volt a második felvonás, ahol már egy kísérletezősebb, karcosabb, hardcore-központú irány vált dominánssá, viszont érezni lehetett a [HTH]/[LTH] dalain, hogy nem állnak össze egy egésszé, és a vendégzenészek garmadája még inkább elűzte a zökkenőmentes váltás illúzióját. A banda átalakulása alapvetően jó ötletnek tűnt, ám a tökéletesen felépített dalok helyét a csapongó koncepció és az akadozó lendület vette át. Ennél üdítőbb volt hallani, amikor a srácok csöpögtetni kezdték az új számokat, különös tekintettel a Hiraeth-et felvezető Blind Messiah EP háromdalos lórúgására. Itt már jócskán körvonalazódott, hogy ez a fekete agresszió végre összeállt egy pusztító gépezetté, ami csak romokat hagy maga után. A Kókai Barni frontember körül évek alatt átjáróházzá vált zenekarnak kellett egy hosszabb idő, hogy összeérjen, és megmutassa: visszatérésükkel újra ragyog az eddig pislákoló sötét fény.

Az új albumon egy nyomasztó kelet-európai Pán Péter-történetbe csöppenünk, ahol a gyerekek nem nőnek fel, mert nincsenek előttük követhető példaképek; ahol a kegyetlenség, a korrupció és a gátlástalanság mindent megmérgez; ahol mindenki elfelejti, hogy késő éjszakánként, amikor jönnek a démonok, akkor mind egyedül vagyunk, és mindannyiunknak ugyanolyan nehéz. A kegyelem és a szeretet hiánya émelyítő, a reménynek vajmi kevés jele mutatkozik, és azt a sok szart, amit reggelre idehordanak, estére mindig nekünk kell eltakarítani. A mondanivaló hellyel-közzel a régi, ám a közlés jóval kifinomultabb és kevésbé didaktikus, számonként egy-egy híres idézettel kiegészítve – így történhet meg az, hogy egy célért küzd Henry Rollins és Kossuth Lajos.

Ezt a fentebb vázolt a rideg disztópiát öntötték a srácok zenei, és nem utolsósorban képi formába. Nagyon fontos kihangsúlyozni a megjelenés grafikai részét, főleg azért, mert a Barni a kiváló borító mellé egy negyvenoldalas egyedülálló képregény-szövegkönnyvet is készített a történethez. Ami a hangzást illeti, eddig sem volt meglepő, hogy a TSO lemezei általában jól szólnak, de ezúttal sikerült még egyet tekerni a mocsok-potméteren. Az itt összeért metalos hardcore-massza egységes tartást ad a lemeznek, és az eddig hiányolt letisztult struktúrák, sodró váltások és markáns kapaszkodók kézen fogva végigvernek a 8 számon. Ez leginkább az agresszív tempó és a néhol monotonnak ható döngölések rengetegében váratlanul témázó gitároknak és a dobok elmés lüktetésének köszönhető, na meg annak, hogy Barni, a hazai színtér egyik legjobbjához méltóan, hozza a tőle elvárhatót szintet.

A Hiraeth alapélménye a letisztulás, és az ennek nyomán lepárolt nyers düh lineáris felépítése. Az egész anyagot jól mozgatja a változatosság rugója, mivel a dalokat többé-kevésbé sikerült úgy összerakni, hogy egyedül is megállják a helyüket, erre ékes bizonyíték az album csúcspontjának számító Palmreader, hazánk (és a világ) legnagyobb költőjének, József Attilának a versrészletével, vagy épp a Graverobber háborodott húzást megtörő metalcore-os gitárriffjeivel. Akik pedig az új lemezt megrendelték, azok Barnit egy új oldaláról is megismerhetik: bónusz számnak egy saját vers is felkerült a CD-re, Rendszer címmel, melyet Gacsal Ádám (Harry Potter magyar hangja) előadásában lehet hallani.

A The Southern Oracle visszatéréséről mindenképpen kijelenthetjük, hogy a koherens hangulata, újszerű agressziója és felfrissült lendülete a zenekar új korszakának legjobb anyagává teszi a Hiraeth-et. Nagyon úgy néz ki, hogy a srácoknak végre sikerült összecsiszolódniuk, és reméljük, ez a lendület és a kölcsönös inspiráció még sokáig kitart. 8/10

A zenekar tavasszal a Stubbornnal és a Wishes-zel turnézik Magyarországon, a budapesti lemezbemutató koncert január 18-án lesz a Dürer Kertben, további dátumok a banda fb-oldalán.