New Found Glory – Radiosurgery

Tracklist:

01. Radiosurgery
02. Anthem For the Unwanted
03. Drill It In My Brain
04. I'm Not the One
05. Ready, Aim, Fire!
06. Dumped
07. Summer Fling , Don't Mean a Thing
08. Caught In the Act
09. Memories and Battle Scars
10. Trainwreck
11. Map of Your Body

Hossz: 33:46

Megjelenés: 2011. október 4.

Kiadó: Epitaph Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

Miképpen 2011 a pop-punk éve, így ez a jeles év sem maradhat el a formanyomtatványt egykoron sokszorosító New Found Glory gárdájának új albuma nélkül, amely egy félresiklott vágányt – a Not Without A Fightot – igyekezett kiigazítani. A srácok biográfiájában már kifejtettük, hogy az NFG generálta hullám miképpen is volt színtérhatározó, s a műfaji hagyományokat mégis milyen módon fektette le egy néhány gárdából álló szcéna a 2000-es évek elején, így egy fontos láncszem a punk pop irányú leágazásának történelmében. Ugyan a mesterművük, a New Found Glory című kiadvány óta már több mint tíz év eltelt, de a műfaj értelmezése során a vénákba ivódott formula nem változott, csak kiterpeszkedett néhol bizony a műfaji határvonalak áthágásával. Természetesen ez a progresszió nem meglepő egy állóvizet meg nem tűrő műfajban, így a New Found Glory esetében sem éppen meghökkentő, amikor a 2004-es Catalyst meghallgatása után képen töröljük magunkat, hogy a jelenlegi – kissé hanyatló - hardcore/pop-punk korát is megelőzték, nem is kicsivel. Legutóbbi lemezeik – Coming Home, Not Without A Fight - viszont dúskáltak a hajmeresztő váltásokban, gondoljunk csak a Coming Home klasszikus rock széthúzására, majd a fejjel falnak rontó Not Without A Fight beteljesületlen potenciáljára. Adott volt hát a kérdés, hogy ezek után milyen irányvonalon érdemes továbbindulni, s érzik-e még a srácok a Coming Home után ért károgást a zenei szemléletváltás miatt? A válasz az, hogy igen. A Radiosurgery egy rendkívül poppos kiadvány lett, amely vissza szeretne kanyarodni 2000-2002-es intervallumba, csak túl öreg ahhoz a humán állomány, hogy az ember komolyan gondolja, mind a hallgató, mind pedig az alkotói szemszögből.

Ahogy a bevezetőben említettem a Radiosurgery igyekszik visszakanyarodni arra a bizonyos pátosszal szegélyezett útra, amelyen még jó egy évtizeddel ezelőtt jártak, közvetlen az egyéni hangkeresést követő, a Nothing Gold Can Stay után. Így a hangszerelés mellett visszatérnek az unalomig játszott témák, szerelem, csajok miegymás, amely manapság egyenlő a botrányosan rossz All Time Low gárdájának szintjével.  Így aki együtt élt a pop-punk utóbbi években tapasztalt egyre kifinomultabb (The Wonder Years, Fireworks) vonalával, annak mindenképpen egy nagyon paneles, ötlettelen és nagyon gyermeteg dalcsokorként jelentkezik a Radiosurgery a hallójárataiban, s ezt még az sem menti meg, hogy alapvetően nincs abban különösebb hiba, amit csinálnak. Itt bizony a szokásos New Found Glory színezetű dalok vannak Jordannel az élen, akinek a hangszínét még egyetlen férfitorok sem volt képes megismételni, plusz ezek a tételek keverednek az NFG által generált iskola hangulatával, stílusjegyeivel, amiket ők képesek a legmagasabb szinten játszani. Ami viszont a 2000-es évek elején a pop-punkot jelentette az most egy hangyányit megváltozott. Egyre dominánsabban jelentkeznek a precizitásra való törekvések, amihez társul az a tény, hogy többnyire eltűnt a hanyag akkordhasználat. Így az ezekre az elemekre való központosító törekvés minimálisra csökkent, s a műfaj progressziójában visszalépésként is illik elkönyvelni.

A lemez alapvető hibája pedig az, hogy egy Catalyst szintű lemez után három albummal képesek voltak egy szinttel lejjebb újjászületni és újragondolni azt, amit ők már egyszer forradalmasítottak és újragondoltak. Az eredménye ennek az lett, hogy a Radiosurgery könnyen elmehet a fülünk mellett, mert olyan érzésünk van, hogy már hallottuk az egészet, mikor hazafele sétáltunk egy walkmannel a zsebünkben. Ahogy megszólal a Radiosurgery, egyből olyan érzésünk lesz, hogy valami nincsen rendben. Egy rendkívül kiszámítható, önismétlő tételként teljes mértékben elmarad az eddigi lemezek felütésétől – még a Coming Home Oxygenjétől is -, s alapvetően hozza az akkordokra építkező panelsorozat monoton utóhatásait, nincsen meg benne az a fogósság, amelyre felkaphatjuk a fejünket. S ez nincs másként az album bevezetését szolgáló dalok esetében sem, egymás után érik egymást az önismétlő – már-már kívülről-belülről ismert – dallamok sorozata. Így alapjáraton olyan ötletes összkép sem alakul ki a dalok folyamában, amelyre bátran csettintethetnénk, pedig a New Found Gloryra mindig is jellemző volt a rendkívül intenzív és remek albumkezdet. Az Anthem For The Unwanted, Drill It In My Brain párosából bármely alkalmasabb lett volna a Radiosurgery bevezetésére annak ellenére, hogy nagyon közepes dalok, s ha szcéna jelenlegi állását tekintem még annál is egy fokkal gyengébbek hála az idei nagyon erős megjelenéseknek. A Summer Fling, Don’t Need Anythingig sorban érkeznek a gyermeteg és érdektelen tételek olyan meghasonlásokkal, amelyek az All Time Low utáni pop-punk haláljárást idézik, így nagyon sokat kell böjtölnünk, amire felszólal a fent említett tétel, annak feszes tempójával, ragadós dallamvilágával. A dalcsokor második felére feljavul a helyzet, mert megjelennek a tompított húrhasználatokkal való nyújtogatások, az NFG-re jellemző egységes – elsősorban középtempóban szendergő – ritmusszekció stílusjegyei, valamint a jobban felépített dalszerkezetek aránylag kellemes használata. Így valamennyire fellélegezhetünk az olyan dalok tudatában, mint a Caught In The Act, valamint a Map of Your Body, de még így is nagyon kesernyés a szájíz, mert ezek a dalok sem képesek azt a hangulatot visszaadni, amelyre a New Found Glory képes volt egy évtizeddel ezelőtt, amikor megjelentek a köztudatban ennek a képletnek egy precízebb változatával.

Én nagyon nagy csalódásként éltem meg ezt a lemezt, noha próbálom a lelkem mélyén értékelni azt az akaratot, amely a gyökerekhez való visszanyúlásban testesül meg. A New Foung Glory természetesen alapzenekar a műfaján belül, de egyre inkább érződik, hogy a névből már nem lehet megélni, kell hozzá az a bizonyos, amit úgy hívunk, hogy tartalom. Sajnos a Radiosurgery kínosan ragaszkodik a régmúlt sikereinek butított verziójához, amely természetesen kezet foghat a pop-punk kialakulásában résztvevő bandák zenei összképével, de 2011-ben ez már nagyon kevés. Sajnos minekünk hallgatóknak azonosulnunk kell egy minőség tekintetében egyre negatívabb irányt vevő tendenciához, amely a műfaj nagyjait illeti. Hallgassatok inkább sok-sok The Wonder Yearst, The Story So Fart, meg Fireworksöt, ezekben a bandákban leledzik jelenleg a pop-punk igazi ereje!

4,5/10