Nadir – Those Who Bought the Rain

A címadó tétel szaggatott dob-gitár összjátékával induló album azonnal letaglóz pengeéles megszólalásával. Minden hangszer irdatlanul telten, tisztán szól, az egészen kiváló sound a Denevér stúdiót dicséri (Töfi a keverésért felelt, míg a hangmérnöki teendőket változatlanul a banda gitárosa, Köves Hugó végezte). Viktor szavalása kimért és komor, a súlyos doomos gitártémával együtt berobbanó brutális hörgés-üvöltéssel pedig szinte maga alá temet az irgalmatlan középtempós sulykolás. A fémes, darabos riffek és lüktető, lendületes groovy témák folytonosan váltakoznak Köves Hugó és Czetvitz Norbert ujjai alatt, s Viktor is megjegyezhető témákat hoz a „refrénben”, hogy aztán a dal visszatérjen oda, ahol kezdődött… Hasonló tempóban folytatja a sort a pengeéles és súlyos Culture Crisis is, a Bolt Throweresen masszív lánctalpas görgés és a drabális döngölések párharca egy vérhányós refrénben csúcsosodik ki. Viktor embertelen hangokat képes kibocsátani magából, és sokat variál a durva tartományokon belül a lehetőségeihez mértem; az itt hallható puritán, mégis ötletes szóló pedig a lemez egyik legjobbja, akárcsak a dal maga. A trackek fő karakterét és gerincét a vastag, nívós riffek adják, ám Fekete Szabolcs tördelt dobolása, s a borítót készítő Turbók Gergely basszer mélyen búgó hangszere is fontos részét képezi a Nadir soundjának, a dalok pedig talán még szigorúbbak, mint korábban. A Signed and Sealed kimért sodrása, s nyaktörő belassulásai irgalmatlanok, a Subhuman Subdued szinte grind tempóval indít, de a Crowbar-ízű málhás riffek hamar elvágják a lendületet, s átveszi helyét a fájdalom és az agónia, melyet kriptaszagú feelinges szólók tetőznek be, a Test Of Time pedig épp úgy megállíthatatlan, mint a múló idő, mely kiszívja a velőt a csontjaidból, s súlya alatt megroppan a legerősebb gerinc is. A kemény zakatolásokat szinte HC-s pattogással vegyítő Bound To Fail pedig továbbra is fenntartja az eddigi színvonalat, szinte lélegzetvételhez sem juttatnak a súlyos riffek.

A 16306 egy drámai és emelkedett, rekviem-szerű átkötő, érzelemmentes szavalással a kipusztulásra ítélt növény-, és állatfajokról. A Nadir ugyanis azon kevesek egyike, akik tényleg komoly dolgokról írnak intelligens szövegeket. Ez az intermezzo dinamikailag is két részre tagolja a CD-t, az utána következő dalok ugyanis már egy fokkal keményebb diónak bizonyulnak, lassabbak, gonoszabbak, s összetettebbek is a lemez elején elhangzó jobbára középtempós, masszív gyűlöletbombáknál. Ebből a hármasból a Traitor Pleading Guilty ólomsúlyú, komótos témái ragadtak meg leginkább, de a két utolsó tétel is jól sikerült, a záró Fragile Peace pedig pár perc csendet követően egy teljesen a saját képükre formált feldolgozással zárul (nem árulom el micsoda, kis utánajárással ki lehet deríteni). Az utóbbi időben aláznak nálam a magyar albumok a durvább muzsikák porondján, ebbe a tendenciába pedig a Those Who Bought The Rain is tökéletesen beleillik; minőségi anyag, melyre büszkék lehetnek készítői, s a színtér egyaránt.

9/10.