Mychildren Mybride – Mychildren Mybride

A 2005-ös Having the Heart for War mindenféle felhajtás nélkül, saját erőből került kiadásra, de ez mégis elég volt ahhoz, hogy a nagynevű kiadó pillanatok alatt a soraiban akarja tudni az öt alabamai srácot. Ezen felbuzdulva össze is kapták magukat és megírták életük (eddigi) legjobb lemezét, az Unbreakable-t, amely olyannyira jól sikerült, hogy mindmáig arról játsszák a legtöbb dalt élőben. Ehhez persze kellett az is, hogy a rákövetkező Lost Boy olyan bűnrossz legyen, hogy mindenkinek elmenjen a kedve, aki netán egy kis szimpátiát érzett eddig a banda iránt. De legalább az elvárásokat sikerült ezzel olyan alacsonyra tornázni, hogy ne kelljen csalódnunk amikor a self-titled végtelennek tűnő sablontengere az arcunkba zúdul.

Kezdjük a pozitívumokkal: fejlődtek, a Lost Boyhoz képest legalábbis biztosan. Végre nincs olyan érzése az embernek, hogy a második gitár sávját véletlenül levágták a keverés során, hiszen ha nem is túl gyakran, de tercelések és szólók formájában Hunter Walls gitáros is megmutatja, hogy nem csak dísznek vették be a bandába a tavalyi év folyamán. Ezek a ritka pillanatok azok, amikor mi magunk is elhisszük, hogy ez igazából nem is olyan rossz és majd a következő szám biztos jó lesz. Aztán a következő és megint a következő, majd észrevesszük, hogy véget ért a lemez, és legfeljebb egy dal volt, amit értékelhető volt. Ismét elnagyolt ötletek és „keménykedni akarás” formájában köszön vissza minden, ami valaha szerethető volt ebben a zenekarban. Hiába a telt és pattogós metalcore hangzás, ez manapság szinte már kötelezőnek számít egy hasonló kaliberű bandánál, így nem alapozhatnak csak erre a jövőben. Matthew Hasting énekes – az egyetlen eredeti tag a bandából – viszont egész jól teljesít, a God Of Nothing-ban meglepetésszerű tiszta éneket is hallhatunk tőle, emellett kifejezetten kellemes, amikor a The Endless című nóta legtöbb részében a beszéd és az üvöltés határán játszva tényleges érzelmeket varázsol elő a hangjával. Ez a két dal egyébként az a mentőöv, amelybe kapaszkodni lehet a lemezzel való ismerkedés során, hiszen az ezekben hallható észrevehetetlen apróságok azok, amik hiányoznak az album többi részéről.

Örök bizakodóként tehát, még egy esetleges kövezést is megkockáztatva, azt merem mondani, hogy nem teljesen halott ügy ez. Sajnos ettől többet már nem nagyon lehet várni a mai metalcore színtértől, akármennyire is fájó ezt kimondani. A Mychildren Mybride mindenféle izzadtság nélkül rakott össze egy „tipikus” lemezt, hiszen sokan lemondtak már erről a műfajról, akik pedig maradtak, azoknak megfelel ez is. Több egyedi dalt, szólót, tüdőszaggató riffet várnék tőlük, hiszen már rég nem tartoznak azon újoncok közé, akik most tanulják a mesterséget. Az elvárások továbbra se nőttek az egekig, így mindenféle nyomás nélkül a vállukon mutathatják meg a jövőben, hogy képesek ők ennél többre is.

5/10