Mortal Sin – An Absence Of Faith

A thrash metálnak éppen olyan hulláma söpört végig az egész világon (elsősorban Európában érintve USA-t is), a 80-as évek közepétől a végig, mint a közelmúltban és jelenben a metalcore. Akkoriban minden 3. zenekar thrash metált játszott, keverve vagy színtisztán, sikeresen, avagy sem, de akkor az volt az eladható, aztán a trend hanyatlani kezdett, érdektelenné vált a műfaj, pontosabban nem vonzott már annyi embert és pénzt, mint előtte, így a hanyatlásnak köszönhetően a zenekarok is szépen lassan megszűntek, vagy átalakultak. A közkincs elértéktelenedik, megtépázódik és unalmassá válik, minden divat és közkincs közösségi martalék… Hogy ezt a nagy eszmetörténetet miért írom le? Mert mostanában kezdenek visszatérni az egykori nagy csapatok ilyen-olyan anyaggal, példának okáért a német Assassin, a kanadai Infernäl Mäjesty, mely nagy hatást tett a black metál kultúrára, csak úgy, mint a svájci Celtic Frost… a nagy visszatérések ideje sok minden lehet, rengeteg új ötlet (nem jellemző), vagy egyszerűen az anyagiak és a siker újbóli élvezete (lásd. hazánk 2 nagy csapatát; Akela, Moby Dick, feloszlások és újraalakulások dömpingje). A legnagyobb baj azonban nem is ezzel van, hanem hogy, amit anno a zenekarok lefektettek, azok abban a korban újítások voltak, és kultikussá tették őket, míg a jelenben semmi extrát nem jelentenek, csak egy nagy név zenél, semmi több… hogy ezt is miért írtam le? Mert a Sydneyből érkező fémveretes csapat nem csak a fentebb említett dolgokkal lepett meg, hanem az új anyagának minőségével is! Na de mit is rejt ez az újkori 47 perc? Először is hihetetlenül változatos, felépített és kiérlelt, minden váltásnak helye van, a szólófutamok virtuózak, a dobok lüktetnek. Mat hang tónusai remekül váltakoznak a fő hatások között, James Hetfield (Metallica, elsősorban a korai – Ride the Lightning, de pl. a Deadman Walking című dal erősen hajaz a 91-es fekete lemezre), máshol Bobby Ellsworth (Overkill) recés íze tapossa meg a ritmusok szárnyait és én éreztem még itt-ott egy minimális késői Chuck Billy-t (Testament). Zeneileg szépen lavíroznak a súlyos szinte már riffelő death-grind szerű témákkal (pl. a My Nightmare vége fele és a Say Your Prayers közepén), ezek úgy gyalulnak le, elrejtőzködve a dallamokkal szőtt alapvetően Bay Area 80-as thrash érzéseivel operáló anyagon, amiken akadnak power és heavy megoldások is.

httpvh://www.youtube.com/watch?v=_b5hLEpX4V8

A hangzás masszív, a szövegek elgondolkodtatóak és szókimondóak egyszerre (így megy ez, haha), a zene pedig súlyos szeleteket hasít ki az agyamból, durva kórusokkal és fogós témákkal, duplázásokkal (szinte már crossover íze van). Olyan érzésem támadt, mintha valami elvetemült összegyúrta volna a Metallica – Ride the Lightning albumát a Testament – Low vagy The Gathering anyagával, hozzá adott volna még egy kis Overkill – W.F.O. és mindezt egy kis Slammer – Work of Idle Hands-el bolondította volna meg (ők amúgy is korai Metallica kópiákat nyomtak nagyon egyéni izomból). Ami meglepett, hogy a rengeteg retro-thrash téma egyszerre őrízte meg a múltat és véste bele a hangokba a 2007-es jelent. Ennek talán az az elsődleges oka, hogy már csak 2 tag képezi a zenekart az eredeti felállásból; Mat Maurer – ének és Andy Eftichiou – basszus, a 2 gitáros és a dobos már újoncok, ennek ellenére igazán gyilkosan játszanak és helytállnak a régi kultusz leporolásában és kifényesítésében. A politika rendesen beleitta magát az An Absence Of Faith-be, de ezen senki se akadjon fenn, hiszen mindenhol igazat szólnak (lásd. Eye in the Sky), megmutatva a tegnapok nagyhatalmi monopol cégeinek ácsolt keresztjeit, melyen a szenvedő Jézus az emberiség, a klérus pedig a pénz alakította a média. Avagy a szomorú valóságot csak tovább mélyítik éles riffjeikkel csorbult agyunkban és én lassan befejezem… a mesterműtől távol áll ez a 47 perc, hiszen nem érik el a kultikus Mayhemic Destruction-t, azonban a bevezetésben vázolt dolgok alapján, ez egy hihetetlenül korrekt 80-as évek thrash anyaga, tele modern fertőzésekkel és magába foglalva a precíz tudást, visszatérve az öldöklő Pokolból, még lángoló testtel, érzéketlenül… Az utóbbi idők egyik legerősebb thrash lemeze, mellyel a srácok nem állnak bele a földbe, bűzös szégyennel mosva be a nevüket, ahogy azt tette a közelmúltban az új Assassin, Infernäl Mäjesty és Celtic Frost…

97%