More Than Life – What’s Left of Me

A brit hardcore színtér okádja magából a jobbnál-jobb hardcore zenekarokat, és a More Than Life-ról mielőtt visszatért volna a sírból már tudtuk, hogy mennyire színtérpozitív, amit csinálnak, s nincs ez másképpen 2014-ben sem, aki tudta, az bizony látta az Architects előzenekaraként is, hogy nagyon tehetséges zenészekről van szó. A Love Let Me Go egyértelműen színtérkedvenc lett négy éve, abban pedig mindenki egyetért, hogy stílusos lett volna ugyanott felvenni a fonalat, de hallhatóan ők is úgy gondolták maradnak csak egy jó zenekar, kevésbé lesznek súlyosak, azt meghagyják másoknak vagy éppen az öregfiúknak. Jól van ez így? Szerintünk teljesen jól.

Ha egy zenekar Morrissey dalszövegrészlet után nevezi el magát eléggé adja magát a dolog, hogy a fő inspirációs tényező az introspektív szemléletmód lesz, ehhez pedig a jelenlegi dallamos hardcore trend/brit hardcore faktor eléggé alá is lovagol: a More Than Life nem volt egy merész zenekar négy éve sem, de karizmatikusan szenvelegtek, megvolt a maga apró bája a Love Let Me Go dalainak, ez most sem tűnt el, hanem átalakult – ahogy a dallamos hardcore színtere is úgy belterjesedett, ahogy a hiszti hulláma kívánta. Itt erről nincs szó ilyen erőteljes kinyilatkozásban, de a What’s Left of Me dalai kissé „lágyak”, mondhatni súlyt vesztettek lettek a LLMG tételeihez képest, itt azért azonban nem csak a zenészeket, de a keverést végző úriembert is érdemes elővenni, Neil Kennedy-t, aki pl. a Landscapes cuccait is készítette (ha persze külön kérés volt, akkor egy szót sem szólhatunk). A gitárból visszavettek a torzítással, sokkal tisztább tónusokra törekedtek a srácok dalok során, ugyanakkor finomhangolták a hangulatot, picit visszafogottabban húznak és kevésbé kísérleteznek a hangszeres hangulat és indulatkeltéssel. Ugyanakkor az építkezést, a build-up szerkezeteket még mindig remekül kezelik – elég a lemez nyitására gondolni (Asleep, Weight of the World) csak több lett a líra és ezzel persze az üres mellébeszélés is. A dalok kevésbé lettek direktek, kevésbé húznak (Treshold remek példa), viszont dallamviláguk (Seasons Change, Sometimes) még mindig kellően hallgatásra bírja a hallgatót, főként, ha az bírja, ahogyan alájátszanak sokszor az introvertált filozofálásnak – de még így sem esnek pl. a Departures hibájába, ami azért jó pont. James Matthews külön kiemelést érdemel, mert ezúttal sokkal színesebb vokáljátékkal rukkolt elő, a konstans torkot szereti tiszta énekre is cserélni, pl. a Treshold vonósai mellé ez nagyon jól áll, a lemez abszolút top tételéhez és egyben legnagyobb slágeréhez, a Do You Rememberhöz pedig olyan erőteljes érzelmi világot tud hozzáadni a kissé megtört, de sok helyen lágyan ingadozó elbeszéléseivel, hogy 2013 egyik legjobb dala 2014-ben is nagy közönség kedvenc lesz. Összességében zárásként annyit mondhatunk, hogy a More Than Life érezhetően trendet követ, de azért az arculatát sem vesztette el teljesen; az új dalok kifinomultak, a fiatalos lendületű dallamos hardcore rajongóknak kiváló belépőkártyát jelentenek a műfajba, és nehéz nem szeretni azt, amit a What’s Left of Me-n művelnek. Persze, erről egy keményvonalas Shai Hulud rajongónak biztosan más a véleménye, mi azért bízunk benne, hogy minél több emberhez eljutnak ezzel a lemezzel is. 7/10