Molotov Solution – Insurrection

A Whitechapel legénysége 2008-ban jelentkezett a This Is Exile-lel, és ez jócskán rányomta bélyegét az egész deathcore színtérre. Egy nagyon sötét hangulatú és inkább érzelmi hatásokkal, mintsem zenei megoldásokkal operáló albumot kaptunk. És láss csodát, remekül tudott működni, és az egész zenei áramlatba egy olyan löketet juttatott be, amitől újra érdekessé tudott válni a stílus. És igen, erre más zenekarok is ráharaptak, többek között a Molotov Solution is. A bemutatkozó albumot követő 2009-es The Harbinger egy sokkal másabb zenekar képét mutatta. Abból a szempontból jót tett nekik ez, hogy egy átgondoltabb zenei közegbe került az egész, de jócskán veszített az egyediségéből a zenekar. Rátelepedett az egészre a már említett Whitechapel albumnál alkalmazott sötét hangulat, és ameddig ott ez remekül működött, itt inkább próbálkozásnak hat annak megközelítésére. És épp ezért nagyon nehéz bármi újat is vinni a stílusba, mert ha már előttük ezt valaki elsütötte, ilyen nagy sikerrel, akkor szinte lehetetlen megismételni vagy felülmúlni a hatást. Mondjuk, azt hozzá kell tenni, hogy ez a lépés viszont közelebb vitte őket az ismertséghez, és könnyebben ugrottak rá az emberek is. Igaz a nagy kiadók még nem kapták fel a fejüket, de így is bekerültek nagyobb zenekarok mellé, elég erős turnépakkokba. Kérdéses volt, hogy ezek után merre indulnak tovább, vajon kapunk-e még kísérletezést, vagy teljesen ráállnak a jól bevált sémára, és kapjuk a rip-off zenét továbbra is. A válasz pedig nagyjából fifty-fifty arányban oszlik meg. Egyrészt kicsit elrugaszkodtak a sötét, lüktető zenétől az apróbb zenei megoldásoknak köszönhetően, amik kis csemegeként bújnak meg a számokban. De azért még mindig megtalálhatóak a sötétségért felelős témák, illetve dalrészletek. És a szövegvilág is továbbviszi ezt az egész hangulatot. De valamiért így is képes az ember fülét vonzani ez az album. Mondjuk a figyelmemet pár számnál tovább képtelen lekötni, de ameddig ez tart, addig nagyon szórakoztató az, amit hallok, ezt pedig csak tovább fokozza a remek hangzás. Viszont ahogy azt már mondtam, ez nem képes végig fenntartani a figyelmet, és épp ezért nem tud az Insurrection kiemelkedni a nagyátlagból. Pedig maga a zenekar keményen dolgozik azon, hogy áttörjék az a réteget, ami elválasztja őket a nagyobb ismertségtől. Viszont az sem kizárt, hogy csak az én készülékemben van a hiba, mivel nagyon sok pozitív visszajelzést kapnak az albummal kapcsolatban, viszont én továbbra is úgy gondolom, hogy ez kevés, és sokkal több kéne az említett egyedi jegyekből a zenéjükbe. Nem olyan bugyután, mint a korai időszakban, de ahogy már korábban is mondtam az apróbb csemegék, amik megtalálhatóak az Insurrection-ön a régi Molotov Solutionre emlékeztetnek, arra, amiben volt kísérleti hajlam. Ha ezeket a jellemzőket jobban bele tudják építeni ebbe a sötét hangulatba, akkor túl tudnak lépni a rip-off kategórián.

Az Insurrection nem egy rossz album, de tovább kell gyúrni ezt a sötét masszát, amivel elkezdtek operálni, különben sosem lépnek ki a többi hasonszőrű zenekar árnyékából. Az utat már szinte megtalálták, csak jól kell elindulni rajta. És ha ezzel megvannak, akkor tényleg egy szórakoztató és teljes figyelmet lekötő zenekarrá válhatnak. Én szorítok nekik, és kíváncsian várom a Bonecrusherös teljesítményüket.

7/10