Modern metallal az Opeth nyomában – Skore-kislemezkritika

Hány olyan modern progmetal-bandát tudunk mondani jelenleg a hazai színtéren, amelyik mer és sikerrel tud is különböző alműfajokat egy tető alá hozni? A tavaly feloszlott Isten Háta Mögött és a pár évig szünetelő Subscribe ugyan jelentős űrt hagytak maguk után, de közben persze megvannak azok a fiatalabb csapatok is, akik sorra rukkolnak elő a jobbnál jobb haladó szellemű anyagokkal, elég csak a 2015 legjobb nagylemezét összerakó Orient Fallra, vagy a debreceni dAshre gondolni. Ebbe a mezőnybe tartozik a szegedi Skore is, akiknek a szeptemberben napvilágot látott debütáló kislemeze fölött a megjelenéskor valahogy sikerült elsiklanunk, és csak néhány hete tudatosult bennem, mekkora mulasztás is volt ez, mert az Empty Space több mint biztató bemutatkozás.

Persze a Skore sem kezdte rögtön aranytojást tojó tyúkként, először azért nekik is ki kellett kelniük valamiből. A 2009-ben alakult, majd jelenlegi formáját 2014-ben elnyert zenekar kezdeti felvételei még egyfajta agyasabb nu/alt metalos hangzást tudtak magukénak, innen jutott el a csapat az évek alatt odáig, hogy az Empty Space dalainak korszerűsített zenei eszköztárában már olyan hatások is visszaköszönnek, mint az említett Subscribe sokszínűsége, a Lamb of God szigora vagy az Opeth grandiózussága, és a srácok a különböző fajsúlyú témák kontrasztolását is alaposan kigyakorolták. Ez a nyitó Bright Decembert elindítva még nem is annyira feltűnő, könnyen hihetnénk, hogy egy sokadik modern metalcore csapattal van dolgunk, de hamar nyilvánvalóvá válik, hogy ennél tényleg többről van szó. Az első két dal egyaránt öt perc körüli, elég következetesen felépített, de a sablonokhoz nem feltétlenül ragaszkodó darabok, fogós riffekkel és refrénekkel, helyenként pedig lazább leállásokkal színesítve. Az anyag ékköve azonban egyértelműen a címadó zárótétel. Ebben a kilenc perces monstrumban jönnek elő leginkább az Opeth védjegyei, nem csak a zenei témákat, de a dalszerkezetet tekintve is – a szám közepébe beékelt leállás például kimondottan a Blackwater Park monumentális címadó tételének hasonló részét idézi, de a svédek hatását mutatja a dal második felének egyre feljebb ívelő témahalmozása is. A csapat két gitárosa, Oláh Tamás és Szénási Zsolt nem éppen villantós játékosok, szolidan alárendelik magukat az összhatásnak, Diós Dávid basszernek viszont vannak elég feltűnő húzásai, Bindics Botond dobos teljesítménye pedig főleg meglepően fiatal, 17 éves kora miatt impresszív. A frontember Brindza Tamás eközben az egész kislemez során igyekszik minél változatosabban hozni magát, a dallamok mellett a karcosabb témák is jól fekszenek neki, bár åkerfeldti mélységű öblös hörgésekbe azért nem bocsátkozik. Szövegeiben főleg személyesebb témákat érint, ezen a téren főleg egynémely szó rendellenes hangsúlyozása tűnhet fel fülbeötlő hibaként. A kislemez hangzása tiszta, korrekt, egy kicsit talán túl steril, de bemutatkozó anyagként tökéletesen megállja a helyét.

Összességében a Skore első kislemeze erősen ajánlott hallgatnivaló az összetettebb, műfajokat vegyítő modern metal hangzások szimpatizánsának. Az Empty Space egy remekül összeszedett, minőségi anyag, amely egy olyan csapat képét rajzolja fel előttünk, akikre mindenképp érdemes lesz odafigyelni a továbbiakban.