Mnemic – Mnemesis

Tracklist:

01. Transcend
02. Vales
03. Junkies On The Storm
04. I've Been You
05. Pattern Platform
06. Mnemesis
07. There's No Tomorrow
08. Haven At The End Of The World
09. Ocean Of Void
10. Blue Desert In A Black Hole

Hossz: 43:24

Megjelenés: 2012. június 19.

Kiadó: Nuclear Blast

Webcím: Ugrás a weboldalra

Hosszasan lehetne arról elmélkedni, hogy a zeneipar miképpen változott (akár az elmúlt 10-15 évre szűkítve az intervallumot), de ez a téma most csupán abból a szempontból aktuális, hogy a Mnemic egy - már egyébként is csinos - listát bővített ki saját nevével. Ezen a listán olyan zenekarok szerepelnek, amelyek valószínűsíthetően pusztán azért nem oszlottak még fel többszörös tagcseréket követően sem, mert a nevük relatíve jól cseng, és egy kevésbé bejáratott zenekarral kezdhetnék elölről az egész történetet, amely manapság már más kondíciót kíván meg.

Persze a feltétel nélküli rajongók hívhatják az említett jelenséget “vérfrissítésnek” is, ám ez úgyis mindig a végeredmény tudatában dől el, és mivel a negatívabb értelmezésben kezdődött a cikk, gondolom senkit sem lep meg a Mnemesis értékelése. Kár értük, pedig a Mnemic az előző évtized elején ott volt a modern metal legerősebb nevei között, és akiket leginkább azok nem tudtak értékelni, akik szerint a Fear Factory már mindent elmondott a stílusban, de az ilyen kijelentéseket természetesen nem feltétlenül kell(ett) komolyan venni. Az új lemez sajnos nem mutat kiutat arról az ösvényről, amelyre a Sons Of The Systemmel léptek, és ezt ugyanúgy lehet érteni a hangzásra, mint a dalok minőségére. Elcsigázott riffek, unalmas darálások, néhol funkciótlan effektek, szabályosan vánszorog az album, csak néha kapja a vállára egy-két húzósabb groove, nagyon kevés dal kap külön arcot, és ahhoz képest, hogy mennyi dallamos éneket hallhatunk, a fogósságot teljesen mellőzik még sokadik hallgatás után is. Kicsit olyan érzésünk lehet, mintha új zenészekkel próbálták volna megírni a két évvel ezelőtti albumot (amely még mindig erősebbnek hat ennél), és hiába nincs új a nap alatt, ez 10 évvel ezelőtt ugyancsak rettenetesen kevés lett volna. Az pedig még külön bosszantó, hogy a Nuclear Blast mindezek ellenére nyomja, nyomja és nyomja őket – gyakorlatilag csak és kizárólag nekik köszönhető, hogy nem tűntek még el, miközben a helyüket már stíluson belül is jobban megérdemelné a szintúgy dán The Interbeing.

3/10