Mixtape Special: Throatruiner Records

Az utóbbi évek egyik leginkább fejlődőképes szobakiadóját tisztelhetjük a disztróként is működő Throatruiner Recordsban, aminek két feladata van: egyfelől igyekszik Európa-szerte ismertté tenni a francia underground legszélsőségesebb és legeredetibb arcait, valamint az ő holdudvarukban levő, szintén figyelemre méltó ismerős zenekarokat, másfelől pedig azon munkálkodik, hogy forgalmazóként megkönnyítse a kontinens tengerentúli rendeléseit olyan kiadóknál, mint a Deathwish Inc., vagy a Southern Lord, de a tulajdonos-alapító Mat bármilyen kérésnek igyekszik eleget tenni. Alázatán és segítőkészségén túl pedig csak ízlése érdemel több figyelmet, hiszen a kiadó rostere gyakorlatilag olyan ütemben tágul és színesedik, hogy ki tudja, éveken belül az európai Deathwish-ként emlegethetjük majd a kezdeményezést, még ha ez most kissé hangzatosnak is tűnik. És hogy az előbbi kijelentés valódi kontextusba kerülhessen, bemutatunk négyet a kiadó idén már megjelent (és mellesleg ingyen letölthető) anyagaiból.

THE RODEO IDIOT ENGINE

Fools Will Crush The Crown » Letöltés
10/6.

Kezdjük mindjárt egy kakukktojással, ugyanis a felettébb… nos, idióta névvel rendelkező The Rodeo Idiot Engine Spanyolországból származik, egészen pontosan Baszkföldről, ahol “az emberek azzal szórakoztatják magukat, hogy bikákat engednek szabadon az utcán, a diplomácia pedig annyit jelent: ETA”. Ez egyébként a debütalbumuk, ezelőtt csak a The First Fall című EP jött ki 2010-ben. Az ötösfogat blackened mathcore-ként határolja be magát, amiből a “blackened” szócska inkább a hangulatra utal szerintem. Mert black metal ebben a muzsikában nem sok van, sokkal inkább a korai Ion Dissonance-t idező, de annál sokkal gyorsabb tördelt ritmusú zúzda, illetve egy csipetnyi screamo-hatás, és egy fokkal több Celeste-izű szomorkás lassú téma, ami a pozitívuma a lemeznek. A negatívum pedig az elobbi, mert a Vintage 2011-en kívül egyszerűen követhetetlenek a matekos dalok, annyi mindent probálnak másfél-két percbe bezsúfolni. A lemezfelépítés is inkább spontánnak tűnik nekem, mint előre megtervezettnek.  Ha egy kicsivel több lenne a lassabb, pihentetőbb darabokból, akkor sem biztos, hogy sokkal jobbat adnék, de ez így, első nekifutásra nem rossz. (Kolláth Benjámin)

PLEBEIAN GRANDSTAND / BONE DANCE / DIVIDER

Three-way Split » Letöltés
10/7,5.

Ugyan a sötét hangzások eleve prioritást élveznek a kiadónál, az alábbi hármas kiadvány mindenképp az év egyik, ha nem a leginkább mizantróp kiadványa a Throatruinernek, amit annak köszönhet, hogy a felvételt megosztó bandákat a baráti ismeretségen túl egyedül a rideg mizantrópia köti össze. Ez az élmény pedig végighúzódik a teljes játékidőn is – a többnyire egységes hangzásról nem is beszélve, ami nagyban segíti az összhatás kiteljesedését –, hiszen mindhárom banda más köntösben adagolja ugyanazon érzelmeket. Míg a Mayfly-üdvöske Bone Dance egy crust-hatásoktól sem ódzkodó, a kilencvenes évek metalcore-ját idéző közegben érzi otthonosan magát, ami főleg a Trap Them és a Buried Inside szerelmeseinek jelenthet majd megváltást, addig a Divider a Skycamefalling egykori énekesével, Chris Tzompanakisszal az élén prezentál mélységesen kiábrándult, megtört dallamívekben és féktelen tördelésekben gazdag metalcore-t, szintén abból az időszakból, amikor a szélsőséget tekinthettük normának. És mindezt tetézi, egyben foglalja keretbe a dalcsokor igazi szervezője, a Plebeian Grandstand, amely a ‘Woe-dalpárossal nem csupán aláírja az egész lemezre jellemző keserű feszültséget, hanem meg is ugorja azt, ugyanis a durva váltásokkal és örvénylésekkel teli kompozíció annyira elidegenítően hat, amitől az egész lemez csalókán minimalista borítója még nem intene óvva. Izgalmas és értékes felvétellel van tehát dolgunk, ami épp annyira menti át egy letűnt évtized minden erényét, amennyiben azt kivirágoztathatja a jelenben is. (Bali Dávid)

CLINGING TO THE TREES OF A FOREST FIRE / NESSERIA

Split » Letöltés
10/7,5.

Vannak titkos favoritjaim. Olyan zenekarok, akiknek a munkásságát – jelenleg – nem sokan tudják magasra értékelni, de szerintem megvan bennük a képesség arra, hogy nagyot robbantsanak. A denveri CTTTOAFF ezek közé tartozik. Első albumuk után megkapták a deathcore-skatulyát, amit már akkor sem értettem, már akkor is közelebb álltak a See You Next Tuesday-féle  matekos grindhoz, amihez a tavalyi Songs of Ill Hope and Desperationre egy nagy adag sludge hatás is érkezett, és ezen a spliten is ezt a vonalat folytatják. Partnerük, a francia (és ősszel Szegedre is eljutó) Nesseria pedig méltán veszi a fel a lépést ebben a káoszban, hiszen zaklatott elegyük, amiben grindcore-fűtötte metalcore-t kevernek nem kevés black(ened) metalos attitűddel és közjátékkal, joggal állítható párhuzamba a denveri zenekarral. Következetes előrelépés tehát mindkét zenekar felvétele, amit majd a következő sorlemezekből lehet igazán értékelni. (Kolláth Benjámin)

THE PHANTOM CARRIAGE

New Thing » Letöltés
10/6,5.

Az eklektikus zenei közegek valódi élvezhetősége általában abban nyilvánul meg, ha minden egyes zenei elem az adott pillanatban épp olyan arányban bukkan fel, hogy az irányíthassa a hallgató figyelmét és hangulatát, hiszen épp ez az állandó váltogatás biztosítja a lemez színes mivoltát is. Erre törekszik a francia The Phantom Carriage is, akik a kiadó szerint black és death metalt kevernek hardcore-ral, screamóval és dzsesszel, ám az igazság ennél egy kicsit egyszerűbb, ugyanis egy olyan metal-hatásokkal tarkított, szélsőségesen negatív screamo-bandával van dolgunk, amely imádja a francia sanzont és az ötvenes évek jazz-közegét. A metal elemei pedig valóban sötétséget és agressziót kölcsönöznek a néha talán túlzottan is hosszú tételeknek, amit a dalok screamo-alapvázai és dallamai bolondítanak meg igazán, és ezzel nem is feltétlenül lenne baj, ha ez az arány valóban úgy változna, hogy az egyes tételek ne mosódnának össze. Igazán kiemelhetőnek csak a – félelmetesen jól hangszerelt, a The World/Inferno Friendship Society szintjét megütő – jazzes leállásokat és a szívbemarkoló dallamokat tekinthetjük, ugyanis az anyag inkább átmegy az emberen, semmint megmutatná magát annak. Ám ha másnak nem is, biztos alapnak mindenképp jó a The New Thing, mert a reményt azért fenntartja arra vonatkozóan, hogy a The Phantom Carriage egy kicsit összeszedettebb konstrukciókkal gond nélkül az egyik legizgalmasabb európai zenekar lehetne, amely már nem csupán egyes témákban, hanem dalokban is megjegyezhető, kiemelhető lenne. (Bali Dávid)