2011. március 2.
Megérkezett a mixtape rovatunk második fejezte, melyben csak és kizárólag tehetséges magyar zenekarokról esik szó. Elsőként a nemsokára új EP-vel jelentkező The Sharon Tate, majd a hasonlóképpen új kislemezzel készülő One Reason To Kiss egy-egy tavaly megjelent nagylemezét vesszük górcső alá. Azt követően itt van a Blind Myself legújabb best of lemeze is, mely kevesebb, mint 1000 Ft-ért mevásárolható direktben a zenekartól. A hardcore színteret ezúttal a szintén felfelé törekvő "dunakeszi hardcore" Slip tavalyi lemeze képviseli, illetve az Aetrigan mellett itt van Debrecen másik nagy reménysége; a Hatred Solution.
A The Sharon Tate az a zenekar, akiket személy szerint szinte a kezdetektől ismerek az első NuSkull által szervezett Guns Are Too Quick koncertnek köszönhetően és azt kell, hogy mondjam, ezek a srácok az elmúlt két és fél/három évben elképesztő fejlődésen és átalakuláson mentek keresztül. Mondom ezt ismerve az első Saint című demójuk tartalmát és ismerve a soron következő, tudomásom szerint Cube munkanévvel illetett, felvétel alatt álló EP-jük irányvonalát (hétvégén dalpremier nálunk!). Persze ez a nagy fokú fejlődés ezzel párhuzamosan sok hátulütővel is járt, hiszen a zenekar több tagcserén is átesett és a zenekar életútját ismerve mindegyik váltással egy-egy újabb irányba tolódott el a csapat. Persze a tagcserék hangulata nem mindig volt felhőtlen, ettől függetlenül merem állítani, hogy a cserék okozta bosszúságok ellenére a csapat 2011-es felállása erősebb, mint valaha.
A sorban harmadik kiadványát jegyző kvintett (2008: Saint (demó), 2009: Expations EP) pedig hosszas várakozást megelőzve a tavalyi év második felében jelentette meg első nagylemezét Curse Of Obsession címmel. A zenekar korábbi kiadványainak újraértelmezett és újravett dalait és több új nótát is magába sűrítő, összesen tizenegy dalt tartalmazó korong, így egyfajta, a zenekar korai szakaszának produktumait összesűrítő best of anyag lett. Bár nem hiszem, hogy a zenekart túl sok embernek kéne bemutatni, hiszen egy nagyon aktívan koncertező csapattal van dolgunk (legközelebb GrindRise Fest V), akik igyekeznek a lehető legmodernebb értelmezésben ötvözni a death metal mindkét ágának jellegzetességeit a metalcore dühével. Bár összeolvasva így egyértelműen a deathcore szót kapjuk meg jelzőként, mégis blődség lenne azt állítani, hogy egy újabb vegytiszta deathcore bandával van dolgunk, hiszen a The Sharon Tate közel breakdown-mentes és erős thrash hatású muzsikája kuriózumnak tekinthető – persze szó sincs világmegváltásról (egyelőre) – a hazai palettán. Zeneileg izgalmas megoldások várják azokat, akik meghallgatják ezt a nem mellesleg ingyenesen letölthető lemezt, hiszen mind gitárfronton (Árpi, Bálesz), mind a ritmusszekcióban (Róbert (!), Vöry) tehetséges srácok kiváló témáival van dolgunk. A zenekar szervező és „másodsorban” énekes Zsolesz pedig kötelezően, de közben rohamosan fejlődő módon az instrumentális szekciót kiegészítve hallatja agresszív és dallamokat alig tűrő hangját. Ám a lemez legnagyobb problémája a hangzás, kiemelve a dobot, amely néha inkább hasonlít kukafedőre, mint lábdobra. Remélem ezt a hibát mihamarabb sikerül kiküszöbölni, mert nem lenne hálás dolog ezen elcsúszni.
Szó mi szó a Sharon Tate anomáliára oda kell figyelni a közel jövőben, ugyanis az srácok által predesztinált 2011-es, megújult felállással bíró (Tóth Gábor, Pillinger Tamás) The Sharon Tate egy jóval technikásabb, jóval egyénibb és jóval koherensebb képet mutat. Én szurkolok nekik, mert megvan bennük a képesség, hogy ők legyenek kicsiny hazánk legújabb importtermékei, kérdés: élnek-e vele?
http://www.myspace.com/thesharontate/
http://www.facebook.com/thesharontate/
A budapesti One Reason To Kiss 2004 decemberében indult útjára Wings Of Hope néven, majd számtalan tagcsere után cirka egy évvel később találtak rá a ma már az underground színtéren mindenki számára ismertté vált névre, mely elsősorban a rajongók körében már állandóvá vált „ORTK” rövidítésként vált Magyarország szerte híressé. A One Reason To Kiss bár most már hetedik éve (!) aktív zenekar; ez elsősorban a koncertek számában és az underground ismeretségben mutatkozott meg és nem állt arányban a zenekar kiadványaival/kiadványainak számával. Ugyanis a csapat korábban valóban jelentett meg ma már beszerezhetetlen/letölthetetlen – tudomásaim szerint – B-kategóriás hangzással bíró demókat vagy EP-nek titulált kiadványokat mégis idén 2010-ben sikerült a The Sharon Tatehez hasonlóan egy, mondjuk úgy „igazi”, az eddigi időszakot; azaz az elmúlt hét évet összefoglaló dalokat tartalmazó nagylemezt megjelentetni, mely stílszerűen a Memories címre hallgat.
Aki ne adj Isten nem lenne képben a zenekarral kapcsolatban, annak elárulom, az ORTK a Frail Words Collapseos As I Lay Dying, a Shadow Heartsos Caliban és a nemrég nálunk fellépett Darkest Hour korai munkásságának szentháromságát jelentő The Mark Of The Judas / So Sedated, So Secure / Hidden Hands Of A Sadist Nation triumvirátusán edzett, hagyomány tisztelő, a 2000-es évek elejére jellemző metalcoret játszik. (Most ne menjünk bele a metalcore „igazi alapjaival” kapcsolatos Pro-Pain, All Out War, stb. vitába). Leegyszerűsítve gyakorlatilag a metalcore fénykorának nagyjai előtt, feltételezem, egyúttal a zenekar személyes kedvencei előtt tiszteleg ez a budapesti csapat ezzel az összesen szűk 40 percre rúgó 12 dallal. Egy biztos, a ma már csak egyetlen eredeti tagot számláló zenekar (Juhász Bence) soha nem indult és soha nem is fog elindulni a zenei kísérletezés bizonytalan útján. A srácok jól hozzák a kötelezőt: feszes tempó, bólogatós breakdownok, dallamos gitártémák és a nélkülözhetetlen üvöltés amolyan korai-John Henry módra, de azt kell, hogy mondjam hiányzik belőle az igazi egyéniség, hiányzik az a bizonyos plusz. A komolyabb áttöréshez bátrabb, modern felfogásban született témákra van szükség. Ezt itt és most pedig kizárólag azért írom le, mert úgy gondolom a hallottak alapján a srácokban megvan a képesség, ami nem mellesleg az új dalokban is fel-felcsillan. A megújulás pedig a facebook oldal alapján a külcsínt is utoléri, hál’ Isten.
One Reason to Kiss – Believe (ÚJ DAL AZ ÚJ EP-RŐL) by onereasontokiss
A zenekart továbbá volt szerencsém látni most február 25-én, amikor a srácok a svájci Cataract, a Nadir, a szlovák Killchain és a nemrég a honlapunknak is interjút adó The Southern Oracle (ex-SATEP) társaságban ingyenesen adtak koncertet a Dürer Kertben. A terjengő pletykákhoz képest nem volta elájulva, mert ugyanazt éreztem a koncert kapcsán is, mint a Memories hallgatásakor. A képesség ott van, de bátrabbnak kell lenni.
http://www.myspace.com/onereasontokiss/
http://www.facebook.com/onereasontokiss/
A Blind Myself 1994-ben (akkor még: Masquerade) alakult, ami önmagában dicséretre méltó, hiszen az a tény, hogy egy magyar zenekar másfél évtizeddel ezelőtt már a színtér e területével foglalkozott, igenis nagyon-nagy dolog. Ám az igazi csoda az, hogy több mint tizenöt évvel később – igaz csak egy eredeti taggal a felállásában – nem, hogy „még” aktív zenekarról van szó, hanem egy ereje teljében lévő, illetve ezzel párhuzamosan másodvirágzását élő gyorsvonatról. Öt nagylemez és egy kicsi, mindegyik más, de mégis mindegyik Blind Myself. Nyilván a zenekar részéről az a gáláns tett, hogy a honlapján jó minőségben elérhetővé tette összes nagylemezét igazi rajongóbarát tett volt, de ez a Blind Myself háza táján nem új tulajdonság. Vélhetően pedig e tulajdonság jegyében jelentette meg a Hammerworld magazinnal összefogva, annak ingyenes mellékleteként legújabb huszonegy dalos best of lemezét is a zenekar.
A találóan SZUMMA címre hallgató summázat egy óra és tizenhét perces játékidejével tökéletesen alkalmas arra, hogy az újdonsült rajongók megismerjék a Blind’ világát, illetve kiválóan megfelel arra a célra is, hogy a régi motorosok egy-egy Blind’ buli előtt végigpörgessék hergelés és ismétlés gyanánt a lemezt ezzel készülve a koncertre. A korongon minden lemezről válogattak a srácok, így itt a Go Get a Life, Ancient Scream Therapy, Buried Alive Exercise, Sólyomszemmel IHM Pállal és a Kettőnégy himnusz Lost In Time Téglás Zoli közreműködésével az Ancient Scream Therapy lemezről. A Worst-Case Scenario, Left Hand Paints a 2004-es és a Lava a 2002-es lemezről, illetve mondhatni, hogy majdnem a komplett Budapest, 7 Fok, Eső című lemez. Persze ez utóbbi cseppet sem meglepő, hiszen a zenekar magyar nyelvű szögeivel 2007-ben olyan nem várt sikereket ért el, ami egyedülálló. Hogy ez a történet folytatódik-e, vagy csak egy kitérő volt, azt még homály fedi. Bár kétségtelen, hogy korábban szó volt a lemez angol nyelvű újrakiadásáról, de ebből végül csak a Jó szándék kövei Deal Broker című angol változta valósult meg, amit a lemezen is hallhatunk. Emellé azonban még kapunk pár izgalmas ajándékot. Egyfelől a zenekar ős-rajongóinak szívét megcélozva újravette (rebootolta) a Kain, a Horrified By The Sun és a Circe Of Pain című dalokat, melyek végre méltó minőségben – de persze ezeket élőben kell megtapasztalni, hogy tényleg megértse az ember – állnak a rajongók rendelkezésére. Másfelől a SZUMMA harmadik dalának személyében helyet kapott egy új nóta is az angol nyelvű Mosquitoes of Hate mely autotune refrénével és a zenekar által indított szúnyogirtó cég szignállal hengerel és dönt hanyat. Extraként még itt vannak nekünk az MTV Icon sorozatból már ismert Beatrice/Nagy Feró feldolgozások, a Hegyek között és a Maradj már stúdióverziói, illetve helyet kapott Péterfy Bori bizarr agymenése is; a Fata Morgana újragondolása. Szerintem borzalmas, de reméljük valakinek, azért tetszik. Mosoly.
Nem azt mondom, hogy must-have kiadványról van szó, de tény, ami tény a zenekar a lemez megjelentetésekor igyekezett minden igényt kielégíteni, és nem csupán egy űrkitöltő és szemfényvesztő válogatást kiadni. Szerencsére a srácok megkíméltek a három órás werkfilmek és audio-kommentárok szépséges világától, helyette inkább 990 Ft-ért teheted magadévá a lemezt, ha ellátogatatsz a zenekar egyik koncertjére (pl. Londonba) vagy dobsz egy mailt a blindmyself@blindmyself.com címre.
http://www.blindmyself.com/
http://www.facebook.com/blindmyself/
DKHC! A Slip névre hallgató, önmagát csak dunakeszi hardcore-csapatként definiáló ötösfogat 2008-ban alakult, és az elmúlt három évben több tekintetben is bizonyították, hogy velük bizony számolni kell a hardcore színtéren. Letettek az asztalra egy demólemezt még a megalakulás évében, bizonyítottak számtalan koncerten, közvetlenségükkel és kedvességükkel foganasították a nevüket a core-közeli berkeken belül, illetve nem utolsó sorban tavaly megjelentették első nagylemezüket It’s All About Music címmel. A jelen cikk tárgyát is képező mű kilenc dalát a srácok a Dunakeszin található Jawbreaker stúdióban rögzítették Práznek Tamás felügyelete alatt. Az pedig, hogy mindezt első helyen említem meg annak az az oka, hogy nálam mindig nagy öröm, ha egy magyar zenekar a sok szemét között végre rendes és profi megszólalással bír. Nem vagyok hangmérnök, de, amilyen demókat néha kapok azoktól falra szoktam mászni így mindig külön öröm egy amatőr zenekartól tisztességes megszólalású lemezt kapni és hallgatni.
Hogy hogy írnám le a Slip szűk félórás bemutatkozó anyagát? Szőnyegbombázás – a vadászgépben pedig Slip szól. Az erős megszólalás mellé kapunk egy nagyon erős metal(core) hatással operáló újsulis hardcore bombát. A felejthető intrót követően igazából már a címadó dal összefoglalja, hogy a Slip mégis miről szól. Döngölős breakdown hegyek, grooves-os riffek, változatos és énekelhető énektémák és egyszerű, közvetlen szövegek. Persze a hardcore ezen ágánál ezek már megszokott jellemzők, mégis rég találkoztam olyan csapattal, akiket hallgatva ennyire légdobolni támadna kedvem. Nyilván az aktív chinese használat és a – most nem feltétlen negatívan értendő – paraszt-rifftenger megfejelve a jó helyen használt vokál megoldásokkal igazi koncertcsemege. Ezt folytatja a The Four, utána Far c. dal keretin belül próbálnak A hagyományosabb irányba közeledni, mely nagyon jól áll a srácoknak. Utána a Face 2 Face masszív breakdownjai viszik tovább a lendületet, amit az I’m not alright „rappes” részét követő Sick Of It Allra jellemző téma repít tovább. Szerencsére az örök buktató kiejtés is csak ritkán jön fel, mint probléma, de ami a szövegeket illeti erre a területre, lévén hardcore muzsikáról van szó érdemes lenne több időt ráfordítani. A sort pedig a rejtett számként funkcionáló Slip’n’Roll című dal zárja, amiben – felteszem a tagok barátnői – a The Slip Girls segítségével egy humorosnak szánt Dopeman, illetve Majka Papa hangulatú metalcore különlegességgel is szolgálnak az arra vevőknek a srácok. Persze a dal energikus és ki van találva, plusz első hallgatásra talán mosolyt is csal az arcra, de szerintem ezt bízzuk inkább a Deez Nutsos srácokra.
Habár, mint említettem, a csapat élőben tarol csak igazán, meg kell említenem, hogy a róluk készült promoképek , illetve több koncertfotók messze túlmutatnak az elvárható szinten, ami ebben a szcénában igen ritka, főleg az első lemezes zenekaroknál. Ugyanez elmondható a bookletről, illetve az egész CD tálalásáról, lehetőségihez képest igen igényes kiadvánnyal van dolgunk. Én megszavazom nekik a bizalmat.
http://www.myspace.com/slipdkhc/
http://www.facebook.com/slipdkhc/
Közel napra pontosan két éve kért meg Mr. Bali Dávid főszerkesztő úr, hogy írjak a Hatred Solution bemutatkozó EP-jéről, ugyanis ő már kifejtette saját álláspontját egy másik (offline) fórumon. Bevallom, akkor kedvetlenül, de elvállaltam a megbízatást. Persze nem azért voltam kedvetlen, mert írni kellett, hanem csak egész egyszerűen a bemutatkozó demók és egyéb hasonszőrű kiadványok általában nem kecsegtetnek túl sok jóval, sőt egyenesen rémálmaimban szoktak vissza-visszajárni, tisztelet a kivételnek és külön tisztelet a kivételek kivételének; a Hatred Solution zenekarnak. A csapat legutóbbi, Disappointments című EP-jét pár hallgatás után úgy jellemeztem magamban, mint, ami: “kiemelkedő csillaggá válhat a honi paletta szürke egén”. Az akkoriban leginkább a Blind Myself régebbi munkáira emlékeztető kiadvány folytatása pedig beváltotta a hozzá fűzött reményeim és a Dear Cecil képében, a zenekar második EP-je egy sokkal egyénibb és sokkal koherensebb képet mutat.
Ténykérdés, hogy a régi-Blind Myselfre jellemző megoldások háttérbe szorultak és előtérbe törtek az egyénibb és előremutatóbb megoldások, de persze ezzel párhuzamosan így is van egy zenekar, amelyik a dalok hallgatása közben egyből felsejlik. Ez a zenekar a nemrég nálunk járt The Dillinger Escape Plan. Persze a párhuzamok eddig is megvoltak mégis a Dear Cecil keretin belül csúcsosodtak ki leginkább. Az elsősorban második generációs ’Dillinger ihlette sűrű és nehezen befogadó témázások illetve a néha alkalmazott Greg Puciatora jellemző énektémák adottak, de ehhez hozzájön a Hatred’ saját felfogásában előadott mértéktelen düh és agresszió, ami ezekben az erősen grindcore-os befolyásoltság alatt íródott dalokban kiváló fúziónak bizonyul. Megmondom őszintén, ez az EP nagyon meglepett, sajnos idő híján azt is bevallom, hogy nem volt időm elégszer meghallgatni, de azt egyből leszűrtem, hogy ez a tizenhárom perces szösszenet jobb bármelyik a mixtapeben lévő nagylemeznél. Ez nem túlzás, tényleg jobbak a srácok, és amikor a Fényes-Egri páros ezt nevezi eddigi legjobb munkájának, akkor azt mondom, hogy srácok, bennetek ennél sokkal több van, szóval lesztek szívesek nem eltűnni és megmaradni a debreceni kisszínpadokon. Tegyetek meg mindent, azért, hogy nagyobb népszerűségre tehessetek szert (hahó Facebook!), én mellétek állok, mert tényleg színfolt vagytok, egyedeik vagytok, különösen Magyarországon. Nem tökéletes kiadványról van szó, de az biztos, hogy az utóbbi idők egyik legjobb magyar EP-je a Dear Cecil. Igazából kár lenne most a dalonkénti elemzés szintjére lesüllyedni, mert teljesen felesleges, hiszen ez a zenekar is mintapéldája annak, amikor inkább a kiemelendő témák és nem a kiemelendő dalok a jellemzőek. A zenekar azonban nem csak zene területén törekszik újra, hanem a design terén is igazi kuriózummal van dolgunk, ami manapság legalább olyan fontos, mint a tartalom. Sajnos a cikk megírásig nem érkezett meg hozzám az eredeti lemez a booklettel, de a Disappointments és a myspace alapján azt hiszem, e tekintetben is sikerült egyedit alkotni. Egy szó, mint száz, ha túl gyorsan kiismerted a legutolsó ’Dillinger Escape Plan vagy Ion Dissonance lemezt, ha már annyira true vagy, hogy a H.O.Z. munkássága is bakfitty neked és az At The Sun Sets nevére is csak pufogsz, na, akkor érdemes próbát tenni ezzel a magyar grindcore ihletettségű matek metál és hardcore keverékkel, mert a tehetség itt van. Utolsó kérdés: ki a fasz az a Cecil?
A Dear Cecil EP-t megrendelheted a zenekar a hatredsolution@gmail.com e-mail címen keresztül. Ára: 1000 HUF + postaköltség
