Minus The Bear – Planet Of Ice

Tracklist:

01. Burying Luck (4:53)
02. Ice Monster (4:03)
03. Knights (3:39)
04. White Mystery (4:39)
05. Dr. L'Ling (6:48)
06. Part 2 (3:50)
07. Throwin' Shapes (2:46)
08. When We Escape (4:03)
09. Double Vision Quest (4:29)
10. Lotus (8:48)

Hossz: 47:58

Kiadó: Undergroove / Lethal Conflict

Webcím: Ugrás a weboldalra

Ha valaki Seattle nevét hallja, zenei ízlése alapján elsősorban három (vagyis egy honi zenehallgató számára négy, mert van egy Seattle Sky-unk is) dolog juthat az eszébe a városról: vannak, akik Kurt Cobain bácsi cipőbámulását társítják egyértelmű hozzárendelésként a hajdanán Gary Paytonnal tündöklő SuperSonics otthonához, ám vannak, akiknek a világfájdalom és a lassú, komótos bólogatások ugranak be; bizony, az Earth, s ezáltal a drone doom kedvelőire gondolok. És ha már itt tartunk, nem feledkezhetünk meg Jeff Loomis bácsi baráti köréről, a Nevermore-ról sem, na meg az itteni hardcore-életre sem lehet panasz (Aaron Edge, Trial, stb.), azonban ez a washingtoni település még mindig képes váratlan dolgokat produkálni, hiszen immáron egy alapjában véve indie bandát bocsájtanak a keményebb zenéhez szokott hallgatóság elé. Hölgyeim és Uraim, fogadják szeretettel a post-Botchként elkönyvelt tánczenei kvartettet, a Minus The Beart!

Mint arra a Botch kritikában is tettem utalást, a Minus The Bear egy könnyedebb, más hangulatvilágot megtestesítő aurát képvisel az anyazenekarhoz képest, valamint azt is meg kell jegyezni, hogy a zenekar soraiban tudhatta jelen kiadvány erejéig billentyűsi poszton a híres producert, Matt Baylest (mondanom sem kell, hogy a Planet Of Ice hangzásáért is ő felelt). Az előző két nagylemezen, valamint a számos különleges kiadványon (EP-n, remixalbumon, stb.) a srácok már markáns (s egyben fejlődőképes) megszólalást tudhattak magukénak, hiszen zenéjükben egy abszolút befogadható, kellemes elegye nyilvánul meg az indie hangzásvilágnak, valamint a samplerek által éreztetett elektronikus hatásoknak, melyhez nagyritkán betársul egy kevés ősrock-érzésvilág is. S bár az indie révén jobbára megkerülhetetlen, hogy egy-egy tinglitangli dobalap is teljes testmozgásra invitálja a hallgatóságot, azért a zenekar tagjai ezt mégis úri eleganciával teszik, hiszen mind Dave Knudson frappáns, helyenként post-hardcore utánérzésű témái-, mind Jake Snider roppant fogós dallamai, valamint kellemes orgánuma révén ez igencsak hatásos ellensúlyozásra kerül.

Planet Of Ice tíz szerzeménye önnön teljességükben beleillik a zenekar életművébe, arról nem is beszélve, hogy címével ellentétben nem kell jégcsákánnyal nekiesni a korongnak, ha fogós pillanatok után kutatunk. Már az izgalomfokozó zajokkal (a Matt helyére került multitálentum, Alex Rose tökéletes választás volt) operáló, kissé Biffy Clyro utánérzésű nyitónóta, a Burying Luck is telitalálatos sláger, ám az ezt követő Ice Monster egy elég merész húzás, hiszen a szerzemény lassú, andalító (már-már pszichedelikus) témái szokatlanul hatnak a lemez elején. De nem ér bóbiskolni, a korong legnagyobb slágere, a Knights mindenkit felráz, és nem hagy menekülni azelől, hogy a fogós témák kitörölhetetlenül beleívódjanak a szürkeállomány legmélyebb bugyraiba. A White Mystery újfent térnyeréshez jut az aurafokozásként érvényesülő, már-már progresszív témázgatás, mely a kissé pattogósabb Dr. L’Lingben új, továbbgondolt köntöshöz jut. Talán ez a legszimpatikusabb tulajdonsága a lemeznek, hogy a dalok közötti kapcsolat egységgé kovácsolja az emberben is a hallottakat. A Part 2 tekinthető az előző két szerzemény cipőbámulós, keserédes levezetésének is, melyet az újabb potenciális slágerjelölt, a Throwin’ Shapes követ. A fentiekhez hasonlóan itt is helyet kapnak helyenként post-hardcore ízű pengetések, ám ezt a tendenciát kívánja megtörni egy újabb tökéletes szerzemény, a “legrockosabb” hangzásvilágú, kellemes orgonabúgással felvértezett When We Escape. Ezen szerzemény egyik témájából növi ki magát a Double Vision Quest, amiben külön kiemelni a dal közepén hallható, kissé kaotikus felpörgetésekből álló agyelszállást, ami igencsak feldobja a nótát. A közel kilenc perces zárónótának, a Lotusnak csilingelő dallamai, és nagyívű témái úgy találnak a legkönnyebben utat a fülhöz, ha közben megtekinted a gyönyörű borítót. A wah-pedálok, és Hammond orgona témái által túlfűtött ballada hallatán már minden rajongó konstatálhatta, hogy a Planet Of Ice az eddigi legmerészebb Minus The Bear lemez, mely pont annyira volt kiszámítható lépés a zenekar részéről, mint amennyire váratlan is. Egy mindenesetre biztos: a bandára jellemző hangzásvilág mérlegkara bármerre is mozduljon ki, attól még hamisítatlan Minus The Bear marad. Ezt igazolja jelen nagylemez is.

A Minus The Bear legénysége gondolt egy nagyot, és ezt sikerült is megvalósítaniuk. Véleményem szerint nem ez a legfogósabb lemezük (ez a rang nálam a 2005-ös keltezésű Menos el Osonak jár), de értékei alapján ezt becsülöm meg a legjobban. Mostmár csak két dologban reménykedem: az egyik egy környéki koncert lenne, a másik pedig, hogy ne érkezzen el sosem a Jégkorszak ideje.

Külcsín és Design: 10/10.
/ / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / Pontszám:
Hangzás: 10/9,5. (Matt Bayles még mindig egy zseni)
Teljesítmény: 10/8. (kellemes, kísérletezgetős és szerethető)
Dalszövegek: 10/8. (könnyen megfogható)

10/8,5.

Magyarországon forgalmazza a Lethal Conflict.
Ára: 3500 Ft + postaköltség.