mewithoutYou – [A to B] Life

Tracklist:

01. Bullet To Binary
02. The Ghost
03. Nice And Blue
04. Everything Was Beautiful And Nothing Hurt
05. (A)
06. Gentlemen
07. Be Still Child
08. We Know Who Our Enemies Are
09. I Never Said That I Was Brave
10. (B)
11. Silencer
12. The Cure For Pain

Hossz: 62:12

Megjelenés: 2002. június 18.

Kiadó: Tooth And Nail Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

Azt, hogy hány bandára volt hatással élete során a mewithoutYou, még megbecsülni se lehet, hiszen a Paramore-os Hayley Williamstől kezdve Jonny Craigen át a For Todayig rengeteg banda és énekes ejtette ki Aaron Weiss és a mwY nevét, ha arra került a sor, hogy életüket és zenei stílusukat befolyásoló együtteseket kellett említeni. Legendává emelte őket a zene, és azon belül is a vokál újfajta megközelítése, amit azóta is kevesen próbálnak meg utánozni, és még kevesebbnek sikerül jól is csinálnia. Bár lehet nem ők voltak azok, akik az élőbeszédből átcsapó üvöltéseket és énekdallamokat először használták, de mindenképp ők voltak azok, akik behozták ezt a stílust a színtér köztudatába, olyannyira, hogy ha 10 év múlva fognak feltűnni bandák, akik ének helyett inkább beszédet választanak (ld. La Dispute), akkor azok leírására még mindig azt fogjuk mondani: "olyan mewithoutYous". Ha a legnagyobb áttörést és sikert nem is ez a lemez hozta meg nekik, hanem a rákövetkező Catch Us For The Foxes, mégis méltó arra, hogy a most 10 éves albumról megemlékezzünk, hiszen az utóbbi időben folk nótákkal szórakozgató banda ebben a korszakában írt dalai egy generáció himnuszai lettek.

Talán ők sem gondolták volna, hogy ekkora siker lesz ebből, hiszen az egész egy side-projectként indult, miután a Weiss-testvérek (Aaron és Michael) a The Operation nevű indie-rock bandában zenélgettek Christopher Kleinberggel, és a jelenlegi basszusgitáros Greg Jehaniannal. Az ezredforduló környékén Greg nélkül és két új taggal megalakult a mewithoutYou és két éven belül két EP-t is kiadtak, és míg az elsőn nem igazán találtak rá a megfelelő hangzásra, az I Never Said That I Was Brave-en már hallani lehetett azokat az apró vonásokat, amik később a banda jellegzetes megszólalását adták. Egy régebbi videointerjú alkalmával Aaron bevallotta, hogy egy fő oka volt annak, hogy a banda megalakult: lányok. Utazni akart, koncertezni, és közben megismerni nőket, akik közül talán később feleséget is választhat. Ez persze nem ment úgy, ahogy ő szerette volna és később döbbent rá, hogy ezt az egészet ajándékként kapta Istentől, hogy hirdesse az ő nevét, így ez lett az ő egész életén átívelő terhe, a mewithoutYou missziója. Akkoriban az a buta szokás járta a Tooth And Nail Recordsnál, hogy ne csapjon rá minden szemétre, amit az orruk alá tolnak, így meg is történt gyorsan a srácok szerződtetése, melynek köszönhetően hamar a Cornerstone Festivalon találták magukat, és az egyedi előadásmódjuk nyomán rajongók hada állt a banda mögé. A tűz pedig égett a srácokban, így elkészülhetett az első igazi remekmű az [A→B] Life képében.

Az EP megszólalásán finomítottak egy keveset, hozzáadták a kissé szomorkás, post-hardcoreban gyökerező, indie vonalon futtatott hangzást és a szívbemarkoló dalszövegekkel kiegészítve egy óriási lélekbombát gyúrtak össze. A koncepció a lemez címében és a dalszövegekben is megmutatkozik: a meglévő életből egy új életbe lépés, olyan döntések meghozatala, amik mind erkölcsileg, mind testileg megkérdőjelezhetőek, és az ezen döntések által okozott sebek hordozása egy életen keresztül. Elengedni mindazt, ami a múlthoz köt, és egy reményteljesebb jövő felé tekinteni úgy, hogy az eddig oly ismerős világ mellettünk hull a porba. Csalódottságban fürdő szerelmeslevelek a dalok egytől-egyig, amelyek egyszerre kemények és dallamosak. Aaron remekül játszik a beszéd és az üvöltés keverésével és a rendszerint felbukkanó énektémák sem válnak idegesítővé, mégha néhol gyengébben is sikerült egy-két dallamfoszlány, de nem szántak nekik annyira fő szerepet, mint az utóbbi két lemezükön. Remekül példázza a hangszeres szekció nagyszerűségét a nyitó Bullet To Binary pötyögéséből kitörő riffsorozat, ami végül egy kemény breakdownba torkollik, és ahol Aaron a gitárokkal együtt fakad ki az életét körülvevő fájdalomról. Szinte minden dalban találkozunk “a lánnyal”, aki személyt és érzéseket is megtestesít a szövegekben. Bár az ezen az albumon hallható dalszövegekről ritkán nyilatkozik az énekes, ám anélkül is remekül átjön az a depresszív hangvétel, amivel a dalok íródtak. Ennek legékesebb példája az album végefelé érkező Silencer, amely talán a lemez és a banda legjobb dala is. A kissé “kísérteties” gitársírás után egy párbeszédnek lehetünk fültanúi, ahol egy haldokló lány és párja próbálják egymásban tartani a lelket, míg végül a lány a menny kapujában találja magát, magára hagyva szerelmét. Az olyan sorok, mint a “I’ve made you so happy and so sad, but which should I be more sorry for?” vagy a “She put on happiness like a loose dress over pain I’ll never know” könnyeket csalnak olyanok szemébe is, akik talán már azt hitték, hogy nincsenek érzéseik. Az utolsó soroknál ismételt riffsorozat és Aaron elcsukló ordítása a mintapéldája annak, hogyan kell következetesen együtt élnie az összes hangszernek a dallal és annak mondanivalójával. A záró tételben levont következtetést, miszerint “a fájdalom gyógyszere a fájdalomban van”, pedig egy olyan poszt-rockos kiállás követ, amely még nagyon sokáig ott ragad a fejünkben.

Bár egy kicsit sokszor merült fel Aaron neve a cikk során és valaki azt is hiheti, hogy ez az egész mewithoutYou az ő szólóprojektje, de – míg az új albumokról ez már lassan tényleg elmondható, addig – az [A→B] Life és a Catch Us For The Foxes azon lemezek közé tartozik, amik nem csak a nagyszerű vokáltól, de a hibátlan hangszeres játéktól és túlcsorduló érzelmektől lett rengeteg ember kedvence. Jöhet új La Dispute, Lifestory:Monologue vagy épp Listener, “ilyen” lemezt nem fog senki sem csinálni már. Az örökérvényű egysorosok, az őszinte megnyilvánulások, az okosan felépített dalsorozatok egy olyan bandáról tesznek tanúbizonyságot, akik talán már sosem fognak ilyen dalokat írni, de azokat a napokat, amiket egy-egy nótájuk segítségével vészeltünk át (vagy fogunk), sosem szabad elfelejteni. Biztos vagyok benne, hogy 10 év múlva is legalább ekkora alaplemezként fognak tekinteni az emberek az [A→B] Life-ra, a mewithoutYou pedig elfoglalhatja a méltó helyét a világ legjobb bandái között.