Mérföldkő a hazai poszt-hardcore történetében – Sirens Chant debütáló EP-kritika

Tracklist:

01. Losing Ground
02. Falling Constellation
03. Monochrome
05. Enigma
06. Ascension

Műfaj: poszt-hardcore, poszt-metal, poszt-rock

Támpont: Devil Sold His Soul, Amia Venera Landscape

Hossz: 23 perc

Megjelenés: 2016. április 1.

Kiadó: szerzői kiadás

Webcím: Ugrás a weboldalra

12974410_1001569129927244_3306707549312189778_n

Még az év elején készítettünk egy rövid leltárt arról, hogy mely hardcore közeli zenekarok lemezeit várjuk idén a legjobban, akkor a rangsormentes felsorolásban a pécsi Sirens Chant is helyet kapott: a kicsit hányattatott zenekart azért raktuk bele a listába, mert egyrészt már pár éve is nagy potenciál volt a formációban, másrészt a januárban bemutatott “visszatérő” dal olyan atmoszféra teremtéssel élt, amivel itthon nagyon kevés csapat volt képes az elmúlt pár évben. Megérkezett a kislemez, és egyszerűen gyönyörködtünk a végeredményben.

A Baranya megye szívéből származó Sirens Chant zenei világa nagyban épít az olyan hardcore és metal közeli szakágazatok zenei világára, amelyek főként az atmoszféra teremtő zenei eszközöket meg tudják támogatni, a poszt-rock textúrák a formáció hangzásában nem csak funkcionális kellékek, hanem a Tabula Rasa szerves vázát képezik. Ezek egyrészt nem csak, mint a tempóváltások és a ritmikai tördelés eszközeiként funkcionálnak, hanem a dalok érzelmi reprezentálására is fontos tényezők, és egyben hangulatkeltő elemek. A Tabula Rasa egy nagyon mély kislemez, ezt fontos kiemelni, nem csak a daloknak van íve, hanem magának az egész EP-nek is, már maga a lassan felderengő, de egyben érzelmileg felbolygató Losing Ground is elkezdi ennek az ívnek az építését sejtelmes intró funkciójával, aminek több tetőpontot követően az EP leghosszabb tétele, a poszt-metal-szerű komplexitást magánhordozó záróakkord (Ascension) vet véget. Hallgatásról-hallgatásra ad egyre többet, s mint a fiúk nevéből (Sirens Chant) sejthető: fontos zenei sarokpontokat lehet felfedezni a Devil Sold His Soul zenei csapásirányával, hasonlóan finomhangolt poszt-hardcore és poszt-metal témák tucatjait fülelhetjük meg, amelyeket átitat a poszt-rock kimért atmoszferikus kitöltő képessége.

Az egész Tabula Rasa tobzódik a diverzitást kölcsöntő ötletekben, pl. a Falling Constellation – amit már 2013-ban is hallhattunk, csak kicsit átírták a fiúk – simán úgy kezd, mint ahogy akár a Deafheaven kezdhetne egy tételt, a Losing Ground elbeszélő, mondhatni spoken word rigmusai (amik később is visszatérnek, pl. Monochrome) pedig csak tovább fokozzák az érzelmi játékot a többször megtört, szenvelgő vokállal (amely sokszor átcsap egy nagyon hangulatos tiszta énekbe is – lásd pl. újra Monochrome vagy az EP legkísérletezősebb gitárjátékát szállító, metal játék központú Enigma). Az egész EP-ben egy további izgalmas pont a nyugalom és az energia szimbiózisa, valahogy érzékelsz egy olyan kavargó energiát a dalokban, amely végig a felszínen kapar, elvonul nyugalomba, majd újra rád zúdul. Ez egy nagyon jó dalszerzési készség, egyben emiatt is érezni főleg, hogy ez a pár dal nagyon jól át van gondolva, az utolsó hangig érezni a gondos dalszerkesztést. Erről állít fel gondosan egy leltárt az Ascension monstruma, amelyben mindent hallasz, ami Sirens Chant, amellett, hogy nagyon komplex, nincsen túlbonyolítva, nem érezni a barokkos túlköltést, de szinte éles szakaszokra bontható, amelyek bemutatják a többi tételben hallott műfaji elemeket. Elkap, magához szorít és nem enged az utolsó elhalkuló ütemig. Ha valami igazán kiemelkedő hazai zenei élményre vágysz, akkor a Tabula Rasa a te kislemezed; a zenekar dallamvilága, érzelmi feszültségteremtése, dalszerkesztési diverzitása, valamint az egész nagybetűs atmoszférája egy folyamatosan új ingereket adó utazásra invitál, amit vétek lenne kihagyni. A tavalyi kislemezdömpingben is méltányosan helyt állt volna a Tabula Rasa, pedig 2015 igencsak a kislemezek éve volt, ami idén úgy tűnik folytatódik. A fiúk pedig Magyarországon egy mérföldkövet helyeztek el poszt-hardcore-ban ezzel a munkával, ugyanis még egy zenekar sem fektette a hangsúlyt a műfajban eddig az atmoszféra szerepkörére. Ezt is megértük végre, hiánypótló és még remek is. Csak gratulálni tudunk a pécsi zenekarnak! Remélhetőleg nem kell éveket böjtölni majd egy újabb folytatáshoz. 8,5/10

SIRENS CHANT – TABULA RASA