Memphis May Fire – Unconditional

Tracklist:

01. No Ordinary Love
02. Beneath The Skin
03. Sleepless Nights
04. The Answer
05. Possibilities
06. Speechless
07. The Rose
08. Not Enough
09. Need To Be
10. Pharisees
11. Divinity

Műfaj: metalcore

Támpont: Of Mice & Men, We Came As Romans

Hossz: 43:20

Megjelenés: 2014. március 25.

Kiadó: Rise Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

A Memphis May Fire kiadójának leghíresebb bandái közé küzdötte fel magát az évek során, ami a felhozatal ismeretében nem mindig számít dicsőségnek, ám legutóbbi két lemezük közel állt ahhoz a szinthez, ami miatt akár megérdemeltnek is mondható a siker. Az utóbbi években fejlődésnek a szikrája sem volt felfedezhető a zenében, de a bevált recepten üldögélni és számolni a pénzt még mindig jobb, mint valami újat kipróbálni, aztán csúnyán belebukni (nekik legalábbis biztosan). Ez a TL;DR verziója az Uncoditionalnek is.

Memphis+May+FirePersze nem került semmi új sem feltalálásra a korábbi lemezeken sem, hanem csak megtanulták azokat a “fogásokat”, amikkel már sokan sikerre vitték az aktuális trendi bandájukat. Ez akár hangozhat szomorúan is, de ehhez is tehetség kell manapság, mert a felvevőközönség türelmetlen, és ha egy perc alatt nem sikerül valamivel elkapni a figyelmüket, akkor nagy bajban van az együttes. Ez eddig nagyon jól ment a Memphis May Fire-nek, meg akár most is jól mehetne, ha ez nem a harmadik lemezük lenne a sorban, ami ugyanúgy szól, ugyanazokkal a riffekkel és énektémákkal. Arról már ne is beszéljünk, hogy A Slágert is lefelejtették az albumról, helyette 11 közepes nóta üldögél a lemezen, amik arra várnak, hogy a háttérben ledaráljuk őket, sóhajtsunk egy nagyot és továbbálljunk.

Cameron Mizell tudja, hogy kell kikeverni a szart is a lemezekből, de hihetetlen, hogy képes volt a 2011-ben összeizzadt vst-ket betölteni a kis hangszerkesztőjébe és kiadni vele az új lemezt. Ugyanaz a csörgő basszus, ugyanaz a gitártorzítás és dobhangzás, minden ugyanúgy szól, mint a The Hollowon és a Challengeren. Nincs baj vele, de mivel a számok közel sem olyan fogósak, mint korábban, ezzel csak azt érték el, hogy önkéntelenül is a korábbi albumokhoz hasonlítgatjuk az újat, ami ebben az esetben nem szerencsés. A zenei alap a szokásos metalcore dara, egy-két tört ütemmel megbolondítva, a refrén alá pedig mehet a szőnyeg, random helyeken pedig röföghet a breakdown. Ez már korábban sem tartozott a banda erősségei közé, de Matty Mullins képes volt megmenteni sok dalt remek énektémáival és hangszínével. Ez utóbbi megmaradt, kár, hogy a dallamok annyira semmitmondóra sikerültek, hogy inkább az egyszerűbb zenei részre próbál koncentrálni az ember, hátha abban lel majd valami izgalmasat.

Négy év alatt annyi jó számot írt a csapat, hogy azokból egy bivalyerős albumot össze lehetne állítani, ezek azonban 3 nagylemez és egy EP között oszlanak el. Persze ez nem mindig az ő döntésük, de nagyon érződik, hogy az utolsó cseppet is ki akarja sajtolni belőlük a kiadó, ami a kreativitás kárára megy. Ha a pályafutásuk végén egy best-of kiadvánnyal emlékezik meg róluk a Rise Records, biztos vagyok benne, hogy erről a lemezről legfeljebb egy nóta fog felkerülni rá, az is csak mutatóba.

3,5/10