Megszondáztatni a halált – NOFX: Single Album

Tracklist:

1. The Big Drag
2. I Love You More Than I Hate Me
3. Fuck Euphemism
4. Fish in a Gun Barrel
5. Birmingham
6. Linewleum
7. My Bro Cancervive Cancer
8. Grieve Soto
9. Doors and Fours
10. Your Last Resort

Műfaj: punk rock, ska punk

Támpont: Lagwagon, No Use for a Name, Anti-Flag

Hossz: 36 perc

Megjelenés: 2021. február 26.

Kiadó: Fat Wreck Chords

Webcím: Ugrás a weboldalra

Van egy olyan rossz szokásom, hogy általában a szöveg a legutolsó, amire figyelmet fordítok a zenében. Nem mintha ennek bármi különösebb oka lenne, nem vagyok egy instru-fetisiszta, nagyon is szeretem a jó vokálokat, a vissza-visszadúdolható sorokat stb. Ez a habitusom azonban a NOFX-kaliberű zenekarok esetében 180 fokos fordulatot vesz. Ugyanis egy olyan banda, amelyik majd’ négy évtizede tolja a hamisítatlan punk rockot, nem sok újdonsággal tud/akar szolgálni a mondanivalóján kívül – gondoltam én. De a kaliforniaiak legújabb lemeze nem csak zseniális szövegeléssel operáló, önálló stand-up előadásként állja meg a helyét, hanem itt-ott egyes zenei témák és panelek is tényleg egészen innovatívnak hatnak. Mármint magukhoz képest. Mindez pedig egy teljesen józan Fat Mike tolmácsolásában! Ez a Single Album, a banda 14. nagylemeze, ami egyszerre mocskosul romlott, szívbemarkolóan őszinte és makulátlanul tiszta.

A Single Album szokatlanul sok, öt év kihagyással követte elődjét, ha nem számoljuk az időközben megjelent, albumon kívüli dalokat, illetve a tavalyi, Frank Turnerrel közös splitet. Természetesen a járvány a NOFX terveibe is beleszólt, így az eredetileg tervezett dupla lemezt kénytelenek voltak megfelezni a srácok, erre utal a cím is. Ezek ellenére a tíz dal és a kicsivel több mint félórás játékidő punklemeznek teljesen ideális, nem kezd untatni, nincs benne kifejezetten vontatott taktus, talán még ez volt a legjobb forgatókönyv a zenekar számára. A kezdő The Big Drag is ezt próbálja alátámasztani a bandától idegen sötét atmoszférájával, komoly hangvételével és a Bryan Adamstől kölcsönzött főriffjével: ki itt belépsz, hagyj fel minden humorérzékeddel! Aztán jön a második dal, az I Love You More Than I Hate Me, ami egy hamisítatlan NOFX-darab, szélsebes dallamos punk, és tessék: a csapat kb. nyolc perc alatt kétszer is pofára ejtett. Ez pedig így megy tovább, van szokásos aktuálpolitikai fricska, megkapják a magukét a homofóbok, a nácik, a vallási megszállottak és nagyjából mindenki más is.

Beleértve még saját magukat is. Nem sok zenekar teheti meg, hogy az egyik leghíresebb számát amolyan poén-pinataként izzé-porrá püfölve tegye halhatatlanná. De a fiúk ezt is kivételesen szívderítő módon teszik, a Linewleum (ééérted!) klipje temérdek zenekar Linoleum-feldolgozásából lett összeollózva, illetve a “rendezett” részben még az Avenged Sevenfold is lerója a tiszteletét a banda előtt. Másik hasonló easter egg, hogy az I Love You More… videójában pedig a The Bombpops adja elő a csapat számát… amíg ők egyesével öngyilkosságot követnek el. Ezen kívül a rehabról frissen “szabadult” Fat Mike kendőzetlen őszinteséggel beszél a punkrock-sztárság árnyoldalairól, ami furcsa, hiszen az ember azt gondolná, (jó esetben) főleg filmek és sorozatok alapján, hogy egy elvonó főszereplője nem kifejezetten akar megnyílni az őt ért traumákról. Ezzel szemben a Single Album szinte tocsog a szexben, a drogokban és a halál több formájában. Viszont az előadásmód sosem lesz szélsőséges: Fat Mike se nem megy át megszállott, habzó szájú szektás hittérítőbe, se nem mondja azt, hogy a világ összes kábítószerét sörrel kell leöblíteni, mert attól leszel fasza gyerek. Csupán felvázolja a tényeket és felajánlja a Mátrix vörös és kék tablettáját döntés végett. Ez egy rossz hasonlat jelen esetben, de ez van.

Van, akinek ez nem elég punk, van akinek meg túlságosan is az, de a lényeg, hogy ezt mindvégig olyan tálalásban kapjuk, ami 100%-ig NOFX. Vagy utálod, vagy szereted, nincs túl nagy kilengés. Nem a Single Album lesz az, ami meg fogja változtatni a hozzáállásodat a zenekarral kapcsolatban, és ez a lemez nem is való igazán mindenkinek. Ugyanakkor kiváltképp való Fat Mike-nak, aki a történetei alapján csoda, hogy egyáltalán még életben van. Biztosan eladta a lelkét az Ördögnek egy marék bogyóért, vagy ilyesmi. Neki tökéletes önreflexió ez a közepesnél bőven jobb lemez, ami néhol kissé komor és elgondolkodtató, de maximálisan őszinte és szórakoztató az elejétől a végéig. Ha pedig ez az ára a főnök tisztaságának, akkor koccintsunk a srácok jövőjére! Szigorúan csapvízzel. 7/10