Még a pokolnál is mélyebben – A The Southern Oracle idei vasökle

Ha léteznek megkerülhetetlen zenekarok a hazai undeground metal szcénán belül, a Kókai Barni által vezetett The Southern Oracle mindenképp ezek közé tartozik. 2011-ben megjelent debütlemezük, a Hellwakening fénysebességgel növelte az addig sem kicsi rajongótábort, megadva a srácoknak mindazt, amit kiérdemeltek mesterművükkel, legyen szó teltházas bulikról a Dürer Kertben, vagy akár egy lemezkiadóról. Azóta sok minden történt, tagok jöttek-mentek, a zenekar valósággal egy átjáróház volt (mindössze két alapítótag maradt), de mára megszilárdulni látszanak a zenekarban betöltött szerepek és egy új, kevésbé divatos zenei irányvonal.

A rengeteg tagcsere mellett elkerülhetetlen volt az is, hogy a csapat zenéje új területekre merészkedjen, és ez igen markánsan meg is mutatkozik a dalokon. A karcosabb, kevésbé polírozott hangzással egy teljesen új, sokkal mocskosabb világba kalauzol el minket a lemez (le se tagadhatnák, hogy a Converge munkássága nagy hatással volt rájuk), és ez talán az egyik legnagyobb erénye. A The Southern Oracle eddigi anyagai sem voltak éppenséggel öngyújtóval hullámozós hippidalok, de ezt az egészet egy új szintre emelték (süllyesztették) a zenei eszköztáruk kibővítésével. Barni szövegei még mindig kritikusak, szemezgetnek a különböző társadalmi problémákból, de megkapják a magukét a homofóbok is és a sokak által kritizált keresztény egyház is. Szövegei mellett az énekhangjára is nagy hangsúlyt fektettek, lévén Magyarország egyik legjobb orgánumával rendelkezik, amit itt maradéktalanul ki is használnak, legyen szó egy acsarkodós, szövegköpködős énekkiállásról (Aimless Walkers), vagy akár az átszellemült kántálásról a Witchburner elején (amiben vendégszerepel a Shell Beach aranytorka, Totik Zoli is).

A koncepciózus lemezfelépítés a Hellwakeningen is jelen volt már, itt sincs másként: két, egymástól élesen elhatárolódó részt kapunk, erre utal a [HTH/LTH] elnevezés is (a „Higher than Heaven, lower than Hell” sort egyébként meg is találjuk az előző lemez címadó dalában). A [HTH] a zenekar direktebb, koncertre írt zöngéit tartalmazza, itt a keményebb oldalukat hallhatjuk, valóságos gyűlöletbomba ez a hat szám, ahol több stílus felé is kikacsintanak, legyen szó szélvész gyors thrashről (Black Lights\White Lies), kőkemény hardcore-témákról, vagy akár szaggatott breakdownokról. A lemez második fele még az előzőnél is mélyebb hangulattal operál, sokkal inkább hangulatközpontú dalokat felvonultatva, ezzel is a zenekar egy új arcát bemutatva. Ezen a ponton fejet hajthatunk a magyar sludge\stoner metal legkiemelkedőbb énekese előtt: a Witness… képében Apey segítségével és a dal keretes szerkezetű felépítésével a lemez egyik legmélyebb és leghangulatosabb tételét sikerült összehozniuk a srácoknak. Az illusztris vendégszerepléseknek itt nincs vége, a gyors tempójú …The Birth of Fearben a legendás poszt-hardcore-zenekar, a Boysetsfire énekese, Nathan Gray hallatja a hangját pár sor erejéig. Természetesen a gyorsabb dalok megtalálhatóak ebben a szegmensben is, lezárásként egy melodikus hardcore stílusgyakorlatot kapunk a Declaration / Courtaud / Bury the Remains hármassal.

Mit mondhatnánk még? Remek albumot rakott le nekünk a The Southern Oracle, ami igaz nem lett akkora siker, mint a Hellwakening, nem is ezzel fogják megkétszerezni a rajongóik számát, de ez nem is baj, hiszen vitán felül egy okosan felépített, nagyon igényes, nyers és dühös lemezt kaptunk, amit biztosan viszont fogunk látni az év végi toplistákon. 8/10