2012. november 8.
Tracklist:
01. Unexplainable | Woody I (4:36)
02. Connect Our Souls | Woody II (4:25)
03. We Stay | Woody III (3:46)
Az Our Youth tavalyi EP-je egy kellően jól felépített bemutatkozás volt, hiszen az Out & Out dalai egy határozott, alázatos zenekart tükröztek, akik behatóan ismerik a saját határaikat, és azon belül mindig a legtöbbet igyekeznek kihozni magukból. Azt azonban kevesen tudják, hogy az énekes Béky Patrik még a beszállás előtt szólóban is írt dalokat – sőt, szerkeszt is egy lapot, a poL’artot –, amit Meet Me Midway fedőnév alatt osztott meg az arra fogékony közönséggel. Az Our Youth megalakulása után azonban beszállt mellé a gitáros-grafikus Barna Joci is, a Woody pedig az első közös felvételük.
Az itt hallható három szerzemény igazán autentikus körülmények között, az Újpest melletti Lupa-szigeten került rögzítésre, és az ott hallható természeti zajok a lehető legtermészetesebben szövődtek bele az egyes dalokba. Ugyanis akik augusztusban az Everyone, Everywhere és a Chalk Talk előtt láthatták zenélni az akusztikus duót (akik épp a koncert előtti héten hoztak ki egy-egy videót az itteni dalokról a Rockélet virtuális hasábjain), pontosan tudhatják, hogy az Out & Out dalaiban felsejlő (valós) emo-hatások sem véletlenek. A Meet Me Midway ugyanis egyszerre formálja saját szájíze szerint a tengerentúli singer/songwriter-kultúrát, na meg a kilencvenes évek emo-hangzásvilágát, aminek köszönhetően a dalok is könnyedek, lágyak, ám mégis úgy tudnak érzelmesek lenni, hogy közben nem esnek át a ló másik oldalára. Ez igaz Patrik orgánumára is, ugyanis az Our Youth-nál többen is kifogásolták az egyes énektémákat, viszont ami ott helyenként nehézkesnek, döcögősnek tűnhet, itt olyan gördülékeny és természetes, hogy azon keresztül szerveződnek igazi dalokká az egyes kipengetések is. A Meet Me Midwayben használt szűkebb, ám magabiztosabb hangterjedelem ugyanis Patrikból is kihozta a legtöbbet mind a kifejezési lehetőségek, mind az élmény szintjén, aminek köszönhetően a Woody dalaira egy szebb világban szerelmes párok százainak kéne összebújniuk az őszi melankóliában, vagy csak félmosollyal merengeniük arról, hogy az adott pillanatban minden jó. Ezt a megnyugvó elégedettséget kínálja a Meet Me Midway egy olyan magas színvonalon, amire itthon eddig nem nagyon volt példa, így hát mindenképp érdemes lesz a továbbiakban is odafigyelni a srácokra. Főleg, ha idővel azt vesszük észre, hogy az Our Youth és a Meet Me Midway elkezd egymásra hatni. – 8/10