Mastabah története egyszerű, 2004-ben hozta létre Thorn (ex-Azarath, Dark Legion, Bisclaveret) és Jack Denka (Dark Legion), majd Martin Kalinka (szintén Dark Legion) és Nicholas is csatlakozott, és felvették az első promó anyagjukat még az év novemberében. Az ígéretes kezdetekhez olyan front ember kellett, aki még többet lendíthet a lengyel halálbrigád jelenén, így jött a képbe Artur "Chudy" Chudewniak (ex-Trauma), mint énekes és megkezdődött a mészárlás…
A hangzás remek, és a külalak is szép digi-pack, sehol nincsenek belek, vér, és magába süppedő csépelés, helyette a gdański csapat zenéje maga a Földre küldött büntetés, s iszonyat. Régen hallottam ennyire technikás és igényes death metált, mely tartalmazza a gyilkos sebességet, brutálisan ütlegelő ritmusokat, kaotikus összeomlásokat, feszes kiállásokat és igényes szólófutamokat. Zenéjük valahol a rég
Sinister és a
Fleshgore között mozog, oldalában egy kis
Morbid Angel-el, és néhány megoldásáról, eszembe jutott a norvég death-thrash
Cadaver Necrosis albuma is. Bámulatos az a pontosság és mészárlás, önfegyelem, amit az 5 lengyel srác elénk rak. A kezdő
We Are, ami leginkább
Cadaver szerű, feszes, súlyos riffekkel és cséplő pergőkkel, több helyen is felcsendülő remek szólókkal, melyek önkéntelenül is színesítik a néhol grindcore sebességű produkciót. De ne nagyon lélegezzünk fel, már itt is a folytatás, az extrém sebességű és szinte már ipari black metál sípolásokkal játszadozó
Slave of Evil, a felváltott vokál pedig megkoronázza a levágott fejű, ezer sebből vérző királyt… A
Heaven in Flames lassan indul be, a végére azonban itt is mély penge nyomokat hagy a dal, a
Necrosis érzése és hatalma itt is többször felcsendül, ám ez igazából csak a feszes és hihetetlenül pontos és brutális összjátéknak köszönhető. Együtt lélegzik a tetem, mely még él és vadászni indul, holott már rég halott… ha hasonlítgatni szeretném még a sceenén belül, akkor olyan nevekre böknék rá, mint;
Dissenter,
Gorgasm (bár az meg nincs ennyire technikás), talán itt-ott a szintén lengyel
Hate (de csak a szaggató váltások és pontosság végett), talán
Mumakil (de náluk is komplexebbek),
Rotten Sound (hasonlóan extrém, ám az kevésbé megkomponált), ahogy a
The County Medical Examiners és a
Voice of Hate sem tökéletes hasonlat! Talán ami leginkább fedi a valóságot, néhány zenei kiállásban és megoldásban az a (megint csak lengyel)
Behemoth Satanica lemeze (mely egy megismételhetetlen mestermű tőlük), nos aki azt ismeri, az elképzelheti, itt mikre számíthat! A lengyelek amúgy kattantak, szerény véleményem szerint Európa egyik legbrutálisabb nemzete, olyan death, grind, gore bandák kerülnek ki tőlük, hogy csak pislog az ember, haha. Nos, térjünk vissza a kislemezre, hiszen amit a
Black Veil zúdít ránk, azt sem tesszük zsebre egyhamar. Az
Arterial némileg
Morbid Angel szerű szólókkal dolgozik, ám a riffek teljesen grind alapúak, ahogy a ritmus is… a
Blasphemer lassú kezdése az egykori
Incubusnak némely megoldására hajaz, aztán beindul és előkerül pár igényes szólókiállás, néhol már a középtempóhoz közelítő riffelgetés, de azért a grind ritmusok és a mély gore szerű vokálok csakhamar kettétépik a kellemes fejbólogatást. A záró
Master of Himself egy újabb remek dal, szaggat, vicsorog, a háttérben ott van egy dallam, melyre néhol rákap a szóló, de soha se teljesedik be, elnyomja a sűrű brutalitás véres masszája…
Zárásképpen nem tudok mást írni, csak, hogy ez egy kibaszott erős anyag, egy kislemez, melynek már most várom a folytatását, holott nehéz feldolgozni ezt a közel 21 perces, hihetetlen sűrű (s éppen ezért nem közérthető) tömény tudás és agresszió halmazt. Aki ismer, tudja mennyire a stílus fanatikusa vagyok, és elhiheti nekem, ezek a lengyel srácok nem szarral dobálóznak, bár a
Morbid Angel magasságát nem érik el (gondolom nem is állt szándékukba és teljesen más irányba is indultak el), de a sokak által istenített
Deicide-ot,
Cannibal Corpse-ot,
Immolation-t, és a szintén lengyel
Vader-t ott nyomják le, ahol csak akarják…
10/ 10 (egyértelmű!)
