Majdnem 10 éve játszott utoljára ilyen remek poszt-hardcore-t a The Fall of Troy

Valahogy ambivalens érzéssel tudja eltölteni a kritikust az, hogy ha egy visszatérő lemezről kell írnia: a zenekar életműve jelentette elvárások, a kiesett idő és a megváltozott zenei trendek egyenlete mindig fejtörést tud okozni, ha pedig egy olyan komplex bandáról van szó, mint a The Fall of Troy, akkor pedig főleg. Azért röviden meg próbáltuk összefoglalni, hogy miért örültünk ennyire az OK megjelenésének, ugyanis nem csak a hirtelensége, hanem a minősége miatt is mosolyt csalt az arcunkra. 

A feloszlás mellett az In the Unlikely Event volt a legrosszabb dolog, amely megtörténhetett a The Fall of Troy-jal, pedig Thomas Era a 2000-es évek matekos poszt-hardcore zenéjének talán legtehetségesebb gitárosa/dalszerzője volt, kaotikus, agresszív, de mégis dallamos játéka a The Fall of Troy ismertetőjegye lett. Ezért is volt szomorú, hogy a technikai oldalt majdnem kidobták az ablakon és lettek egy generikus, az akkori divatot követő poszt-hardcore banda, de az OK ehhez képest egy nagyon szép formában való visszatérés. Az OK dalcsokrát hallva teljes mértékben kijelenthető, hogy a kísérletezős elgondolású, de egyben félelmetesen technikus gitármaszturbálás visszatért, és Erak mindent megtett, hogy a dalok újra megtalálják a progresszív rock és az erős matekozás ösvényét, kb. azt is mondhatjuk, hogy a zenekar a Doppelgänger-es érához kívánt visszatérni, de a Manipulatort az egyik kezével biztosan fogja az OK dalcsokrával. Ha minőségben nem is, de stilisztikájában és hangzásában az OK egy mindenképpen őrjöngő, tempó modulációkkal teli matek-lemez, amely kellően eklektikus is: az „Auto Repeater” ’80-as évekbeli szintiket hajlít a végén metalcore-ba, a „Your Loss” tele van szintetikus kürtökkel és egyéb ütőhangszerekkel, a „401k” bridge-je pedig még reggae-t is felhoz, miközben semmi kompromisszumot nem kötnek a TFOT zenei világával. A The Fall of Troy szerencsére újra megérkezett egy nagyon sokoldalú, kellően kísérletezős és változatos ösvényre, amely hangszerelésében és dalszerzésében is eklektikus, az intenzív The Fall of Troy-jegyek lehengerlőek és kiaknázzák a lehető legtöbbet a zenekar progresszív oldalából, miközben Erak a szokásos csűrt-csavart dalszövegeit hozza. Sőt, még hangulatilag is érezni, hogy mennyire hullámzó az album, néhol a vokál miatt lebegő (ami talán Eraknak a Chiodos-ban eltöltött ideje miatt van), néhol pofán verő, néhol pedig egyszerűen felfokozott, és a figyelmed tereli az apró részletekre. Bár az is tagadhatatlan, hogy a The Fall of Troy-nak még mindig az instrumentális oldala a legerősebb, de Erak egy nagyon jó benyomással tért vissza a mikrofon mögé, és őszintén szólva a hasonlóságok ellenére, ez még nem lett egy Doppelgänger 2, csak egy remek visszatérés a helyes útra, aminek mi felettébb örülünk. Akinek még kimaradt az életéből, az mindenképpen pótolja! A lemeznek egyébként létezik egy második verziója is, amelynek a hangzásával a zenekar igyekezett variálni, az érdekesség kedvéért abba is hallgassatok bele. 8/10

THE FALL OF TROY – OK

THE FALL OF TROY – OK #2