A turnovi Livores Mortis 1995-ben alakult, műfaját tekintve depresszív doom-death, mely kellően melankolikus, hogy atmoszférájával körbe fonja lelkünk, s magával vigye a mélységbe, ám mielőtt még az érzések távlataiba bocsátkoznánk, tisztázok némi matériát.
Nem éppen egy szerencsés zenekar, 96-ban kihozott egy demót, majd 3 nagylemezt, ez a 3. s egyben eddigi utolsó korongjuk is, melyet valójában 2001-ben vettek fel… a dobokat a billentyűs szolgáltatja, így egy picit Samael ízű az alap, hogy példát hozzak nemzetközi sceenéből illetve hazaiból a sásdi Gate of Darkness. A fentebb említett nevektől azonban eltérő abban, hogy itt black metálnak csíráját se leljük, kapunk helyette sok szimfonikus részt, kemény death metál kiállásokat, némi doom betéttel, de az is inkább lassú őrlő elmúlás…
A ketyegő ipari
Intro akár valami sötét electronikus zenének is lehetne a felvezetése, ám a
The Thoughts Hell szélsebes vágtája csakhamar ráébreszti a hallgatót, ez bizony death metál! A hangszerek a helyükön vannak, akadnak benne electronikus kiállások, melyek hasonlóan kísérletező hangvételt adnak az anyagnak, mint amilyet a
Samael munkássága takar, és már itt el kell, hogy mondjam, maguk a szintetizátor alapok és témák, sokban merítenek a svájci srácoktól, ennek ellenére mégis más vonalban mozdul el az egész anyag. A
Face To Face szinte már vidám témákkal kergeti a magányt, szépen váltogat, megtartva a lépkedést, epikus zárással a végén, itt is az mondható el, ami az egész
The Garden Of Emotion-ről; rengeteg jó építkezést tartalmaz, kemény és szép részeket egyaránt, ez utóbbi, pl. a
Life In A Cube Of Ice, melyről nekem a
Paradise Lost is eszembe jutott, ahogy néhol
Crematory és
Atrocity is. Az
Enter Through Eternal Fire egy kemény és súlyos dal, nagyon erős vokállal, az ezt követő címadó nóta, viszont pár érdekes
Diabolical Masquerade féle részen kívül túl sok jót nem tartogat. Nem emelkedik ki ebből az egyáltalán nem középszerű (de nem is világmegváltó) depresszív masszából. A
Winter-ben a fantasy és a folk dolgok szépen vegyülnek (kicsit
Era szerű, nem vicc!), ahogy a
The Feast Of Hate egy újabb súlyod darab, a végére kellemes és magasztos középtempókkal, majd egy ambient szerű indusztriális
Outro és jönnek a bonusz dalok, melyek közül nem vesézem ki mindet (ahogy a nem bonusz daloknál se tettem). Ez a záró három nóta nagyon fura, teljesen más arcát mutatják meg a cseh ifjak, mint ez kozmikus mese, fantázia és világűr (megint csak
Samael), pár erős és súlykóló résszel, patetikus női vokállal. Az egész olyan szétesett, s mégis sokkal egészebbet képez, mint a sima anyag. Nemzetközileg megállja helyét a zenekar, bár kérdés, kit mennyire érdekel ez a fajta muzsika, hiszen sok mindent kevernek, jól is játszanak, és minden együtt van, ám nagyon csekély annak a rétegnek a lélekszáma, akiket igazán meg tudnak fogni…
Hogy miért van ez? Mert depresszív, és az ilyen zenéknek a rajongói idővel eltűnnek a temetőkben még 30 éves koruk előtt, ettől függetlenül a
Livores Mortis-t bátran ajánlom azoknak, akiket nem riaszt el az electronikus ipari alap, atmoszférikus telítettség, goth és folk részek, egy mély és súlyos, fájdalmas death metállal telekaszabolva.
10/ 9,2 (Nagyon szépen ellehet merülni ebben a masszában, ha valaki egy kicsit is ráérez és hagyja megérni önmagában-önmagának)
