Legend – The Pale Horse

A lemezt elindítva egy egyperces breakdown halom köszönt be és jelzi, hogy a srácok cseppet sem lazítottak a recepten, viszont, ami elsőre feltűnt az az, hogy valami eszméletlenül brutálisan megdörren a muzsika. Mondjuk ezzel a korábbiakban sem volt gond, de most mintha még durvább lenne a SÚLY. A másodikként felcsendülő Circle of Friendset hozta legelőször nyilvánosságra a banda a megjelenés előtt, mi pedig joggal bizakodhattunk abban, hogy minden rendben lesz. Egy igazi ultraparaszt tétel, aminek a középrésze hihetetlen hangulatosra sikeredett. Chad vokáljai pedig már tényleg nem is emberiek. Méregerős kezdés ez kérem!

Viszont a Shut Down hallatán már azért értetlenül pislogni kezdtem, hiszen lényegében olyan az egész, mintha az előző dalt hallgatnám újra… Arról nem is beszélve, hogy igazából hangzásában, dalszerkezetében, és úgy összhatásában is egy az egyben az újsulis Emmure-ra hajaz az egész koncepció. A végeláthatatlan chugga-chugga viszont ezen a korongon új szintre lépett. Itt aztán tényleg ne keressen a hallgató semmi mást, hiszen csak folyamatos breakdownokból épülnek fel a nóták. A Parasite-ról a Slipknot Psychosocialje ugrott be, de egyébként rendben van a dal, amit követően az Obey akár az Emmure legutóbbi hanganyagán is feltűnhetett volna.

Féltávon érkezik „pihentetőként” egy mára már szinte kötelezővé vált teljesen felesleges egyperces instrumentális darab, hogy aztán folytatódjon a sémák egymás utáni pakolgatása a Numbersben, amiben a most már ex-Bury Your Dead torok, Myke Terry vendégeskedik. Hazudnék, ha azt mondanám, észrevettem. Valójában nem sok értelme lenne a továbbiakban cím szerint kiemelni bármelyik számot is, hiszen semmi meglepő nem történik már a későbbiekben. Hiába a 30 perces játékidő, egész egyszerűen fárasztó, unalmas a The Pale Horse. Pedig az elején majdnem el is hittem, hogy ebből még akár lehet is valami.

Igazából ennek tükrében az Emmure két legutóbbi kiadványa is felértékelődik, mert itt biza a brutális hangzáson, Chad vokáljain és a korong első felében fellelhető néhány jól eltalált hangulati elemtől eltekintve sajnos semmit sem tudnék kiemelni, mint pozitívumot. Ha ilyesmi zenét szeretnék hallgatni, akkor sokkal inkább Bury Your Dead, Emmure, vagy a már múltkor is pozitív ellenpéldaként kiemelt American Me lemezek valamelyike fog előkerülni nálam.

3.5/10