La Dispute – Rooms of the House

Tracklist:

01. Hudsonville, MI 1956
02. First Reactions After Falling Through the Ice
03. Woman (In Mirror)
04. Scenes from Highways 1981-2009
05. For Mayor in Splitsville
06. 35
07. Stay Happy There
08. The Child We Lost 1963
09. Woman (Reading)
10. Extraordinary Dinner Party
11. Objects in Space

Műfaj: poszt-hardcore

Támpont: mewithoutYou, Wave zenekarok

Hossz: 41:40

Megjelenés: 2014 március 18.

Kiadó: Better Living

Az új La Dispute nagylemez feladata mindenképpen az lett volna, hogy választ tudjon adni a Wildlife visszalépésének okára, valamint arra, hogy a mewithoutYou, illetve Aaron Weiss jellemfejlődésének pályáját kívánja-e folytatni a zenekar vagy Jordanék húznak egy önmaguk karrierjén retrospektív kártyát és elkezdenek megint olyan dalokat írni, amelyek olyan impulzussal bírnak, mint 2008 időzített bombája, a Somewhere at the Bottom of the River Between Vega and Altair. Aki utóbbira számított az bizony csalódni fog, ugyan a példaképekhez képest nem kezdtek el folkot játszani, de ők is inkább úgy voltak az egésszel, hogy kell egy “nyugisabb” lemez, jobban illik a sorba.

Jordan Dreyerék le sem tagadhatják, hogy a La Dispute egy eredetileg a mewithoutYou csecsein felszopott screamo zenekarnak indult, ehhez pedig a poétikai összképet, az érzelmi kontúrokra helyezett hangsúlyt és persze a poszt-hardcore hidratált, de legalább a gitárszekció terén kihasznált zenei világát vették magukra, mint ismertetőjegy. Az idén nemrég megjelent Rooms of the House nagyot szólt az underground sajtóban (metacritic 88%), és ennek leginkább az az oka, hogy kicsit szakítva önmagukkal Jordanék voltak olyan merészek és írtak egy olyan poszt-hardcore lemezt, amiből teljesen kiölték a screamo elemeket, visszakanyarodtak az emo (és a Wildlife indie-je) felé, a Rooms of the House pedig inkább tűnik emiatt komorabb lemeznek, mintsem érzelmileg labilisnak, koncepció ide vagy oda. A lemez legfontosabb tulajdonsága elsősorban a verbális képzelőerő (standard párkapcsolati, szakítós témák diverzifikálása) mellett az, hogy a zenekar erőteljesen visszavette az intenzitást, a fókuszpontok így egyenes arányosságban terelődtek el a ritmikai visszafogottsággal, a középtempó és a lassabb tételek váltják egymást miközben a gitárok kifejezetten visszafogottan tetszelegnek. A hidegrázós pillanatok így azoknál jelentkezhetnek, akik Jordannek nem azt a karakterét kedvelik, amelyik a torkából Wave-szerű karcos vokáltémákat hoz, hanem az “elbeszélős”, sokszor simán spoken word tematikában előadó művészarcot. Ez emiatt központosítja is az ő szerepkörét a lemezen, amely zavaró is lehet, mert a többi zenész valahogy nem hozza egyensúlyba a mérleg nyelvét; emiatt aki kevésbé érti az angolt annak unalmas lehet a lemez, hiszen itt elég nyilvánvaló, hogy a No Sleep bástyáját elhagyva ők is beáldoznak valamit a roster követelményeiből. Ezek miatt a pontok miatt nagy csalódás lehet a Somewhere’ rajongói számára a lemez, jobban mondva unalmas, hiszen itt még egy gondolatvilágában teljesen elszállós King Park sincsen, helyette viszont van egy brutális adag érzelmi narratíva, mint egy medrében forgó film, amely alá alábeszélnek, de pont ezek azok a snittek és jelenetek, amikor nem jönnek azok a szempillafelhúzós pillanatok, amik megbontják az eseményeket, ami azért elég nagy kár. A bevezetőre reflektálva így kijelenthetjük, hogy a La Dispute végtére is követi a mentor mewithoutYou pályáját harmadik nagylemezén (még a sorszámra is adtak rendesen), ugyanakkor annyival ráncfelvarrják az összképet, hogy nem a poszt-hardcore-t dobták ki az ablakon, hanem az őket eléggé definiáló nyersebb , de még éppen szolid hangvételt, és őszintén szólva ez egy olyan lassabb medrű poszt-hardcore anyag, amely a közepesnél azért jobb, csak éppen nem elég jó. Továbblépés, de egyben visszalépés is. 6/10