Kylesa – Static Tensions

Bekövetkezett az, amiben titkon bíztam ugyan, de biztosra nem mertem volna venni: a Kylesa legújabb lemezével végleg katapultálta magát az underground bandák élvonalába. A Savannah városából származó együttes legutóbbi, Time Will Fuse Its Worth című 2006-os korongja is elég erősre sikeredett – be is lopták vele a szívembe magukat – ám ott még akadtak szürkébb pillanatok, s akkor a hangzás sem állt az ő oldalukra, így kíváncsian (na meg persze erősen bizakodva) vártam, hogy idén sikerül-e meglépniük a következő szintet.

A Static Tensions nem finomkodik a kezdéssel. Semmi elnyújtott intró, csak egy rövid kis dobos felvezetés, s a Scapegoat fifikás agressziójával már szét is szakítja szobánk csendját. Vibráló gitárok, elsöprő energia, húzós tempó – így kell lemezt nyitni. Az Insomnia For Months punkos rövidségével arat, míg a myspace-ről már jól ismert Said and Done delejező erővel bír – olyasmi dal az, mint a 2006-os lemez Hollow Severer című slágere. Ám ha egyetlen számot kellene kiemelnem az albumról, az mégis a negyedik, Unknown Awareness című szerzemény lenne, mellyel számomra megalkották az év dalát. Egyszerűen hihetetlen ez a szám: törzsi hangulatú dobok, sejtelmes női háttérvokál és túlvilági gitárdallamok hátborzongató elegyéből bontakozik ki az elementáris erejű, elkeseredett dal, melyben Philipp Cope úgy énekel, mintha nem lenne holnap. Zseniális. Itt jegyezném meg, hogy ezen a lemezen már nem hallhatóak az előző albumokon megismert mély, morcosabb vokálok, végig Philipp magasabb üvöltései dominálnak, aminek én kimondottan örülök.

Zeneileg megmaradt a sludge/stoner vonal, mint fő csapásirány, ám az egész lemezre jellemző egy kísérletező, dallamosabb és egyben pszichedelikusabb megközelítés, ráadásul Laura kisasszony több dalban is kiereszti a hangját, s ez mindenképpen jót tesz a változatosságnak. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy a zenekar megalkotta az eddigi legérettebb, legzeneibb albumát, telis-tele precízen kigondolt, okosan felépített számokkal, melyekből minden dallamosságuk ellenére sem veszett ki az a bizonyos súly, sőt. Iszonyatosan húzós, masszív témákat vonultatnak fel ezek a dalok, s teszik mindezt úgy, hogy közben aljasan gyorsan beleragadnak a hallgató fülébe. A lemez egyik legnagyobb erőssége egyébként a gitármunkában rejlik. A Kylesa gitárosai végig lenyűgöző kreativitással adagolják a jobbnál-jobb témákat; legyen szó súlyos riffekről, elsőrangú dallamokról vagy stoneres szólózásról, Phillip Cope és Laura Pleasants hibátlan munkát végeztek. Ehhez társul a sziklaszilárd ritmusszekció alapozása, s itt külön kiemelném az örvendetes módon megszaporodott dupla dobos részeket, melyek hol enyhe törzsi hangulatot idéznek, hol pedig csak szimplán színesítik az összképet. Mindehhez pedig egy olyan hangzás társul, melyet tanítani kellene, s ez különösen jó pont az előző album kicsit lo-fi, mocsári hangzása után.

Mit is mondhatnék zárásként? Megkockáztatom, hogy a Kylesa új lemezével már most letette az asztalra 2009 egyik legütősebb kemény zenei alkotását, mellyel jó eséllyel léphetnek olyan bandák nyomdokába, mint a Baroness vagy a Mastodon (ez utóbbival egyébként jelenleg együtt turnéznak az Államokban). Egy biztos: ők mindent megtettek ennek érdekében.

10/9