Kvelertak – Meir

Tracklist:

01. Åpenbaring
02. Spring Fra Livet
03. Trepan
04. Bruane Brenn
05. Evig Vandrar
06. Snilepisk
07. Månelyst
08. Nekrokosmos
09. Undertro
10. Tordenbrak
11. Kvelertak

Műfaj: Black 'n roll

Támpont: Darkthrone a crust korszakból, Chrome Division

Hossz: 49:02

Megjelenés: 2013. március 25.

Kiadó: Roadrunner Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

A Kvelertak utóbbi három évét nagyjából négy dolog jellemezte: siker, siker, pénz és siker. Nálunk a szívszőr ugyan elég alacsonyra szorította a debütáló lemez pontszámát, de az hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a metalvilág, és az annak határain túli egységsugarú zenekedvelő is meglepően jól fogadta a cím nélküli albumot. A lemez ugyanis tökéletesen kihasználta helyzeti előnyét: olyasmit mutatott a népnek, amire korábban nem igazán volt igénye (mivel nem igazán létezett), méghozzá olyan minőségben, ami pillanatok alatt függővé tette a fogyasztót. Most viszont ebből tanulva már tudod, hogy mit akarsz egy Kvelertak lemeztől, és azt is, hogy hogyan. Black ’n rollt, úgy, hogy mosolyogva, de vicsorogva és kényszerűen táncoló lábakon gyújtsd meg a helység temploma felé vezető benzincsíkot.

Kvelertak - Meir

KvelertakHa létezne egyetemes értékrend, az alapján meg lehetne kérdőjelezni a stavangeri zenekar elképesztő sikerének indokoltságát, de az tény, hogy a lavinaszerűen terjedő ismertségért megdolgoztak. Az első nagylemez dalainak zsigeri hatását nehéz tagadni, de ez kevés lenne, ha nem lelkes és befolyásos embereknek vált volna kedvencévé, akik tulajdonképp a lavinát berobbantották. A BallouBaizley tengelynek köszönhetően tulajdonképp a teljes amerikai rockvilág szembesült azzal, hogy a klasszikus rocknak a sok hadonászás (Turbonegro, Gluecifer, Chrome Division) után végül tényleg Norvégia adja a huszonegyedik század első igazán felrázó pofonját. És ha már így történt, a Kvelertak alaposan meg is turnéztatta a lemezt, aminek következtében a világ gyakorlatilag minden szegletébe eljuttatták az anyagot. Ezek közben és után sorra gyűjtötték be az elismeréseket, a legkülönbözőbb ranglisták élére ugrottak, és a legkülönbözőbb díjakat tették zsebre. Ennek eredményeként az utóbbi időben erősen megroppanó Roadrunner Records (menekülő útvonalat és) potenciált látott bennük, így a gyakorlatilag második nagylemezüket, a Meirt az utóbbi harminc év egyik legnagyobb metal kiadója gondozza (ezzel kapcsolatban a lemez anyagára vonatkozóan nincs helye aggálynak: a felvételek már a szerződés megszületése előtt befejeződtek).

És kicsit csalódás az anyag. Az első lemezhez képest kevesebb a Myrkgrav, több a Thin Lizzy, pofátlanabb az AC/DC (a szövegvilágban is). Sosem gondoltam volna, hogy a This Elegy, His Autopsy után lesz még okom belekötni Kurt Ballou munkájába, de a cím nélküli lemez hangzásának kócait nem kellett volna kifésülni. Ráadásul a Meir beigazolta a félelmemet, hogy az ütnivaló „blöezés” ki fog tudni szökni az aktuáltucat bármicore-ketrecből (Spring Fra Livet, Evig Vandrar). De ezzel gyakorlatilag minden (szőrszálhasogató) rossz elhangzott a lemezről. Igaz ugyan, hogy míg az előd dalai úgy hatottak a fülre, mint égő gyufa a benzinre, addig a Meir esetében a hatást legfeljebb az égő gyufa és az alumíniumreszelék példájával lehet illusztrálni. Mert ahogyan a csillagszóró, úgy a fül is lassan izzik fel a lemeztől, ha viszont ez megtörténik, akkor igen nehéz csillapítani a folyamatot. Ez természetesen nem jó, de egyszerűen három hallgatás után tehetetlenül fogod újra meg újra elindítani a lemezt (míg az első lemeznél három szám után már nyilvánvaló volt, hogy ez meg fog történni).

KvelertakAz új lemezre egyrészt épp annyit fejlődött a zenekar, amennyit a rajongók tetemes része elvár és be tud fogadni egyszerre: igen keveset. Előkerül kifejezetten thrash megoldás (Månelyst), furcsa, a dallamos kiabálás felé hajló vokálsáv (Evig Vandrar), pszichedéliát célzó hangulat (Tordenbrak), hatalmas dúrok (Spring Fra Livet) egy-két derék gitárszóló (Månelyst, Kvelertak) és hosszabb dal (Nekrokosmos, Undertro, Tordenbrak), de a gerinc, sőt a bordák és a végtagok is át lettek ültetve az előző lemezről. És ez a test ugyan nem ad akkora pofont, mint a debütalbumé (mert váratlanul mindig sokkal jobban fáj), de azért visszakézből egy tisztes stricipofonra minden további nélkül képes. Másrészt hiába hallottad már a Snilepisket a Westcoast Holocauston (ha a demó számainak elővétele ilyen ütemben folytatódik, akkor még két-három lemez, és az összes, rendes megszólalást érdemlő szám megkapja a jussát), hiába volt langyos étvágygerjesztő a Bruane Brenn, és hiába visszhangzik a lemezt záró Kvelertakban a Young fivérek összes/bármelyik ’90 utáni dala, ha egyszerűen minden, ami megszólal, beleássa magát a füledbe. Ráadásul lefelé, hogy mindenképp belefulladjon a saját kilégzésébe, és ott is maradjon bomlásig. Ettől függetlenül biztos, hogy a Meir az első lemez mellé nem tud felnőni, de megközelíteni képes, és már az is csodaszámba megy, hogy egy világrázó indulás után a folytatással nem bukott hatalmasat a zenekar. Összességében tehát a mosoly levakarhatatlan, a vicsor és a táncoló lábak is adottak, a templom viszont marad érintetlen.

Pontszám: 8/10