Korn – Live & Rare

A Korn túl van egy kiadóváltáson – gondolom mondanom sem kell hogy a sok független kiadós ígérgetés után egy másik multihoz szerződtek, de itt biztos megadják nekik a hőn áhított szabadságot, és véletlenül sem profittermelés a cél. Az otthagyott kiadók nem arról híresek hogy a nagy neveik távozása után nem próbálnak minden lehetséges centet kisajtolni belőlük, így ahogy számítani lehetett rá, előálltak a Korn esetében is egy gyűjteményes lemezzel – szerencsére a best of lemezt már ellőtték az együttes náluk dolgozása idején nem is olyan rég, így azt még nem volt pofájuk kiadni mégegyet. Ezért csakis egy élő, vagy egy gyűjteményes lemez jöhetett szóba, de úgy látszik nem volt elég anyaguk ahhoz hogy bármelyiket megcsinálják, ezért itt van egy élő, és gyűjteményes lemez, túinván.

11 élő felvétellel, és két ritkaságszámbamenő nótával. Az a legszomorúbb az egészben, hogy nekem tetszik a dolog. Persze jobban örültem volna egy aktuális, teljes live lemeznek – bár alapvetően nem szeretem az élő lemezeket, de a Korn esetében jogosnak tűnne egy dupla kiadvány is akár. Viszont amíg ez nem születik meg, addig végre hivatalos körülmények között meghallhatjuk lemezen is, hogy mai, gyönyörűen csiszolt hangzással hogy is szólnak az olyan klasszikusok, mint a Blind, és az A.D.I.D.A.S. – sajnos az első két lemezről összvissz ennyi szerepel. Lehetőség van végre átgondoltan összehasonlítani őket az újkeletű Korn dalokkal, és végre őszintén be lehet vallani: A Did My Time-ot nyugodt szívvel oda lehet tenni melléjük, és bár a stílusfinomodás érződik, nem ugrál a színvonal – még az általam lemezen nem igazán favorizált Right Now is üt.

Itt van a lemezen a Metallica feldolgozás One is, amit viszont teljesen felesleges volt idetenni, egy mindenki által könnyen hozzáférhető dalról van szó, ugyanabban a verzióban ahogy a Take a Look in the Mirror-on szerepel. A Pink Floyd feldolgozás (Another Brick in the Wall) feltűnésének viszont örülök, szépen szól élőben – ahogy a felháborítóan gáz Szigetes fellépésükön is csúcspontszámba ment a darab – még akkor is jó, ha Munky itt is elkezd szólózni – és itt is le kéne töri érte a kezét. A kedvenc Korn számom, a My Gift to You hozza a várt katartikus élményt, még akkor is ha Jonathan Davis a hörgésekkel és ordításokkal itt is bajban van – ez annak fényében meglepő, hogy a komolyabb dallamokat simán hozza. A két stúdiószám: az Earache My Eye egy Cheech & Chong feldolgozás, kifejezetten rossz lett sajnos, a Proud meg egy Life is Peachy korszakos dal lehet – a megszólalása alapján mindenképp. Végülis jó ez, de azért nem baj hogy nincs ott a lemezen, mert mai fejjel örülök annak, hogy hallok egy számot abból a korszakból amit még nem ismerek, de a lemezen azért gyengének tűnt volna.

És vége. A pénzt be lehet vele kasszírozni, de legalább érdemes meghallgatni is. Jó, mint úgy általában a Korn.