Kirobbanó formában – Cancer Bats: Psychic Jailbreak

A kanadai Cancer Bats igencsak közkedvelt a hardcore punk színtéren, immár hét stúdióalbummal, több EP-vel és splittel a hátuk mögött a szakma elismert együttesének számítanak. Zenéjükre inkább a dallamos zúzás jellemző, a bitang riffekkel megspékelt energikus dalaiknak köszönhetően sok rajongót bezsebeltek az évek során. Tavaly októberben Scott Middleton alapító gitáros családi és egészségügyi okokra hivatkozva kilépett a zenekarból, így az új, Psychic Jailbreak című lemez trió felállásban készült el, a gitársávokat Jaye R. Schwarzer bőgős játszotta fel. Az album megjelenése előtt több klipet is megosztottak, többek között a Lonely Bongot, amelyben bejelentették az új gitárost, aki nem más, mint Stephen Harrison (Fever 333, ex-The Chariot). Így végre ismét teljes a létszám, legalábbis koncertezéshez tuti, illetve ha követjük a zenekart a közösségi médiában, feltűnhetett, hogy Stephen mellett egy hölgy is együtt játszik élőben a kanadai fenegyerekekkel, illetve a Radiate klipjében is szerepel, ő pedig KT Lamond gitáros (Like a Motorcycle). Hogy állandó tagnak számít-e, vagy csak élőben erősít a hangzásra, azt egyelőre homály fedi. Ennyit a felvezetésről, nézzük, milyen lett a hetedik Cancer Bats–lemez.

Az előzetes dalokból sejthető volt, hogy lendületes albumot kapunk, és bizony így is lett. Elejétől a végéig tele van energiával, még a lazább tételek is hatalmasat és kiválóan szólnak, így aki esetleg azért aggódott, hogy Scott távozásával ízét veszti a zenekar, megnyugodhat, a lehető legjobb formában vannak a fiúk, ráadásul Jaye szinte lubickol a gitáros szerepében, fülbemászóan dallamos és szédületes szólókat írt, a dörgedelmes riffekről már nem is beszélve. A Radiate című nyitánnyal valósággal ránk rúgják az ajtót, ugrálós nu metal beütése van a dalnak, igazi vehemens kezdés, beállítja szépen az arconpörgés fordulatszámát, amivel nagyjából végig számolni is kell a lemez egészét tekintve. Mintha a Hail Destroyer album kifinomultabb, csiszoltabb verzióját hallgatnánk, ugyanakkor szó sincs ismétlésről. Az alaphangulat olyan, mintha egy gördeszkaparkban eltöltött pörgős, trükköket halmozós, de sokat zanyálós, estébe forduló délután soundtrackje lenne. Ezt az érzést erősíti például a The Hoof, ami szövegét tekintve gyakorlatilag egy szerelmeslevél ehhez az extrém sporthoz, vagy a punk stíluselemekben bővelkedő Friday Night a dallamos refrénnel és Jaye lendületes szólójával, na meg a Pressure Mind, amit a felénél következő karcos és erőteljes ének, majd az azt követő dallamos és iszonyat hangulatos gitárszóló a lemez egyik legkiemelkedőbb dalává tesz.

Az albumból süt a hardcore punk esszenciája, de a zenekar saját képére formálja a stílust. Nem csupán végigdarálják a lemezt zúzós gitár- és dobtémákkal, a masszív, csavaros riffeknek is nagy szerepe van, például a doomosan komótos Hammering On című dalban, ami tulajdonképpen egy duett. Liam Cormier hangját csak dicsérni lehet, nem csak ordítani tud, érdes hangja sokkal többre képes, mint elsőre gondolnánk, Brooklyn Duran énekesnő orgánuma pedig bármelyik doom zenekarba simán passzolna. A Rollin Trees is egy visszafogottabb darab, viszont egyáltalán nem nevezhető könnyednek, csak a tempóból vettek vissza egy kicsit, a dobot pedig külön ki kell emelni, annyira egyszerű és mégis zseniális, ahogy Mike Peters adagolja a groove-okat.

Lazább darabok ide vagy oda, a lemez legnagyobb részét a vad és pörgős számok uralják, elég csak a Shadow of Mercuryt említeni. Koncertre született, igazi moshförgeteget robbanthat be, de bátran ki lehet jelenteni, hogy minden dalt imádni fog a közönség élőben, a záró Psychic Jailbreak pedig kisajtolja majd belőlünk a végső erőtartalékainkat is. Az egyszerű struktúrában van elrejtve a titok, nem kell túlbonyolítani ebben a műfajban semmit, a kiszámíthatóság ezen a téren egyáltalán nem hátrány, sőt kifejezetten előnyös, hiszen jóval könnyebben azonosulunk a lemezzel, miközben baromi jól szórakozunk. Minden ott van, ahol kell, sehol egy felesleges nagyzolás, hajlítás, csűrés-csavarás, csak a zsigeri hardcore punk zsíros riffekkel, fincsi szólókkal, patent dobtémákkal és pazar vokállal, ráadásul még a hangzás is patika. Kell ennél több? Ugye, hogy nem.

Vita nincs, a Cancer Bats az idei év eddigi legjobb hardcore punk lemezét tette le az asztalra. A Scott távozása okozta aggodalmunk szertefoszlik már az első dallal, aztán már csak élveznünk kell a többit. Nincs itt egy rossz darab sem, de még egy félresikerült részletet is hiába keresnénk. A Psychic Jailbreaket szinte szétfeszíti a benne rejlő energia, és akkora pluszt ad a mindennapokhoz, mint három egymás után bevert large stamina potion, ráadásul még annak is meghozhatja a kedvét a deszkázáshoz, aki már pocakos, harmincöt éves és néha fájnak a térdei. 10/10