Kingdom Of Sorrow – Kingdom Of Sorrow

Tegye fel a kezét, aki nem pontosan azt várta, amit végül ezzel a 11 számmal kapott? Ugye, nincsenek túl sokan. 2005 óta formálódtak a dalok az idei év egyik legjobban várt projektjéhez, — vagy szupergruppjához, ha így jobban tetszik — melyben a tengerentúli metal rajongókkal a Headbangers Ball műsorvezetői székéből farkasszemet néző Hatebreed / Icepick énekes-rocksztár Jamey Jasta, valamint a Crowbar fő motorja, s a Downban szintén oszlopos tag Kirk Windstein egyesítette erejét egy kis örömzenéléshez. Ennyi idő után, s ilyen arcokkal lehetett bízni a kiérlelt és minőségi végeredményben; s a Kingdom Of Sorrow nem is hoz szégyent a tagok nevére és munkásságára; ezt még a Jamey neve miatt hevesen fújolók is elismerhetik.

Mindkét zenésznek megvan a saját markáns, félreismerhetetlen sajátosságokkal rendelkező világa, evidens, hogy kettejük kéznyoma a végeredményen is igen határozottan érezhető, ami leginkább természetesen a bandáik keverékeként írható le, meglepetés kizárva. A mostanában már könyvírásra is vetemedő, emellett Stillborn Records kiadófőnök Jamey ontja magából messziről felismerhető hangszálpusztító üvöltéseit, s a néhol egy az egyben az anyabandájában már hallott ordításokat; Kirk pedig azt az ólomsúlyú, kiábrándult, s mégis érzelemmel teli mázsás riffelést hozza, amit a Crowbarban annyira szeretünk, s amit csak ő tud így, ilyen szinten. Leginkább Kirk, s a szintén Crowbar, valamint korábban Black Label Society gitáros Steve Gibb témái, riffjei miatt fogott meg a CD, pl. a nyitó Hear This Prayer For Her pusztulat-szagú lendületes kezdése a mázsás belassulásokkal keverve azonnal beég a memóriádba, de mindegyik számban brillíroznak. A változatos dalokat megkoronázó, amolyan Anselmo / Down ízű ének-hajlítások pedig remek pillanatok az amúgy is magas színvonal mellett. Ez a szőrös, rekedtes, koszos, mégis érzelemmel teli éneklés (örömömre szolgál, hogy Windstein is sokszor kiereszti a hangját) végig előkerül a lemezen, s a másodikként érkező Grieve A Lifetime-ban is a legjobb pillanatokat jelenti, természetesen a komor főriff mellett. Nincs itt semmi megfejtés, csak szívből jövő súlyos sludge / hardcore muzsika, és jó Dalok. Sokkal jobban bejön ez a CD, mint az utolsó két Hatebreed anyag (tőlük a mai napig a Satisfaction Is The Death Of Desire a kedvencem), bárcsak átugornának fesztiválozni Európába a nyáron!

A középtempós sludge bombák mellett aztán elég sok hardcore-os mozzanat is jelentkezik (Demon Eyes, Lead The Ghosts Astray, vagy a Begging For The Truth), valamint mosh-beindító döngölések (a Piece It All Back Together groove-ja hogy húz!) szép számmal. Derek Kerswill is pontosan tudja mi illik ide, s mi nem; kőkeményen alapoz a bőrökön, akárcsak a számomra ismeretlen Matthew Brunson a bőgőn. Tényleg nincs itt más, csak csípőből nyomott feelinges és zúzós átható muzsika okosan megírva, amitől nem fullad unalomba ez a kb. 40 perc érett düh, üresjárat nélküli támadásnak van kitéve az agyad és a füled egyaránt. Olyan fájdalmasan mély dalt is csak sokat megélt fickók tudnak írni, mint a legnagyobb favoritok közé emelkedett, minden súlya mellett is hátborzongatóan lélekkel teli With Unspoken Words, melynek komótos, sebzetten vánszorgó gitártémái, és lassú, kietlen harmóniái Jamey kiakadt ordításával kísérve telitalálatként értek. De ettől a szinttől nem marad el a Screaming Into The Sky sem, mely szintén finomabb húrokat penget, mint többi társa, lágyabb pengetésre kanyarítanak rá önmarcangoló énektémákat, s csak a refrénnél érkezik be az üvöltés, és a dohogó zsíros, szimpla gitár.

Bár elvétve becsúszik pár szürkébb pillanat; a Kingdom Of Sorrow debütálása így is megfogott. Mivel a Hatebreed már régóta nem tudott lenyűgözni, így, ha Jamey hangját akarom hallani, vagy szimplán egy brutkóbb és direktebb Crowbar lemezre vágyom, biztos sokszor előszedem még a Bánat Királyságát.

8,5 / 10

Kingdom Of Sorrow @ Myspace