Már lassan egy hónapja itt görnyed a fiókomban a legutóbbi Khors anyag, amit egyenesen a zenekartól kaptam Ukrajnából; igényes borító és booklet körítés, magával ragadó zenei tartalom és igencsak profi hangzás. Mellékelten írott CD-n a logó, zenekar és koncertképek (én mégis a booklet fotókat használtam fel) és pár élő felvétel — nos így kéne ezt, marad egy eredeti CD a kritika után, amit szívesen rakok vissza a polcba és veszem is elő alkalom-hangulat adtán (ennek a lemeznek megvan a maga kietlen atmoszférája, melyhez valóban szükségeltetik a rátermettség és érzésvilág, amúgy fabatkát sem ér).
Kedves regisztrált és nem regisztrált Black metál kedvelő olvasók! A zenekarral lezsíroztam egy interjút, amit a most olvasott kritika fordítása után meg is kezdek, s ismerve ezt és a mögöttes zenei tartalmat, már most izgatott vagyok a kivesézős és némileg személyes kérdések végett-miatt, hogy miért is? Akinek esetleg nem cseng ismerősen a Khors név, annak elárulom azt a bizonyos hátteret, ex és most is aktív Nokturnal Mortum tagok projectje ez. Na de akkor némi biográfia és info, hogy mindent a helyére rakhassunk…
A harkivi zenekart 2004-ben hozta létre Khorus, ex basszus gitárosa az Astrofaes-nek, maga mellé toborozva a hosszú és fagyos útra: Khaoth-ot, mint dobost (Tessaract, ex-Astrofaes, ex-Hate Forest) és Helg-et, mint gitárost (Runes of Dianceht), aki a vokálért is felelős.
2004 decemberétől 2005 januáráig dolgoztak az első anyagon, mely 2005 áprilisában kiadásra került az ukrán Oriana Music kiadó jóvoltából The Flame of Eternity's Decline címmel, olyan vendég zenészekkel munkálkodtak együtt, mint Satorious (billentyűs, Nokturnal Mortum, Finist) és Wotherax (vezető gitáros, Finist, ex-Nokturnal Mortum).
2005 októberében Nort (ex-Scorbut, ex-Nagual) csatlakozott a bandához, mint másodgitáros. Közben folyamatosan kisebb nagyobb sötét és szélsőséges fesztiválok vendégei voltak, elhozva az amúgy is rideg földekre, a skandináv telek burjánzó születését, 2006 februárjában megkezdték a munkálatokat a második anyaggal (amiről most olvasol), közben folyamatosan koncerteztek, végül december 16-án jelent meg szintén az Oriana Music gondozásában…
Aki esetleg ismeri a
The Flame of Eternity's Decline-t, annak túl sok újdonságot ez az anyag nem mond, az ott jól lefektetett alapok vezekelnek itt tovább, a technikai tudás a helyén (mely nem is olyan meglepő a biográfiát és az ukrán black sceene nagy neveit olvasgatva), még mindig atmoszférikus és hideg szláv Black metál,
Nokturnal Mortum és
Astrofaes nyomán, amiben újdonságként hat egy kis éteri
Drudkh érzés is, ami miatt súlyosan magával ragadó produkció, egyszerűen embertelenül szép…
Fagyos és kietlen önpusztító aurája miatt, leginkább (nem zeneileg — hangulat terén)
Immortal –
Blizzard Beasts-hez tudnám hasonlítani, zenei téren pedig egy abszolút gyönyörű és súlyosan mérvadó hekatomba paradoxon egyvelege. A címadó dal szép és mélységes felvezetésére, masszív és zakatoló teltség épül, a gitárok némileg riffelőek, ám mégis csak érezni a Black metál kásáit, melyre mint egy csatába induló katonai menet feszül rá a had… ezzel ellentétben; lágyan csilingel a szintetizátor kellemes hangja, szomorú és rideg hatást teremtve, amire vonalgló barázdákkal szánt bele a vokál, mely bár károgó, mégsem az a totálisan varjúdombi… inkább hörgés szerű, mély és kántáló, olyan, amilyen a zene… a közepe felé leül a nóta, s a végére kapunk egy szép szólót is. Az
Ashes esetében a sebesség sokkal mérvadóbb, itt tűnik fel némi régi
Immortal,
Satyricon,
Emperor hatás, ám csakhamar beállnak a középtempóba, ami itt is nekem leginkább az
Ajattara féle zakatoló-súlyosan hömpölygő megoldásokra emlékeztet. Itt is kellemes és impromizatív szólókat kapunk, melyek nem igazán black metálosak, s ez a zene olyant is magával sodorhat, aki nem a stílus fanja, hiszen kietlen ridegsége ellenére emészthető és kellemes anyag, kevés sebességgel, jó hangzással, nem rikácsoló vokállal.
A
Garnet feszes középtempója is rendesen penge szántós, a dobok jól hallhatóak, és remek váltásokkal tűzdeltek, jól figyelve a cinek kilengéseire és a sulykoló pergőkre, a végére itt is megérkezik a repülni vágyó szólók hada némi melankolikus zongora kíséretében. A
Misery a lemez legdepresszívebb dala, a felvezetés akusztikus, mely mellett ott vezekel a szintetizátor megbénult dermedtsége, majd erős basszus morajlás, s már érezzük is a
Khors gyűlölettel és keserűséggel felszívatott fecskendőjét a karunkban… véráramba kerülve egyetlen eredmény a halál, méltón avagy elbukottan, mit számít? Kit érdekel? A zene megtorpant, s az élet naiv bájait eltörölve emel, avagy süllyeszt el, a tiszta gitár szóló megszólalása annyira mély és gyönyörű, hogy az egyértelműen a
Shining-ra emlékeztet.
A
Concious Burning felépítése sokban
Ashes szerű, gyors kezdés, majd belassulás, váltakozás a nap érlelte hó bércek és a rideg téli éjszakák között. A
Whispers egy kellemes és borongós ambient, instrumentálisan és fájdalommal érlelve, ahogy azt illik, ahogy azt kell!
Az
In the depths of black hills zenei palettája illik leginkább a
Drudkh féle megoldásokhoz és érzésekhez, masszív és tékozló, erős és kifáradt egyszerre, magabiztosan vezetve a halál oltára elé. A szövegek amúgy egyszerűek, de tökéletesen illenek ahhoz a világhoz, melynek pilléreit a
Khors építgeti, egy tüdő mely mélyeket szív a szláv hegyek fagyos levegőjéből, hogy éljen, majd meghalhasson, mint ősei a csatákban, mesékben, mítoszokban, megmutatva az emberi bátorság, gyarlóság és félelem minden szegmensét. Tanulva a dicső múltból, együtt élve a természettel és emlékezve a világ kezdetére…
A zárás, pedig egy kellemes és borongós dal, torzított gitároktól mentesen, zongorára, dobra és akusztikusra építve; sötéten, fagyottan lépdesve a végeláthatatlan hómezőkön, mint ahogy a nagy és lomha tenger kicsapott és finoman magába ölelte az ének sejtelmes hangját, felszívta és felerősítette, mintha magával szeretné sodorni valahová, ahol a zene csönddé válik, ellibbenő borzongássá…
Tehát egy erős és súlyos anyag, melynek megvan a maga keménysége, de nem a sebesség és a rikácsoló pokol tüzei miatt, egyszerűen szép és művészi, olyan akár a tél, fehér, éteri fényű, embertelen és halott. A
Cold tehát valóban cold, s minden kétséget kizárva egy csodálatos és mély atmoszférikus szláv black metál album, magasan az átlag mérce fölött!
10/ 10
