Képzelt Város – Anatolij

Tracklist:

01. Kepler
02. Orion
03. Vörös óriás
04. Albireo B
05. Epszilon
06. Libra
07. Nóva
08. Theodor
09. Ég veled, Anatolij!

Műfaj: poszt-rock

Támpont: marionette ID

Hossz: 42:54

Megjelenés: 2013. október 21.

Kiadó: Szerzői kiadás

Webcím: Ugrás a weboldalra

Minden megvan ahhoz, hogy Magyarország egy igazi poszt-rock nemzet legyen: egy szuicid, depresszív hajlamokkal felvértezett ország vagyunk, melynek nagy részét kopár tájak teszik ki. Ezzel együtt persze van is egy hangulata, amelyet a merengő, elnyújtott poszt-rock dalokban remekül vissza lehet adni, ám valamiért mégsem úszunk a tehetséges poszt-rock bandákban. Volt nekünk egy marionette ID-nk is, akik a kiváló Alluvion után bedobták a törölközőt, egy kicsit szegényebbé téve az amúgyis nincstelen hazai színteret. Azt azonban nem felejthettük el, hogy Győrffy Máté a marionette ID mellett a Képzelt Városban is pengette a húrokat, majd később jött a hír, hogy Kovács Ákos énekes is a bandához "szerződött", mint új énekes, ez pedig több, mint amire egy magyar zeneszerető ember vágyhatna.

Mondhatnánk úgy is, hogy a két banda “egyesüléséből” tényleg a Bolygó Kapitánya született meg, hiszen az Anatolij a két csapat erősségeit sűríti magába és teszi ezt olyan minőségben, hogy kétség ne maradjon, melyik csapat viszi a hátán az országot ebben a műfajban. Persze, szerettük mi a korai Képzelt Várost is, de Oláh Gergely énektémái és dalszövegei inkább elvettek, mint hozzáadtak a dalokhoz és talán az egyetlen olyan gyengébb pont volt a bandán, amelyre mutogatni lehetett. Aztán elindítjuk az Anatolijt és egyszerre minden kitisztul, hogy mit is szerettünk volna ettől a bandától hallani, mi volt az, ami eddig hiányzott, még ha nehéz is szavakba önteni ezeket.

Először is: hihetetlen a hangulat, amely átjárja az albumot. Alapból a világűrös téma sem mondható túlságosan elcsépelt dolognak, ám a “nagy semmiben” bolyongó házaspár története köré épített koncepció hibátlan, a szövegek pedig kellően sokszínűek ahhoz, hogy ne ugyanazt nyújtsák, ha különböző hangulatban ülünk neki a daloknak. Óriási kohézió van a számok között, ezzel együtt pedig az egész album egy megbonthatatlan egységnek tűnik, amelynek ha egyszer nekiül az ember, nem engedi el. Szó szerint az első másodperctől rabul ejtő az egész: berobban a Kepler, mi pedig zavartan pislogunk, hogy vajon jó banda lemezét hallgatjuk-e. Aztán nem is marad időnk azon gondolkodni, hogy hova tűnt a csilingelő hangzás és mi ez a poszt-metál rombolás, mert egyszerűen érezzük, hogy ez jó. Nagyon jó. Persze eldurrantották a legkeményebb számot az elején, de ez nem jelenti azt, hogy az ezután következő részben bármiféle minőségbeli romlásnak kell, hogy fültanúi legyünk. Építik a dalokat, építik a sztorit, építik a lemezt. Vannak ugyan kevésbé erős nóták, amik tényleg szó szerint kevésbé erősek, hiszen még közepes minőségű dallal sem futunk össze az albumon. Az pedig hab a tortán, hogy a záró “Ég Veled Anatolij!” az egyik legjobb dolog, ami az évben történt, a 80-as évek űr sci-fijeit idéző szintijével, a végtelenségig ismételt “Adj levegőt!” dalszövegével és a szétrobbanó érzelmekkel, amik körülveszik a dalt.

A minimális minőségi hullámzástól eltekintve egyszerűen nem találni fogást az albumon. Az ének és a dalszövegek hihetetlen fejlődésen mentek keresztül az új vokalistának köszönhetően, zeneileg pedig új szintre lépett a banda azzal, hogy mertek kísérletezni és kilépni a merengő, csilingelő világból, amely a korai lemezeket jellemezte. A hazai poszt-rock színtér legalapabb lemeze lett az Anatolij, amely magyar dalszövegei ellenére külföldön is meg kell, hogy állja a helyét, hiszen ilyen albummal nem mindennap találkozik az ember, így a pont sem a hazai skálán alapul. Bivalyerős lemez.

9/10