Káoszból született sötétség – Venom Prison: Erebos

Kétség sem férhet hozzá, hogy a Venom Prison a 2015-ös megalakulása óta a brit death metal-színtér egyik legtehetségesebb zenekarává nőtte ki magát. A walesi csapat a stílus rajongói körében a Samsara című második lemezével váltotta ki a legtöbb elismerést. Zenéjük sokoldalú, sodró lendülettel bír, mintha maga az őrülettel vegyes káosz örvénylene minden dalukban. A rövid, fülbemászó dallamokat éles váltással követik a cséphadaró riffek, szédületes szólók, hardcore-os elemek, mindezek mellett pedig Larissa Stupar kompromisszumot nem tűrő hörgése, rikácsolása ostromolja a hallójáratokat. Idén februárban megérkezett a negyedik nagylemezük, amely az Erebos nevet kapta. Innen sejthető, hogy a zenekar a görög mitológiát vette alapul, Erebosz ugyanis a görög mondavilágban szereplő Khaosz gyermeke, maga az ősi sötétség, aki az Alvilágban lakozik. Érdekes koncepció, nézzük, mit sikerült kihozni belőle.

Aki követi a banda életútját, azt biztosan nem érinti meglepetésként, hogy ez az anyag picivel visszafogottabb lett, mint az eddigiek, attól viszont nem kell félni, hogy a szokásos lendület, acsarkodó hangulat és kíméletlen zúzás teljesen odaveszett, mindenki megnyugodhat, erről szó sincs. Mindössze az a helyzet, hogy az eddigi albumokon, főleg a Samsarán megtapasztalt káosz kissé lecsillapodott, a dalok szerkezete kifinomultabb, könnyebben befogadható. A rövid felvezetésben a lemez címét adó sötét isten nevének kántálása mellett fény derül annak származására is, ezt követően pedig megszólalnak a Judges of the Underworld dallamai és már indul is a förgeteg. Rögtön az egyik legkeményebb tétellel indítanak, hibátlanul szólnak a vágtázó gitár- és dobtémák, valóban olyan érzést ad, mintha odacitálnának az alvilági ítélőszék elé, ami egyértelműen, kérlelhetetlenül kimondja: „Guilty as charged!” Larissa ismét dallamosan énekel, ezen a lemezen többször, bátrabban használja így a hangját, igaz, nem ő lesz a következő szupersztár operaénekesnő, de ebbe a közegbe jól passzol, legtöbbször pedig a tiszta vokál mellett párhuzamosan vonul a hörgés is, a dalszöveg pedig megegyezik. Ezeket a két sávos vokálokat hallgatva óhatatlanul is az As I Lay Dying ugrik be, ugyanakkor mindig epikus hangulatot ad egy-egy dalnak, ami csak jobban elmélyíti a mitológiai vonatkozást.

A Nemesis egy fokkal keményebb folytatás, a hullámzó gitárdallamokra agresszívan fekszik rá Larissa hörgése, a mérhetetlen harag és bosszú megtestesítője, egyszerre erőszakos és rémálomszerű, nem hiába kapta a darab ezt a címet, Nemeziszt a megtorlás istennőjeként tartják nyilván. A Comfort of Complicity egy összetettebb tétel, a fülbemászó riffek a Lamb of God stílusára hajaznak, virtuóz gitártémák, skálák színesítik, egész egyedi légkört kölcsönözve a végére. Először itt tapasztalhatunk komolyabb változást dalírás szempontjából, amire a Pain of Oizys rá is erősít, megmutatja a zenekar eddig teljesen ismeretlen oldalát. Nagyobb teret kap a melankolikus, tiszta ének, a gitártémák felerősítik a keserves atmoszférát, a rövid szólókiállások pedig átvezetőként szolgálnak a fájdalomtól átitatott őrjöngéshez, az érme másik oldalához, ráadásul mindezt apró, párhangos zongora futamokkal megtűzdelve, lassan az epikus végkifejlet felé haladva. A szó szoros értelmében zseniális a dalszerkezet és a szöveg. Itt lehet igazán fülön csípni a zenekar tehetségét és rendkívüli sokoldalúságát, valamint azt is, milyen ügyesen visszaadják a mitológiai alakok jellegzetességeit, ami éppen ebben a tételben sikerült a legjobban, Oizys ugyanis a szenvedés, szorongás, gyász és depresszió istennője, Erebosz gyermeke.

A kicsi, de annál felemelőbb kitérő után rögtön vissza is kergetnek a rombolás világába, bár sok újdonsággal már nem fogunk találkozni. Itt kezd már kissé egysíkúnak érződni ez az eposzi hangvétel, szerencsére a Gorgon Sisters (a gorgókat, Meduszát és testvéreit nem kell bemutatni senkinek, ugye?) megtöri ezt a sort, a végén a türhő hörgés és az egyértelműen a breakdown közeledtére utaló jelek hatására én fel is pattantam a kanapéról és dagadtak a nyakamon az erek. Ami viszont még egy hatalmas piros pontot érdemel, az a Technologies of Death névre keresztelt zárótétel, ami szintén egyfajta fohász a sötétség istenéhez, zárásként a döngölős gitár- és dobtéma alatt szintén Erebos nevét kántálja Larissa, de már végig üvöltve, ezzel olyan tökéletesen bezárva a kört, hogy csak elismerően lehet rá csettinteni.

Az utóbbi időkben több zenekar próbatermét is felkavarta a változás szele, de nem mindenki tudta ezt olyan jól felhasználni, mint a Venom Prison. Nem csak úgy mutatták meg azt, hogy többre is képesek, hogy más stílusjegyeket használtak fel egy-egy tételben, hanem voltak elég merészek és kreatívak ahhoz, hogy a dalok struktúráján is pofátlanul zseniálisan tudjanak csavarni egyet. Ráadásul mindezt mitológiai alapokra húzták fel, ami mind hangulatban, mind dalszövegekben példátlanul kiválóra sikeredett. Ha eddig nem, most végképp bizonyosságot nyert, hogy nagyon érdemes rájuk odafigyelni. 9/10