Job For A Cowboy – Ruination

Öt éve a Metal Blade a lehető legjobb lóra fogadott a Job For A Cowboy leszerződtetésével, hiszen az épp átalakulás (pontosabban vérfrissítés) előtt álló metal-színtér arizonai képviselője minden kétséget kizárólag beváltotta, egyben túl is lépte a hozzá fűződő reményeket. Ez megnyilvánult abban is, hogy a Jonny Davy által vezetett zenekar az élőzene történelmének során talán elsőként tudta sikerrel a maga oldalára állítani a MySpace-es promóciót; továbbá amellett sem mehetünk el, hogy a banda a deathcore-láz egyik legelső kísérleti alanyaként a Doom címet viselő EP formájában alapvetően meghatározta a jelenleg épp kimerülni, bocsánat, újradefiniálódni készülő műfaj véges, egzakt határait.

Szerencsére hőseink is időben feleszméltek a technikai túlképzettséget nem feltétlenül igénylő – mondjuk ki: primitív, bár a maga módján kétségkívül bájos – agresszió vonzásából, így debütalbumuk, a jellegzetességét épp átmeneti mivoltából merítő Genesis a rajongók előzetes számításaival ellentétben egy utópista hangvételű, távolságtartó, és pusztító amerikai death metal lemezként kívánta megelőzni tulajdon korát. A vátesz-szerepkör megkérdőjelezhetetlenségét pedig napjaink túltermelése mellett az igazolja a leginkább szembetűnő módon, hogy számtalan zenekar (Impending Doomtól Darkness Dynamite-on át az Underneath The Gunig) csupán most eszmélt rá arra, hogy itt az ideje kinőni a korábbi hosszmérték által generált korlátokat. Ennek tükrében pedig jogos volt a kérdés: vajon mi lehet a következő állomás egy olyan, teljes mértékben XXI. századi zenekar számára, aki eddig minden új hullám élén járt? A válasz azonban vegyes érzelmekkel átszőve egyszerűbb, mint azt gondolnánk: a Job For A Cowboy második lemezével megerősíti helyét a nemzetközi death metal színtéren.

Ez főleg azért bizonyulhat pozitív lépésnek, hiszen a debütálást követően mind dobos-, mind gitáros poszton tagcserét lebonyolító zenekar immáron végleg lemoshatja magáról azon előítéleteket, melyet a csülöklóbáló death metal-rajongók aggattak szkeptikusan a még mindig húszas éveinek elején járó fiatalokra. Ennek fényében pedig logikusnak tekinthető az is, hogy a Ruination – elvonatkoztatva a politikus tartalmú, ám nem egy klisét felvonultató dalszövegektől – tökélyre fejlesztette a zenei oldal hagyománycentrikus, ám mai köntösben tálalt, immáron túlnyomórészt európai mivoltát. A baljós hangvételben fogant (ugyanakkor már korántsem apokaliptikus), morózus és ereszkedő gitártémák; a változatos, és igen komplex dobjáték – Jon Rice jó csere volt -; Davy minden korábbinál kihasználtabb acsarkodása; valamint az Al Glassman (ex-Despised Icon) gitáros által meghonosított frenetikus gitárszólók egy ereje teljében levő, határozott és kiforrt zenekart tükröznek. Ugyanakkor az alábbi érettség már nem kötődik olyan szervesen az értékalkotáshoz, mint eddig: a Job For A Cowboy legutóbbi albuma nem képvisel akkora újdonságértéket, mint ahogy azt legutóbb tapasztalhattuk. Hiszen a Ruination 40 perces játékideje során való igaz, hogy egy gondosan komponált, technikás, és valódi erővel telített death metal lemezt hallhatunk, ám összhatásában hiányzik az a markáns, jellegzetes arculat, melynek hallatán látatlanul is rá tudnánk mondani a hallott dalokra, hogy éppen mit hallunk.

Így pedig hiába ölelheti keblére egy egész világ a Metal Blade üdvöskéjét – bennem még mindig olyan érzések kavarognak, hogy a végeredmény konok határozottsága jelen esetben leértékelte mindazt, amit eddig a ’Cowboy munkássága során felépített, hiszen az érték alkotása helyett most az érték megőrzése jelenik meg központi élményként. És míg előbbihez fel kell nőni, utóbbit egy bizonyos szint felett már bárki végrehajthatja. Ennek tükrében pedig a Ruination is gyengébbnek tűnhet elődjénél, ám a zenei érettség kontójára bátran kijelenthetem, hogy a zenekar második nagylemeze a pozitívumok és negatívumok háborújában egyenrangúvá nőtte ki magát a nagy port kavart debüttel. Főleg azért, mert a színtér további tagjai talán meg sem közelítik mindazt, amit most a Ruination ha be nem is teljesít, mindenképp a látóhatáron belülre helyez. Így ha szeretnél hallani egy megbízható, érett és minőségi death metal albumot, mindenképp szánj időt a Job For A Cowboy tavalyi lemezére, melynek dalai élőben is biztosan leszakítják majd az arcodat. Viszont ha az elmúlt év terméséből A Death Metal Albumot keresed, rossz helyen kopogtatsz, mert a Nile-lal még mindig nem illik ujjat húzni.

10/8.