Job For A Cowboy – Demonocracy

Tracklist:

01. Children Of Deceit (4:36)
02. Nourishment Through Bloodshed (3:42)
03. Imperium Wolves (4:48)
04. Tongueless And Bound (4:03)
05. Black Discharge (3:55)
06. The Manipulation Stream (4:40)
07. The Deity Misconception (4:05)
08. Fearmonger (4:18)
09. Tarnished Gluttony (6:15)

 

Hossz: 40:29

Megjelenés: 2012. április 10.

Kiadó: Metal Blade Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

Sokan és sok helyen megírták már a Job For A Cowboy történetét, elvégre egy olyan csapatról van szó, akik élen jártak az aktív internetes jelenlétnek köszönhető, hirtelen  nagy népszerűségre szert tevő csapatok között. Egyedül abban különböznek, hogy földrajzilag, de legfőképpen zeneileg is pont ott voltak, ahol lenniük kellett ahhoz, hogy 2005-ben a zenekar bemutatkozó EP-je olyan várakozást megelőzve jelenhessen meg, ami egészen odáig példaértékű volt. Sokan máig a bemutatkozó anyagra esküsznek, sőt, meglepetés vagy sem, köztük én is, azonban a Demonocracy képében talán hosszú idő után újra sikerül maguk mellé állítaniuk.

Ha végighallgatjuk az eddigi kiadványaikat, láthatjuk, hogy a Doom EP fiatalos lendülettel és bizonyítási kényszerrel átitatott dalcsokra azért is számít máig egyfajta mérföldkőnek, mert azon Jonnyék képesek voltak egy egységes, koncertképes, továbbá a klasszikusokra épülő, de mégis velejéig modern dalokat írni. A várva-várt Genesis képében így mindenképp egy sokat ígérő zenekar teljes értékű bemutatkozását vártuk annak idején, de sajnos nem csak akkoriban, de utólag is világos, hogy a debüt dalai messze elmaradtak az EP színvonalától. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy az a tény, hogy maguk mögött hagyták a deathcore gyermekded vonásait, önmagában visszaesésre adott volna okot, hanem az, hogy objektíve a dalok nem ütötték meg azt a death metal kapcsán elvárható szintet, amivel a deathcore világnak még képesek voltak odacsapni. Túl korai volt a váltás, érezhetően még nem értek meg arra, hogy „csupán” death metal bandaként aposztrofálják őket. Ettől függetlenül nem volt egy gyenge kiadvány, sőt a 2007-es budapesti koncertjük talán egyike volt azon eseményeknek, amikor a koncerteket megelőző hetekben képtelen voltam nyugton ülni a várakozástól, de utána annál nagyobb volt a koppanás részemről – igen, csalódás volt a koncert. A deathcore határait tökéletes módon kitöltő kiadvány után persze érthető, és biztos vagyok benne, hogy tudatos váltás is volt az elsősorban amerikai death metal ihlette, rideg távolságtartás jegyében érkező Genesis. Elvégre az akkoriban gombamód szaporodó deathcore csapatok között elsők között mertek továbblépni a műfaj határain, és ennek a Ruination tökéletes folytatása volt, azzal a kiegészítéssel, hogy itt már jóval komolyabban vehető módon és a dalszerzés tekintetében is precízebb csapatot hallhattunk, függetlenül a temérdek tagcserétől, és gyakorlatilag a lemez mindent elmondott, amit abban a formájában a Job For A Cowboy képes volt elmondani. És pont ezért a harmadik nagylemez, a jelen cikk tárgyául szolgáló Demonocracy minden tekintetben vízválasztó anyagként került fel a 2012-es esztendő leginkább várt lemezeinek listájára. Mindehhez pedig nagyban hozzájárult már az a tény, hogy a Gloom (finom utalás a debüt EP címére) egy, az amerikai vonaltól finoman elrugaszkodó, és sokkal inkább az európai, skandináv death metal megoldásaira támaszkodó anyagot vetített előre. Sokak csalódásként könyvelték el a változást, azonban jómagam nem akartam ítélni egyetlen EP kapcsán, és láss csodát, a Demonocracy egy erős lemez lett, aminek a képében a Job For A Cowboy újra nekirugaszkodik egy stílusváltásnak. Kérdés, hogy tényleg jól áll-e nekik?

Hát, ha gúnyos akarok lenni, akkor erre úgy reagálnék, hogy, ha szereted a Nocturnal-korszakos The Black Dahlia Murdert, akkor mindenképp. Miért? Mert ahogy azt már az avatottabb fülek a Ruinaiton bizonyos riffjeiben is felfedezték, úgy a Gloom kapcsán ütötte fel a fejét először komolyabban, és most a Demonocracy zöngéin jelent meg a legegyértelműbben, hogy a csapat a klasszikus amerikai vonalas, többek között a Dying Fetus, a Suffocation vagy épp a Deicide által felvázolt kereteket túl szűknek érzi. Így szinte minden bizonnyal ez volt az oka annak, hogy a The Black Dahlia Murder számára a receptek receptjét követve igyekezett a svédelt Dismember, At the Gates, Carcass vonalat a maga stílusával a egy modernebb köntösbe csomagolni, és falánk rajongók elé dobni. Nem gondolom, hogy megtagadták volna magukat, jelen esetben tényleg csak újításról és az önismétlés elkerüléséről van szó, és a dolog azért is működik, mert megvan a maga egyénisége, és képes lekötni. Arról nem is beszélve, hogy meglepően hallgattatja magát a lemez a dallamos megoldások révén, és pont emiatt kifejezetten könnyen emészthető lett. Persze ez utóbbi nem mindig előny, pláne ebben a műfajban, de jelen esetben ez bejött. De hogy mégis miért történt ez, és miért valószínű, hogy mindez kevésbé volt tudatos, mintsem ösztönös? Erre egyszerű a válasz: tagcserék. Davy ugye örök, azonban 2011-ben az egyik dalszerző gitáros helyére érkezett Tony Sannicandro, a basszusgitáros pozíciójába pedig Nick Schendzielos (Cephalic Carnage). Előtte pedig 2008-ban lépett be a kötelékbe Al Glassman a zenekar másik gitárosa és Jon “The Charn” Rice is csak 2007-óra dobol a csapat háza táján. Mindez pedig főleg a dalszerzők esetében kiválóan alátámasztja a fent vázolt elméletet, és egy lapáttal rá tesz az a tény, hogy a Demoncracy Jason Suceof felügyelete alatt készült, aki többek között köztudottan a The Black Dahlia Murder lemeziért is felel.

A negyven perce sűrített kilenc dal nagyobb odafigyelés nélkül is hallgatatja magát. A gitárdallamok, illetve szólók soha nem voltak ilyen erősek a ’Cowboy lemezeken, ennek függvényében pedig egyértelmű, hogy a frissítés főleg gitárfronton tett nagyon jót a csapatnak. A további feszes blast-özönök, Davy politikus szövegei és acsarkodásai mellé pedig kiválóan illeszkedik az Obscura vonalas basszusgitár hangzás, ami kifejezetten megbolondítja az egész dalcsokrot. A legerősebb tételek között áll a nyitó Children of Deceit, az Imperium Wolves, a Black Discharge vagy a The Manipulation Stream. Ha és amennyiben Davyék képesek lesznek ezt az oldalukat még izgalmasabban és még több egyéniséggel előadni, akkor könnyen lehet, hogy eljön a csapat második virágkora, ami egy nagyobb volumenű szintlépést is jelent majd a death metal terjesztésének szempontjából. Én a legjobbakat kívánom nekik!

7/10