A split lemezeknek akkor is van egyfajta varázsuk, hangulatuk, ha a ki nem mondott felületes vélekedés szerint a sorlemezesnél általában gyengébb minőségű, vagy kevésbé „odatett” új dalok kerülnek fel egy-egy ilyen jellegű kiadványra. A Noise About Reality Records gondozásában napvilágot látott Agathocles – Mizar – Jack split ennek kvázi cáfolataképp azonban meglehetősen jól sikerült, lássuk mivel is gazdagítják a szélvész őrlések panteonját a résztvevők az elkövetkező 29 perc alatt, 19 tételben!
A sort a kiskunhalasi
Jack hét dala nyitja. Aki már hallotta és ismeri őket, az tudja, mire számíthat; kíméletlen, gyors és vad grindcore / d-beat muzsika ez zsigerből, magas fokú intenzitással és gyűlölettől fröcsögő énekkel egyenest az arcod közepébe tolva. Apropó ének;
Levi hangja talán még mélyebb, mint a
legutóbbi lemezen, mintha egyenest a szennyeskosár aljáról szólna, még a kritikus és értelmes gondolatokkal teli dalszövegeket is alig-alig érteni, bár kétségtelen, hogy jól passzol ez a vokál a dzsuvás zenéhez, s indulatnak sincs híján. Az énektémákba egyébként a hasonló orgánummal bíró basszer,
Biggie is besegített, akit a felvételek után váltott le posztjáról a banda egy barátja,
Kristóf. A zene viszi tovább a
Ctenomys vonalát, továbbra is beteg és kompromisszummentes; bár a riffek most egy hangyányit metalosabbak, a dalok töményebbek és összességében kevesebb a fogós momentum, a
Hiába siránkozol sűrű, fűrészelő gitárjai, az
Egyetlen út állhatatos, kőkemény kalapálása, vagy a
Jelen mégis képesek az üzenetet maradéktalanul közvetíteni. A féktelen energia és düh pedig az
Öntudatlanul első, kiállásokkal tűzdelt taktusaitól kezdve magas fokon pörög a bárdolatlanul mocskos hangzású és helyenként csúszkáló pontosságú felvételen, amely így, ezzel együtt igazán eleven és dinamikus.
Abszolút hiteles és a maga közegében remek banda a
Jack, remélem még sokáig fognak kellemes pillanatokat szerezni az igazi underground fanoknak.
myspace / official
A belga
Agathocles számára nem megy eseményszámba egy-egy split megjelentetése, nem számoltam pontosan, de már bőven 90 (!) darab felett járnak, s akkor még a sor-, kis-, best of-, koncert-, stb. lemezeket nem is számoltam. Ember legyen a talpán, aki ezt a hihetetlen mennyiségű áradatot képes követni, s reálisan megítélni. ’85-ös megalakulásukkal ők az egyik legrégebbi európai grindcore zenekar, a holland
Lärm és a
Hellhammer hatására kezdtek zajongani, s a szociális és politikai témákkal előszeretettel foglalkozó stílusukra ők találták fel a mincecore elnevezést, amit később előszeretettel alkalmaztak mások(ra) is, pl.
Malignant Tumor, vagy
Archagathus. Igazából sosem tudtam megkedvelni őket, s ezen az itt szereplő dalok sem tudtak változtatni; a kilenc másodperces primitív
Carved Face Fashion, a lejárt szavatosságú, milliószor hallott témákkal felvértezett, minden értelemben punk
Who cares, a szintén punkos, kalapálós, egyébként energikus szaggatásokkal vegyített
Empty frame, vagy a kő egyszerű, egyenes vonalú gyors
Didnt’ ask nagyjából hű keresztmetszetét nyújtják munkásságuknak. Se nem rosszak, se nem jók, a gitárból csak cincogást hallani, a cinek és az ének viszont nagyon hangos, azaz igazi demós hangzású grindcore eposzok ezek, amiket valószínűleg rutinból löktek ki magukból, mindenféle agyalás nélkül, oszt’ szól, ahogy szól. Kétségtelenül ennek is megvan a feelingje, de engem nem tudnak megfogni sajnos.
myspace / official
A kellemes meglepetést a számomra eleddig ismeretlen harmadik résztvevő okozta. A szlovák
Mizar 2003-ban alakult, eddig 3 anyagot tudhat a háta mögött, s az
Another Way-jel már hazánkban is felléptek. Irányvonalukat a
Nasum, s felfogást tekintve talán még az
Antigama vagy a
Mumakil-féle szigorúbb, feszesen őrlő formációk közé lehetne belőni nagy vonalakban. Modern gitártémákkal és pergő-gazdag hangzással operálnak, az ének pedig a mély bömbölés és a visítós kiabálás közt váltakozik, mely utóbbi az anyag gyenge pontja. Ezek a magas hangú kiabálások hosszú távon fülsértők, s lerontják az anyag élvezeti értékét, ami baj, mert zeneileg már most is elég jó húrokat pengetnek, lásd a gyerekhangú bevágásokkal átszőtt
Silent… meglepően dallamos témáit, vagy a
Balfaszok (national gaze) ill. az
Empty zeroes jó váltásait, riffjeit. Utóbbi track szintén jó harmóniákat épít a megszaggatott alapokra, de hangszeres részről ügyes dolgokat hallani mind az öt tételben, szóval a zenei oldal teljesen korrekt, csak az éneken kell még agyalniuk, s sok-sok koncerttel egy igazán jó banda válhat belőlük.
myspace / official
Ha mindenáron pontoznom kellene, akkor a Jack 8, a Mizar 7, az Agathocles pedig 5 strigulát érdemel. Az érdeklődők a lenti email címen tehetik meg a szükséges lépéseket, de érdemes sietni, mert egyelőre csak a magyar kiadás férhető hozzá, elég limitált példányszámban. Kontakt: vatai.levente@gmail.com
